Beledevics Márk a kezében forgatja a borítékot. Nem meri felnyitni. Hosszan nézi a feladót: Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Leül a ház elé a kispadra és maga mellé teszi a borítékot.
Maga elé képzeli az egyetem épületét. 1954–ben a Kolozsvárról érkezett orvosi kar az akkori Hadapródiskola épületébe költözött be. A Kosárdomb lejtős oldalán épült a katonai iskola főépülete, a tanári lakások, valamint az iskolához tartozó legénységi épület. Maga elé idézi, ahogy a hatalmas főépület szinte elfoglalja az egész domboldalt. A háromemeletes, E alaprajzú épület főhomlokzata ötsíkú. Az épületet magasítja a kiugró rizalitokra emelt, tört síkú tetőszerkezet. Emlékszik rá, valaki megemlítette, hogy szecessziós stílusjegyek uralják ezt a kiugró részt, valamint, hogy az egyemeletes legénységi épület, homlokzati kiképzése szintén szecessziós. Talán az a vörös hajú lány mondta. Akivel együtt vártak a felvételi írásbelire. Összemosolyogtak. Mindketten rajonganak az építészetért és mégis az orvosira jelentkeztek.
Az írásbeli után a parkban sétáltak. Hogy is hívták a lányt? Szeplős volt, hosszú vörös hajú, élénk. Olyan izgága, tüzes, mint általában a vörösek. Hiába erőlteteti a memóriáját, csak nem jut eszébe a lány neve.
Miközben sétáltak, megcsodálták az épületeket. Az egyetemi könyvtár, az adminisztráció és a sportterem épületét. És volt ott még egy épület, amiben jelenleg a pszichiátriai klinika működik, és aztán mind közül a legérdekesebb, a városi törvényszéki orvoslás épülete. A parkban százötvennégy fa és cserjeféle található, a botanikus kertben pedig mintegy nyolcszáz növényfaj kapott helyet. Milyen furcsa, gondolja, hogy így emlékszik ezekre a számokra, de nem jut eszébe a lány neve.
Mióta az eszét tudja, orvos akar lenni. Mikor egészen kicsi volt és más fiúk mozdonyvezetők, meg pilóták akartak lenni, ő már akkor is orvosi pályáról álmodozott. Ötévesen kis orvosi táskát kért a Jézuskától és Rudin a szálkás szőrű tacskón gyakorolt.
Mindig elkísérte a nagyapját, aki állatorvos volt és érdeklődve figyelte, mit csinál. Nem zavarta a vér, a sebek, a boncolás. Ez volt az élete, a lételeme.
Az iskolában végig kitűnő tanuló volt az érettségije is színtiszta ötös lett.
Vajon felvették–e? Mit tartalmaz a boríték? Vajon valóra válnak az álmai?
Sötétedni kezd. Megint kézbe veszi a borítékot. A fülében hallja, ahogy dobog a szíve. Lassan, óvatosan tépi fel a szélét, majd kihúzza belőle a papírt. Szeme elhomályosul:
Gratulálunk! Ön felvételt nyert a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karára.
Beiratkozás:
De ezt már nem látja, már nem olvassa.
Ül, némán, dobogó szívvel, a szeme a távolba mered. Látja magát, amint fehér köpenyben emberek ezrein segít, ahogy mindenkihez van egy–egy kedves szava, ahogy egy idős hölgy, hálatelten fogja a kezét: Köszönöm doktor úr!
Így ül ott, álmodozva, csodás boldogságban, miközben ráesteledik. A csillagok fényesen ragyogják be az eget, a hold magasan jár az égen és ő csak ábrándozik. Végül fázni kezd, és ajkán boldog mosollyal bemegy a házba. Nincs kivel megosztani az örömét. Apja már évek óta egyedül neveli, édesanyja meghalt, mikor ő még épp csak betöltötte a hetedik életévét. Gyógyíthatatlan beteg volt. Rákos. De majd ő feltalálja a rák gyógymódját. Biztos benne, hogy neki sikerülni fog! Apja az alumíniumgyárban dolgozik, most épp éjszakás, de már rég elment itthonról. Reggel hétkor végez minden nap, de holnap nyolcig lesz, mert a kollégája orvoshoz megy, és csak később tud beérni, hogy leváltsa az apját.
Csendben megvacsorázik, elpakol maga után, megmosdik, majd ágyba bújik.
Reggel a kapu előtt fogom várni apát, hogy elmondhassam neki a nagy hírt! – gondolja, miközben magára húzza a takarót és ajkán mosollyal alszik el.
