Hat hónappal korábban
– Apa, meséld el még egyszer, hogy készül az alumínium!
– Vince, – ül le a férfi a kisfiú ágya szélére – holnap iskola. Korán kell kelned.
– Tudom, apa. Csak még egyszer! Utána megígérem, hogy azonnal elalszom.
– Nos, rendben – simogatja meg a férfi a kisfiú sötét haját. – A 20. század fémének is nevezett alumínium a földkéreg egyik leggyakoribb alkotóeleme csak az oxigén és a szilícium előzi meg gyakoriságban. Ez a számunkra nélkülözhetetlen fém, évezredekig rejtve maradt az emberiség előtt.
– Ó – mondja Vince – akkor a rómaiak még nem is ismerték?
– Nem bizony!
– De hát miért, ha olyan sok van belőle?
– Mert csak így a természetben nem lehet megtalálni. A nyomára csak 1807–ben bukkant rá egy Davy nevű ember. Magát a fémet azonban 1827–ben egy másik férfi fedezte fel, akit Wöhlernek hívtak. Az ércet, a bauxitot pedig Les Baux község találták, innen kapta a nevét is.
– Apa, hol van ez a Les Bauxit?
– Nem Les Bauxit, hanem Les Baux – mosolyog rá fiára a férfi. Franciaországban van egy Provance nevű tartományban.
– Elmegyünk majd egyszer oda?
– Igen, talán elmegyünk majd egyszer oda – sóhajt szomorúan a férfi, miközben arra gondol, egyelőre azt sem tudja, miből fogja taníttatni Vincét, nem hogy utazásokra gondolhatna. De ki tudja? Talán vannak csodák. Ha esetleg…
– Továbbmeséled apa? Mi történt azután, hogy felfedezték a bauxitot?
– 1845–ben egy Deville nevű úrnak sikerült végre nagyobb mennyiségben előállítania alumíniumot a bauxitból. Évekig az ő drága eljárásával készült az akkor még különlegességnek számító fém. Képzeld, olyan drága volt majdnem, mint az arany. Ékszereket is készítettek belőle. Végül francia, angol, amerikai és német tudósok kitartó munkájával elérték, hogy más előállítási módszerekkel lehetővé váljon az új fém, az alumínium tömeges és olcsó előállítása.
– Jó, de hogyan? Hogy állítják elő? Ti is ezt csináljátok a gyárban? – kérdezi izgatottan a kisfiú.
– Igen, mi is ezt csináljuk. Szóval, azt már akkor tudjuk, hogy az alumíniumgyártás nyersanyaga a bauxit. A bauxitot először timfölddé alakítják egy különleges eljárással, amit úgy hívnak Bayer–eljárás. Az alumínium–oxidot nagy hőmérsékleten, lúgkő oldatba teszik. A keletkezett aluminát–lúgot ülepítéssel és szűréssel szétválasztják a fel nem oldott nagy vastartalmú maradéktól, a vörösiszaptól.
– Mint ahogy a mama csinálja a túrót? Lecsepegtetik? Vagy, ahogy leszűrjük a tejet, hogy ne legyen föle?
– Hát… nem egészen úgy, de igen, hasonlóan… – mondja mosolyogva a férfi. – Az oldatból hígítással és hűtéssel választják ki az alumínium–hidroxidot. Ezt szűrik, majd csőkemencében víztelenítik – ezt úgyis mondják, hogy kalcinálják. Ennek eredményeként alumínium–oxid képződik, amelyet olvadt kriolitban oldanak fel, hogy csökkentsék az olvadáspontot.
– Mi az a kirolit?
– Kriolit – javítja ki a kisfiút. – Az egy nagyon ritka ásvány. Úgy néz ki, mint az összeszáradt sódarab, vagy egy kristályos kő és olyan a színe, mint a jégnek. Igazából Grönlandon is találták.
– Hú, ott nagyon hideg van.
– Igen, ott nagyon hideg van – mosolyodik el újra a férfi. – És mivel ott találták először, van egy olyan neve is, hogy Grönlandi–pát.
– Szóval Grönlandi–pátban fürdetik az alumínium–oxidot?
– Igen – nevet fel a férfi. – Tulajdonképpen igen. Azután pedig hevítik és egy olyan folyamattal, amit úgy hívunk, hogy elektrolízis, alumíniumot csinálnak belőle.
– A timföld olyan, mint a rendes föld?
– Ó nem, a timföld fehér és inkább olyan, mint a só.
– Akkor miért hívják földnek?
– Aludj most már Vince, nagyon későn van.
– Bemehetek majd egyszer a gyárba megnézni, hogy hogyan csinálsz alumíniomot?
– Nem én csinálom egyedül, hanem sok kolléga együtt és persze a gépek. Majd egyszer igen, megnézheted – borzolja össze a fiú haját –, de most már aludj. Jó éjt kisfiam!
– Jó éjt apa!
A férfi becsukja a kis szoba ajtaját és a konyhába megy.
– Alszik? – kérdezi a felesége, miközben a gáz mellett állva épp melegít valamit.
– Még nem, de mindjárt aludni fog.
Nézi a feleségét és megint olyan nehéz lesz a szíve…
