Reggel 5.15
Öt nő érkezik a sétányra. Mindegyikükön apró, rózsaszín, testre simuló kisnadrág és különböző színű, de egyforma fazonú top. Hajuk szoros lófarokba fogva, hónuk alatt egy-egy jógamatrac. Mind rendkívül vékonyak, hófehér bőrűek és a harmincas éveik elején járnak.
A legmagasabb közülük, akinek szőke lófarka a hátát verdesi, miközben dinamikusan lépked, megszólal:
- Igyekezzünk, hölgyek! Napüdvözletet akkor kell végezni, amikor felkel a nap!
Koloratúr szoprán hangja úgy süvít a friss hajnalba, onnan meg közvetlenül az agyamba, hogy olyan érzésem támad, mint amikor a fogorvos véletlenül eltalálja a fúrójával az ideget.
Nézem, ahogy a „hölgyek” szedik a lábukat, majd tempósan leterítik a jógamatracokat a fövenyen, és egyenmozdulatokkal, egyenes háttal megállnak a polifoamok közepén.
- Mi a mai téma? – kérdezi a barna, szomszédlány-típusú, apró termetű nő, aki közvetlenül koloratúr szoprán mögött helyezkedik el.
Az ő hangja olyan, mint Minnie egéré, amikor odaégette a sütit, Mickey pedig meglepte helyette egy doboz frissen vásárolt amerikai keksszel, mire a leányzó egér affektálva, minden egyes szótagot elnyújtva hálálkodott. Na, ez az öt szótag épp úgy hangzik a szomszédlány szájából.
- Ma valami szép legyen! – sóhajt álmodozón a leghátul álló, gesztenyeszínű, göndör hajú nő, aki olyan vékony, hogy szinte lebeg a matraca felett.
- A mai gyakorlatokat a békesség, az elfogadás és a türelem köré építettem – néz hátra a válla felett koloratúr szoprán, mégpedig úgy, hogy a gerince egyenes marad, semmije sem mozdul, csak a nyaka és a feje. Még jó, hogy Uhh, a bagoly már aludni tért, mert elszégyellné magát, hogy még az ő nyaka sem ilyen hajlítható.
- Szupcsiiii – lelkendezik egyikük, aki répavörös copfot visel.
A többiek megvetően néznek rá, mire zavartan azt mondja:
- Bocsikaaaa…
- Gyerünk, hölgyek! 5.32 van! – néz az órájára koloratúr szoprán. – Pózt felvenni, gyorsan- gyorsan! Lábak párhuzamosan egymás mellett, kezek a magasba, tenyerek egymás felé, nyújtsd a gerincedet! – hadarja szinte egy szuszra, mint egy kiképző őrmester.
Türelem… gondolom. A türelem köré is építette a mai jógaórát, közben úgy vezényel, mint egy katona. Ironikus.
- Mély levegő, tartsd benn, egy, kettő, három, négy! Miközben kifújod, hajolj mélyen előre! Ereszkedj le, egyre lejjebb, tenyerek a földön, lábakkal hátrafelé lépked, pucsít! Jobban, még jobban! Fenekek az ég felé!
- A Béci ujja! – vihog bele a jógaórába egy mély, karcos bariton, és meglátom a hozzá tartozó férfiembert is.
Most ért át a kis fahídon, járása enyhén dülöngélő, a nyomában, mint a kiskacsák, másik két férfi közeledik szintén billegő mozdulatokkal.
- A Béci ujja! – vonyít a második is, miközben a harmadik felé pislognak, aki feltartott mutatóujjal vonul.
- Kurva vicces! – röhög hangosan az első. – Az ujjjjjaaaaaa – hahotázik a részegek különös nevetésével.
- A Bééééciiii ujjaaaaaaa! – visítja megint a középső, majd annyira kacag, hogy előbb a hasát fogja, aztán elesik, oldalra dől és a földön fetrengve röhög tovább.
Béci pókerarccal – mint valami trófeát – hordozza mögöttük feltartott mutatóujját.
- Az ujja! Az ujja! A Béci ujjjaaaaaaaa – vinnyog újra az első, mire Béci még jobban felszegi az állát és kissé magasabbra emeli a mutatóujját.
- Az ujjjaaaaaa! – röhögnek mindketten és hangjuk olyan színt vesz fel, mint a vaddisznóé, amikor az avarban szarvasgomba után kutat.
- Öt popsi! Keletnek! – hagyja abba hirtelen a röhögést a földön fekvő, mire mindhárman a kis jógacsoport felé néznek.
- Azta! – mondja, aki elsőnek ért át a hídon.
- Hahó! Babucik! – kiabálja, aki eddig a földön feküdt, de közben már ülő helyzetbe tornázta magát.
Az öt nő égnek meredő hátsóval, a karjuk alól pislogva, egyszerre néz rájuk megvetően. - Nemútty néznekk ki, mintakkik barátkozni akkarnak! – mondja Béci, összemosódó szavakkal, feléjük tolva a mutatóujját.
- Csak jó megközelítés kérdése! – feleli magabiztosan az első férfi, akin egy neonzöld fürdőnadrág virít, bizonyos vörös foltokkal.
Most látom, hogy csak az egyik lábán visel papucsot, az is kissé viseltes, a másik talpa pedig meztelen simul a szúrós fövenyre.
- A sármom majd megoldja! – teszi hozzá magabiztosan, majd a nők felé indul. – Jó reggelt hölgyeim! – hajol meg, mint a kardozós filmekben a lovagok.
Ám a meghajlás kissé mélyre sikerül, és fejjel eléjük esik.
- Hódolatom! – néz fel rájuk valami egészen kitekeredett, hihetetlen pózban. – Józan István, szolgálatukra! De nektek csak Pistike! – teszi hozzá.
- Inkább Pityóka! Részeg disznó! – kiált rá koloratúr szoprán, mire Pistike befogja a fülét!
- Halkabban és mélyebb hangfekvéssel Barbika, mert kilyukad a dobhártyám!
- Barom! – sipít koloratúr szoprán.
- Fúj! Büdös barom! – tódít szomszédlány, aki ebben a pillanatban nyomokban sem tartalmaz kedves, szende, kislányos bájt.
A másik két férfi közelebb dülöngél hozzájuk.
- A Béci ujjaaaa – vonyít a gumikacsás fürdőnadrágot viselő, miközben a barátja feltartott kezére mutogat. – Látjátok, Babucik?
- Takarodjatok innen! – mondja a Minnie-hangú, de most abból a jelenetből kölcsönzi hozzá a tónust, amikor az egérlány a rajzfilmben felfedezte az odaégett sütit.
- Miccssi? – firtatja Béci, miközben továbbra is pókerarccal, de most a nőket bámulja.
- Micsoda segg! – szólal meg a fejre állt neonzöld nadrágos, az előtte pucsító nő hátsójára függesztve a tekintetét.
- Ez zaklatás! Szexista! Undorítóak vagytok! – visít koloratúr szoprán. – Húzzatok innen!
- Egyelőre nem vált be a sármod – mondja a gumikacsás nadrágos egykedvűen, miközben megpróbálja felnyalábolni fejre állt barátját. – Meghívhatunk benneteket egy italra? – néz a nőkre.
- Gusztustalanok vagytok! Fúj! – mondja koloratúr szoprán.
Türelem, elfogadás, békesség… idézem fel a teraszon ülve, miközben nézem, ahogy az események elfajulnak, és azt látom, hogy a nők a papucsaikkal és a polifoamokkal ütik a három részeg férfit, akik vinnyogva, röhögve fetrengenek a földön.
Az öt nő pár perccel később sértetten elvonul, a férfiak pedig lassan álomba szenderülnek.
Ránézek az órára. 5. 59.
Hangos zene veri fel a még el sem csendesült sétányt. Dire Straits, Walk Of Life. „Here comes Johnny, gonna tell you the story” – harsog a reggelbe. Arra felé nézek, hátha Johnny tényleg elmesél valamit a történetéből… A hangos zenét követi is az ember. A kis fahídon át érkezik egy – a legújabb divat szerint öltözött – futó, aki a korai időpont ellenére túl gyorsan sprintel. A Dire Straits muzsika a nyakába akasztott valamiből ordít. Miközben elhalad a terasz előtt, és Mark Knopfler azt énekli, hogy „Here comes Johnny with the power and the glory” (Itt jön Johnny a hatalommal és a dicsőséggel), ez a mi Johnnynk most egyáltalán nem tűnik dicsőségesnek, s még csak nem is úgy rohan, mint aki hatalommal jönne, mert épp azt ordítja:
- Kibaszott kurva madár!
És már látom is a nyomában a hatalmas, kitárt szárnyakkal rohanó, igen zabos libát. A szárnyascsalád a híd előtt nem sokkal fészkel. A mi Johnnynk, úgy fest, megzavarta a korai családi madáridillt, amire a papa madárka – becsületes nevén Gúnár Gerzson – úgy döntött, móresre tanítja a betolakodót. Ha a mi Dire Straits-rajongó futónk hátranézne, láthatná, milyen szép, impozáns madár Gerzson, de a testbeszédéből azt olvasom ki, hogy vajmi keveset érdekli a gyönyörű gúnár szépsége.
- Köcsög, szemétláda kacsa! – üvölti, miközben éles csőr csippent bele a neonzöld műanyag futónadrágjába, ami a hátsójára feszül.
A nőket is megszégyenítő sikításából úgy vélem, a puccos nadrág az ellen nem véd…
Szeretném elmondani neki, hogy Gerzson nem kacsa. Ő egy liba, a vad fajtából – bár gyanítom, ez utóbbit érzékeli, még ha nem is madártani szempontból –, de úgy érzem, az ornitológia nem érdekli különösebben ebben a pillanatban, és azt sem venné jó néven, ha kijavítanám.
„He got the action” – harsogja a Dire Straits, és kis híján felnevetek, mert Johnny tényleg akcióban van. Olyan gyorsak, ő és a liba, hogy másodpercekkel később el is tűnnek a szemem elől.
Még nem hal el teljesen a zene, amikor a hídon át idős házaspár érkezik.
6 óra egy perc van. Konstatálom, hogy Johnny és Gerzson rövidfilmje alig két perc alatt zajlott le a terasz előtt. Gyors fiúk!
Nézem az idős párt. A hölgy igen apró termetű, hófehér haja elegánsan bodorítva, krémszínű, térdig érő ruhája felett vékony, horgolt kardigánt visel, lábán balerinacipő. A magas, kissé hajlott hátú, nagyon öreg férfi mellette sétál. Fényes, fűzős bokacipője és élre vasalt nadrágja felett keményített gallérú inget, és csíkos szövetmellényt visel. Kézen fogva közelednek, és látom, hogy ajkuk mozog, beszélgetnek. Amikor a terasz közelébe érnek, megtorpannak.
- Halottak – mondja az idős férfi, a három illuminált, fövenyen heverő, jógaórát megzavaró férfira nézve.
- Hát igen – feleli az idős hölgy.
- A háború… – mondja a férfi.
- Szomorú – ingatja a fejét a felesége.
- Temessük el őket! – javasolja az idős úr.
- Milyen figyelmes vagy! – néz rá rajongó tekintettel a hölgy, majd oldalán lógó hatalmas táskájába nyúl.
Most látom csak, hogy a szövetszatyor olyan nagy, hogy leér a térdéig. Elővesz belőle egy apró ásót. Olyat, amit a panellakások teraszán található kicsinyke virágládák művelésére terveztek. Vagy gyerekeknek a homokozóba.
Az idős úr kigombolja a mellényét, átadja a feleségének, aki gondosan összehajtva a karjára teríti, majd átnyújtja a pici ásót. A férfi nyögve leguggol, majd munkához lát.
Persze a sétány kavicsos, köves és sziklás, tudom, hogy lehetetlen feladatra vállalkozott. Egy darabig küzd, de jottányit sem halad.
- Nem megy, Irma – sóhajt a férfi.
A néni felnéz az égre, ahol sirályok köröznek.
- Küldött a Jóisten keselyűket.
- Hála az égnek! – mondja a férfi.
- Urunk, elhunyt testvéreink, kik megpihentek csendesen, boldog fényedben éljenek, s örökre áldják szent neved! – kántálja az idős hölgy.
- Ámen! – vágja rá a férje.
- Urunk, adj nekünk életet Krisztusban! Te a három ifjút kimentetted a tüzes kemencéből, szabadítsd meg elhunyt testvéreink lelkét a büntetéstől, amelyet bűneikért szenvednek!
- Urunk, adj nekünk életet Krisztusban! – ismétli a férje.
- Élők és holtak Istene, te Jézust feltámasztottad a halálból, támaszd fel meghalt testvéreinket, és vezess el minket velük együtt az örök dicsőségbe! – sorolja tovább az idős néni, imára kulcsolt kézzel.
Ekkor az a férfi, akinek a sármja nem működött a jógás hölgyeknél, mocorogni kezd.
Az idős házaspár teljesen szinkronban, egyszerre hajol fölé.
- Feltámadt! – suttogja a néni.
- Fel! – helyesel a férje.
- Isten csodát tett! – pihegi az idős hölgy.
Aztán hitükben megerősödve, kézen fogva továbbsétálnak. Még ki sem kerülnek a látóteremből, amikor újabb ricsajra leszek figyelmes.
A hídon át négy egymást túlkiabáló, lihegő kamaszfiú érkezik, kezükben valami egészen különleges dologgal. Egy hatalmas faszobor az, ami egy barbirózsaszín ruhás, transzvesztita, szakállas férfit ábrázol hosszú szőke parókával, a kezében egy nos… Khm. Férfi nemi szervvel, ami hatalmas, és szintén fából készült. Még áprilisban, bolondok napján volt egy fesztivál Panagia hegyi faluban, annak a bejáratát őrizte a visszafogottnak semmiképpen nem nevezhető, két méter magas alkotás.
A fiúk nyögve, lihegve, röhögve cipelik a bizarr művet. Mint zavaros szavaikból kiveszem, a hotel éttermébe igyekeznek vele, ahol a szüleikkel laknak.
- Azért tapintatosabban is a tudomásukra hozhatnád, hogy… – morogja az egyikük.
- De nem akarják meghallani! – áll meg nyögve a szőke, magas, napbarnított, fiúnak túl szép másikuk.
- Adtál jeleket? – kérdezi egy latinos külsejű, csupa izom, mokány fiú.
- Sokat – sóhajt a szőke.
- Talán nem elég erőseket – morogja az elsőnek megszólaló.
- Hát ez elég erős lesz! – vihog fel a latinos.
Ekkor érnek oda a földön heverő három alakhoz.
- Bammeg! Hullák! – visít fel a szőke.
- Tényleg igaz, amit tegnap a srácok mondtak…
- Tűnjünk el innen! – indítványozza a latinos, aki már elengedte a barbitorzót.
Hasonlóképp tesz a többi is, így aztán a különös faszobor a szendergő részegek mellett landol, a tinik pedig elszaladnak.
Mielőtt írói fantáziámmal alaposan végiggondolhatnám, hogy mi lesz majd, amikor a három férfiember megébred az alkoholos álomból, és maguk közt találják a kétméteres transzbarbit, újabb pár érkezik.
Babakék falatnyi pamutsortot viselő, nagyon lebarnult, hosszú lábú szőkeség aranyszínű szandálban és a kisnadrágjához passzoló, babakék bikinifelsőben, mellette két méter magas izomkolosszus katonásan rövidre nyírt hajjal és annyi tetoválással, hogy legalább húsz órát igénybe venne, hogy mindet megnézzem. A fiatal nő erősen méltatlankodik valamin, de egyelőre nem értem, hogy mit mond. Amikor közelebb érnek, akkor látom, hogy a hatalmas férfi hóna alatt egy igen apró, szőrös kiskutya gubbaszt, fején legalább nyolc masnival.
- Hogy tehetted ezt velem, Ede? Hogy? Mégis hogyan? – nyivákol affektáló hangon a lány. – Ide ne add! Én aztán nem fogok vele így mutatkozni! – visítja.
Ede – hóna alatt a kis szőrgombóccal – morog valamit, de nem érteni, hogy mit.
- Hogy voltál képes bordó masnikat rakni Bridzsittke hajacskájába?! Mégis hogy?! – néz fel az izomkolosszusra a lány. – Hát vak vagy te? Mondd! Vak?! Nem látod, hogy babakékben vagyok arany szandállal?! Hogy lehet valaki ennyire figyelmetlen?! Az egész reggelemet tönkretetted! Annyira gáz vagy, Ede! Annyira gáz! – bokszol a férfi karjába. – Nem tud a mami sétáltatni Bridzsittke – gügyög a kutyának. – Ez a buta Ede elrontotta a reggeli sétánkat! Utállak! – néz a férfira, miközben gond nélkül átlépi a földön fekvő, gumikacsás nadrágot viselő, alvó alakot, elhalad a transzbarbi mellett, észre sem véve azt, és csak mondja és mondja a magáét Bridzsittke nem megfelelő toalettjéről, ami sehogy sem passzol az övéhez, amiért Ede a hibás, és ő soha nem fogja ezt megbocsátani neki…
Különböző emberek, különböző problémák… fut át a fejemen. Ej! Még fél hét sincs, és már tetőfokára hágott az őrület! Pedig a java még hátra van… A szomszéd teraszára pillantok, ahol igen komoly buli volt az éjjel. Tekintve, hogy a férfi felesége elment meglátogatni az anyját, amolyan férfibuli. És én már tudom, amit a kedves szomszéd még nem, hogy totál félreinformált, mert azt hiszi, hogy a neje holnap reggel érkezik, miközben bizony ma fog. Hiába no. Kétnapos buli közben elkeverednek a pontos dátumok.
Mielőtt belegondolhatnék, hogy mi vár a szegény Darko szomszédra, arra leszek figyelmes, hogy a nem messze lakó angol, középkorú, testes hölgy vizes fürdőruhában a sétányra lép. Nyomában kullog a férje két hatalmas megpakolt táskával, hóna alatt egy felfújható matraccal, nyakában azzal a fura dologgal, ami cső alakú és fent tart a vízen. Pár szál – a feje egyik oldaláról a másikra fésült – haja nedvesen tapad fényes koponyájára, hatalmas, lógó hasa minden lépésnél reng. Válla és feje előrebiccen a terhek alatt, járása kissé kacsázó, lihegése és nyögése idehallik.
- Látod, Charles! Mondtam, hogy két szatyorba érdemes pakolni, mert akkor sokkal jobban ki vagy egyensúlyozva – jegyzi meg az angol hölgy, akit, azt hiszem, Lindának hívnak. – Eloszlik a súly a két oldaladon, és kevésbé megterhelő a dolog. Még egy-két hét, és már látszani fog az eredménye – folytatja katonás, mély hangon. – Ha továbbra is szépen betartod a diétát, minden reggel úszunk, lesétáljuk a napi tizenkét kilométert, és ezen a rövid szakaszon hozod ezt a néhány követ a szatyorban, hamarosan újra fitt leszel. Persze a legfontosabb, hogy továbbra is tartsd be, hogy semmi alkohol! Se sör, se gin! Jót tesz neked a józanság. Már ma sokkal jobban nézel ki, mint pár napja. Meglátod, menni fog ez! Majd én odafigyelek rád, és gondoskodom róla, hogy….
Ekkor látja meg a fövenyen heverő férfikompániát, akik közül most a neonzöld nadrágos és Béci két oldaláról öleli a transzbarbit, és a nem sármos elsőhöz a harmadik férfi viszonylag félreérthető pózban bújik hozzá.
Linda nemcsak hogy elhallgat, hanem nemes egyszerűséggel elájul. Épp rá a különös ember- és transzbarbikupacra.
Charles lihegve topog, majd nagyon lassan maga mellé teszi a kővel teli szatyrokat, ezekre gyengéden ráhelyezi a felfújt gumimatracot, és az egészet megkoronázza a hengerrel, ami fent tartja az embert a vízen. Kicsit topog a két rakás mellett, jobb kezével a tarkóját simogatja. Elképesztő lassan lehajol a feleségéhez és halkan szólongatja. Aztán hangosabban. Majd egy kicsit megböködi. Nem történik semmi. Linda ájultan hever a neonzöld és gumikacsa nadrágos férfiakon, bal lábával átfogva a transzbarbit.
Látom, ahogy Charles gondolkodóba esik, majd jobbra-balra tekintget. Végül termetét meghazudtolva, szinte futva elindul visszafelé a hídon át, ahol tudom, a már ilyen korán is nyitva tartó Gorgona étterem található, és ahol bizony a hatalmas, többfogásos reggeli mellé hideg sört és jeges tsipourót is felszolgálnak.
Charles még át sem ér a hídon, amikor egy konszolidált, a negyvenes éveihez közeledő házaspár érkezik ötéves forma kislánnyal. Apuka balról, anyuka jobbról fogja a gyermek kezét, és halkan cseverésznek. Elérik a földön fekvő, transzbarbit ölelő férfiakat és a rajtuk fekvő Lindát, mellettük a csomagkupaccal. Anyuka be akarja fogni a kislány szemét, azonban a gyermek hangosan elkiáltja magát:
- Apa, pont így volt a Márti nénivel, a Janó bácsival meg a két szomszéddal, mielőtt indultunk!
Az anyuka előbb olyanná válik, mint macska a reflektorfényben, aztán a férjének esik, és követeli, hogy azonnal vallja be mit tett, és hát gyanította ő mindig is ezt az egészet, de most aztán tényleg elválik tőle. A férfi próbálkozik egy ne a gyerek előtt kezdetű mondattal, de fentnevezett már a földön csücsül, könyökét a térdén nyugtatva – nyitott tenyerében meg a fejecskéjét –, és a műsort szemléli. Egyszer csak aztán túlkiabálva az anyját újra megszólal.
- Anya, de miért baj, ha az apa játszik velük, te is szoktál a Janó bácsival, amikor az apa úton van a kamionnal.
A felnőttek, mint a gladiátorok, egymásra merednek, aztán egyszerre kezdenek el üvöltözni.
Ekkor muszáj bemennem egy pohár vízért, és mire visszaérek a teraszra, a lesz mit megbeszélni egymással családnak már hűlt helye, csak a megszokott két kupac hever csendesen a fövenyen.
Ekkor parkol le a szomszédasszony a ház előtt piros Fiatjával. Sveta a negyvenes évei végén jár, általában túl hangos, parancsolgató asszonyka, akinek a neve azt jelenti, hogy könnyű, szent, erős, amiből az utóbbi domborodik ki leginkább. A férje, Darko a neve ellenére nem lehet nagy ajándék. Amennyit én érzékelek belőle, elég lusta, mert mindent a felesége csinál, igaz, közben folyton pöröl vele, Darko meg amolyan passzív-agresszív módon kerüli, amennyire tudja. Aztán amikor az asszony kihúzza a lábát otthonról, akkor Darko kivirul, boldogan jön-megy, de néhány óra elteltével túltolja az egészet, amitől aztán általában elszabadul a pokol. Persze Darko mindig kínosan ügyel rá, hogy mire Sveta hazaér, nyoma se maradjon a tivornyának. Csakhogy ugye most nagyon benézte a naptárat.
És ijjj, most látom, hogy Sveta nem egyedül érkezett. Vele van a kedves mama is. Hát lesz itt nemulass mindjárt…
A mama veszi észre előbb a terasz karosszékében terpeszkedő, tátott szájú gumibabát. Sveta még a lépcső alján van a csomagokkal. A mama közelebb merészkedik a babához, és úgy tanulmányozza, mint egy érdekes rovart, aztán megbökdösi kicsit göcsörtös ujjaival.
- Te Sveta, kislányom, miféle szerzet ez? – fordul az épp akkor a teraszra lépő nő felé, aki elejti a csomagokat, és csak tátog, mint hal a szatyorban.
Aztán ahelyett, hogy felelne, szemét körbefuttatja a területen, majd ujja közé csippent egy piros csipkemelltartót, kissé arrébb pedig megleli a hozzá tartozó apró tangát. Valamiért úgy érzem, a belevalónak sem fog jobban örülni, mint az alsóneműknek.
- DARKOOOOO! – üvölti el magát csípőre tett kézzel.
Kis ideig semmi nem történik, aztán a falnak azon az oldalán, amit én jól látok onnan, ahol ülök, de semmiképp nem látja, aki a teraszukon áll, megjelenik az erkélyajtóban a rettentően kócos, feldagadt arcú, kótyagos Darko feje. Ahogy kilép, látom, hogy minden, amit visel, egy elöl ormányt formázó, lakkbőr alsónadrág. Hamarosan sajnos azt is pontosan megtudom, hogy a kisgatyó hátul pusztán egy pánt. Darko tekintetén látom, hogy a menekülési útvonalat keresi.
Sveta újra elordítja magát, a férje nevét kiáltva, és ez megadja a kellő motivációt a bőrtangás férfiembernek arra, hogy mint tarzan, átlendüljön a vele szemben lévő szomszéd teraszra. Csakhogy elvéti a fogást a korláton, és a napellenzőként szolgáló vitorlásvásznat kapja el, ami karnisostól leszakad, és Darkóval együtt zuhan a szúrós rekettyésbe. A férfi nyekken egyet, majd visítani kezd. Hiába. Sem a lakkbőr tanga, sem a vitorlásvászon nem véd a szúrós bokortól. Sveta persze követve a hangot azonnal odarohan, és mint egy szumó birkózó veti rá magát a férfira.
A kedves mama a korláthoz megy, egy kis ideig nézi a különös birkózást, aztán elővesz egy cigit és rágyújt.
- Főzök egy kávét! Ti is kértek, gyerekek? – kérdezi.
És ekkor rájövök, hogy még én sem kávéztam, úgyhogy bemegyek, hogy főzzek egyet…
