November 14.
Imre
Leparkol a legmesszebbi szabad helyre, aztán hosszú léptekkel a bejárathoz sétál. Mindig így tesz, mert tudja, hogy jót tesz a mozgás és a csípős, friss levegő. Teljesen kitisztul a feje, mire az előcsarnokba ér.
– Doktor úr! – szólítja meg egy fiatal, fehérköpenyes nő, nyakában fonendoszkóppal. – Tudom, hogy még csak most ért be, de nagyon nagy szükségem lenne egy gyors szakvéleményre. – Azzal már nyújtja is felé a laborleletet.
Rövid ideig a papírt tanulmányozza, majd a fiatal nőre néz:
– Mit kell tudni a páciensről?
– Hatvannyolc éves nőbeteg, rendkívül rendezett, mondhatni kifinomult hölgy. Zenetanárnő volt – mosolyodik el a rezidens. – Elesett, beütötte a fejét és eltörte a lábát. A lábát gipszeltük, agyrázkódás jeleit nem tapasztaltuk. Tekintve a korát, bent tartottuk egy éjszakára megfigyelésre. És két dolog történt. Az egyik, hogy a tegnap még kedves, tisztes idős hölgy, ma reggelre inkább agresszívvé vált, rendkívül nyugtalan, és többször remeg. És aztán itt ez a zavarba ejtő laborlelet.
– Kórelőzmény?
– Egy kis magas vérnyomást leszámítva makkegészségesnek tűnik. Amiről beszámolt, az az utóbbi időben megjelenő reggeli hányinger, étvágytalanság, időnként előforduló hasmenés, illetve fejfájás és végtagzsibbadás. Kérjek neurológiai kontrollt?
– Nem. Nem szükséges. Látja? Májenzim, húgysav, trigilecired emelkedés és az anamnézis… A hölgy valószínűleg alkoholista. Csináltasson egy gyomorendoszkópiát, és USG-t. Nézzék meg a máját.
– Ó! A hölgy annyira az a tipikus úrinő, hogy ez egyáltalán nem jutna eszembe róla.
– Értem és megértem. Azért csak nézzen utána alaposan! – mondja, miközben visszaadja a laborleletet az elképedt rezidensnek.
Nem pont ez a szakterülete, mert ő egyszerűen csak belgyógyász, de ha valamit, az alkoholizmust igen gyorsan felismeri a különböző furcsa jelekből.
Miközben a liftekhez megy, azon mélázik, hogy micsoda egy nap ez, hogy ennyi minden a múltra emlékezteti! Isten valami különös humorú kedvében van ma. Annyira elbambul, hogy nekiütközik valakinek.
– Bocsásson meg! – mondja azonnal – Nem figyeltem, és…
Torkán akad a szó. Egy, a harmincas évei végén járó nő az, nagy pocakkal.
Kismama. És a szeme… Azok a borostyán szemek!
