Keresés

– Megjöttünk! – hangzik a panellakás előszobájából egy férfihang.

A nappaliban egy harminc körüli nő éppen megteríti az asztalt és még a tányérzörgésen át is hallatszik a szöszmötölés, susmorgás a folyosóról.

– Hát tik meg mikó’ kőtöztetek ide? – jön egy mély, megfáradt bariton a folyosó felől.

– Papika, már itt lakunk nyolc éve.

– Dehogy! Ahón laktatok, ott tikok is vótak! Hun vannak a tikok?

– Hagyd rá – kiabál ki a nő a nappaliból. – Gyertek be!

– Jövünk már! – kiabál be a férj, aztán pár pillanattal később megjelenik a nappali küszöbén a két férfi.

A nő széles mosollyal az arcán megfordul, majd azonnal kikerekedik a szeme és eltátja a száját.

– Ez meg ki? – bök a nyolcvan feletti, idős bácsira.

– A nagyapád? – néz rá a férje kérdőn és úgy, mintha a nőnek elmentek volna otthonról.

– Nem! – rázza a fejét a nő. – Ő itt nem az én nagyapám!

– Iboly, ne szórakozz velem!

– Én ne szórakozzak, veled?! Ki ez az ember?

Az idős férfi, mintha teniszmeccset nézne, hol ide, hol oda kapkodja a fejét, attól függően ki beszél.

– Kovács Józsi bácsi, Napsugár otthon, a 102–es szobából. A nagyapád! – fordítja kifelé a bal kezét a férj, szinte parolázva, és úgy int az idős ember felé, mintha bemutatná.

– 104-es, te tökkelütött! – teszi csípőre a kezét a nő.

– Hogy mi van?

– 104-es szoba! – bök a férje felé mutatóujjával.

– Basszus! – néz oldalra a házastársa. – De hát… Középmagas, kopasz, kék szemű, vékony, kissé hajlott… Demens – teszi hozzá ez utóbbit úgy, hogy eltakarja a száját a kezével és csak suttogja, aztán hangosan folytatja: – Kovács József… Tuti nem a nagyapád?

– Nem!

– Demens? Na, de Frici! Több tiszteletet fijjam! – ad egy tockost az idős bácsi a férjnek.

– Au! – dörzsöli meg a tarkóját a férfi. – Ernő vagyok…

Azonnal érkezik a következő tockos:

– Ne kárájá vissza, öcsi!

– Au!

– Vidd vissza, Ernő és azonnal cseréld ki! – sóhajt lemondóan a nő.