Érintés

Túl gyorsan ver a szívem, kicsit remegnek a lábaim, és furcsán bizseregnek az izmaim. Megrázom a fejem, biztos vagyok benne, hogy túl sok volt a koffein. Miután összeszedem magam, a váróba megyek, körülnézek, hol foglalhatnék helyet. A választásom az ablakkal szembeni sorra esik, leülök és előveszem a könyvemet.
– Szia, Solymosi Simon vagyok, úrember – szólal meg a két székkel arrébb ülő öt-hat éves forma kisfiú. Kreolos bőre van, sötét, egyenes szálú, sűrű haja, és mindezzel éles ellentétben ragyog tündéri arcában a hatalmas zöld szeme.
– Szia! – mosolygok rá. – Úrember?
– Igen – bólogat nagy komolyan. – Apa azt mondta, hogy egy úrember, amikor egy hölggyel találkozik, bemutatkozik.
– Á, úriember – mondom.
– Azt mondom én is – lóbálja a lábát. – Téged, hogy hívnak?
– Mira.
– Pedig nem is vagy macska! – néz rám csodálkozón.
Próbálom követni a logikai bukfencet, de semmi gyakorlatom a kisgyerekekkel való kommunikációban, így aztán fogalmam sincs, mit felelhetnék. Mielőtt azonban totál bénának érezném magam, újdonsült kis barátom megment, mert így folytatja.
– A Kati mama cicáját is Mirának hívják. Úgyhogy az macskanév.
– Cica és ember név – pontosítok. – A háziállatok gyakran kapnak emberi neveket. Amikor kisgyerek voltam, lakott a szomszédunkban egy tacskó és Gézának hívták. Pont úgy, mint az apukámat.
– Hát, az jó régen lehetett – mér végig jelentőségteljesen, amitől újra zavarba jövök. Ez a gyerek most leöregezett? – De most nem ott voltunk, hanem a Lujza mamánál. Öt éves vagyok! – teszi hozzá.
– Hű, akkor te már nagyfiú vagy! – és mivel az arcát betöltő mosoly a jutalmam, úgy érzem, végre elkaptam a társalgás fonalát.
– Képzeld, tegnap megtudtam, hogy mi az az…– látom, erősen töri a fejét, aztán kiböki – evolúció. Az úgy volt, hogy először volt az ősrobbanás, azután jöttek a dinoszauruszok azután született apa. Mert ő már elég öreg, tudod? Te is öreg vagy, de ő öregebb. Ezért előbb ő született. Segítség! Sürgősen szükségem lenne egy „hogyan társalogjunk egy ötévessel” kézikönyvre.