Alina egy kis szájfényt ken az ajkára, magához veszi a kistáskáját és kilép a házból. Mivel pár perc múlva hét óra, sietősre fogja a lépteit. Korán oda akar érni az iskolába, hogy még legyen ideje kiragasztani a gyerekek tegnap készült rajzait. Három éve tanít az általános iskolában, idén kapott először saját osztályt, és szinte a rajongásig szereti kis tanítványait.
Ahogy átvág az apró téren, eszébe jut a tegnap este és finom borzongás fut végig rajta. Fél éve ismerkedett meg Miklóssal és három hónapja lett a szeretője. Szerelmes a férfiba. Őrülten szerelmes. Tudja, hogy helytelen, amit tesz, hiszen a férfinak felesége van, de nem tud mit tenni. Ez a dolog egyszerűen megtörtént, ennek meg kellett történnie. Különös kapcsolat az övék. Alig–alig beszélgetnek. Mégis, valami olyan mély kötődés van köztük, amilyet még sosem érzett. Tudja, hogy ha türelmes, előbb utóbb a férfi elszánja magát és… Megrázza a fejét. Hagyd abba az álmodozást! – korholja magát.
Befordul a sarkon, már csak pár percre van az iskolától. Meglátja Szendét és Julikát. Integet nekik és a lányok lelkesen visszaintegettek. Beszélnie kell a lányok szüleivel, jut eszébe. Szende elég problémás. Félénk és visszahúzódó, túl csendes, aztán meg hirtelen dühkitörései vannak. Olyan, mintha bizonytalan lenne.
– Csókolóm, tanító néni! – köszön rá egy vékony kis hang.
– Szia, Vince! – mosolyog szeretettel a kisfiúra. A legokosabb tanítványom. És a szerelmem fia.
A kisfiú közelebb lép hozzá, majd teljesen magától értetődően kezét a kezébe adja és így mennek az iskola felé, egymás kezét fogva.
– Képzeld tanító néni, apa tegnap este elmesélte, hogy készül az… – kezdi a kisfiú, de Alina fülét megüti valami nagyon furcsa zaj és odakapja a fejét.
Arcára azonnal kiül a rémület. Erősen szorítja Vince kezét. Tudja, hogy tennie kellene valamit, de érzi, ahogy a félelem megbénítja és képtelen mozdulni.
Márk odaér a gyárkapuhoz. Az órájára néz és látja, még túl korán van. Az apja csak egy óra múlva fog végezni. Hirtelen elhatározással úgy dönt, addig jár egyet. Miközben sétál, az álmain gondolkodik. Tudja, hogy meg fogja találni a rák ellenszerét!
Alig pár perce rója az utcát, amikor valami furcsa hangra lesz figyelmes. Felnéz és földbe gyökerezik a lába a rémülettől.
Bori úgy érzi, nem is sétál, hanem a föld felett lebeg a boldogságtól. Aki látja őt, valóban úgy találhatja, táncolva, szinte repkedve lépdel az utcán. Gondolatai a baba körül forognak. Vajon fiú lesz, vagy kislány? Tegnap este eldöntötték, ha fiú lesz, az apja nevét kapja, Csabának fogják hívni. A férje ragaszkodott hozzá, hogy ha lány lesz, akkor pedig Magda legyen az édesanyja után. Próbálja maga elé képzelni, milyen lesz majd vajon a baba? Reméli, ha fiú lesz, akkor Csabára fog hasonlítani. Aztán azon kezd gondolkodni, miket kell beszereznie, hogy nekiláthasson a kis szoba kicsinosításához, mire a baba megérkezik. Halványzöld festék a fal alapszínéhez. Színes festékek, hogy elkészíthesse a falra Micimackót és barátait, függönyök, kiságy, pelenkázó és így tovább. Csodás és tevékeny öt hónap vár rá. Már alig várja, hogy munkához láthasson. Az órájára pillant. Hét óra. Reméli, nem lesznek sokan a nőgyógyásznál, és gyorsan fog végezni, aztán mehet bevásárolni a babaszobához.
Hirtelen valami furcsa érzés fogja el. Oldalra néz. Attól, amit lát olyan rémület költözik belé, amit még soha életében nem érzett. A kezét ösztönösen a hasa elé kapja, és hangosan sikoltozni kezd.
