– Bánatos Imre vagyok, miben segíthetek?
– Már próbáltam hívni magukat, de a szóbeszéd után nem jött semmi!
– Értem. Miben segíthetek?
– Maga ugye nem gép?
– Nem, Bánatos Imre vagyok az ügyfélszolgálat munkatársa. Miben segíthetek?
– Én a Kovács Béláné férje vagyok.
– Értem.
– Azon a papíron én nem tudok elmenni!
– Milyen papíron?
– Amit küldtek.
– Legyen kedves felolvasni, és segítek.
– Kidobtam!
– Értem. Emlékszik, hogy mi volt benne?
– Gondolja, akkor hívogatnám? Nézze meg, mit küldtek!
– Igyekszem segíteni, csak ennyi információval nem könnyű. Honnan hív minket?
– A nappaliból.
– Úgy értem, hol lakik?
– Ja, a Fő utcában, a Kocsmáros Tibi mellett.
– Legyen kedves bediktálni a pontos lakcímet.
– Akkor mér’ nem azt kérdi rögtön?! Brahonnya Fő utca öt.
– A születési dátumát.
– Én csak albérletbe vagyok itt!
– Értem. De oda mennek a levelei ugye? Az a bejelentett lakcíme.
– Igen.
– A rendszerben csak az ön adatai alapján tudok keresni. Ezért kérdezem, mikor született és hol?
– 1959 január huszadikán, Brikkafalván.
– Kérem, tartsa a vonalat, utánanézek. Addig egy kis zenét fog hallani.
– Lehet kérni az Utcára nyílik a kocsmaajtó címűt? Azt nagyon szeretem.
– Nem, elnézést, ez egy automata és előre felevett zenét játszik. Kérem, tartsa a vonalat, megkeresem az adatok alapján és mindjárt visszajövök.
– Itt is vagyok. Sajnos nem találom önt a rendszerben. Biztosan az ügyfelünk?
– Én? Dehogy vagyok a maguk ügyfele. A Margit az!
– Értem – sóhajt nagyon az ügyintéző. – Ez esetben neki kell telefonálnia, mert harmadik félnek nem adhatunk ki információt.
– Én nem vagyok harmadik fél! Jól is néznénk ki! Én a férje vagyok!
– Sajnálom uram, kérje meg a kedves feleségét, hogy hívjon fel minket.
– A Margitot?
– Így hívják a kedves feleségét?
– Így, de nem kedves az! Amúgy meg a Margit olyan hülye, semmit se bír az elintézni! – ezzel leteszi a telefont.
