November 20.
Lídia
Mintha nem is ő nézne vissza a tükörből. Arcát fényes, gesztenyebarna tincsek keretezik és az álla alá érő frizura kiemeli az arccsontját. A loknik lágyítják a vonásait, a féloldalas frufru pedig jótékonyan elvonja a figyelmet a szarkalábakról a szeme körül.
– Ugye, milyen más? – kérdezi a fodrászlány félrehajtott fejjel.
– Mintha nem is én lennék – hangosítja ki a gondolatait.
– Egy jó frizurával akár tíz évet is letagadhat az ember – mosolyog rá a lány. – Ráadásul önnek nagyon szép arca van és különleges a szeme.
– Köszönöm – jön zavarba.
– Egy jó smink és…
– Nem tudok ügyesen sminkelni.
– Ó, hát a kozmetikusunk tart tanfolyamot.
– Komolyan? – kérdezi meglepetten.
– Bizony – feleli a lány.
– Majd meglátom – feleli bizonytalanul.
Aztán kifizeti a borsos összeget az új frizuráért, és a lelkiismeretfurdalással küzd, hogy ennyit költött magára.
Felölti a kabátját, elköszön, aztán kilép az utcára. Ahogy hazafelé sétál, eleinte a gondolatiba mélyed. Nem is emlékszik rá, mikor volt legutóbb fodrásznál. Meglepődött, hogy milyen jól esett, ahogy a haját mosták, aztán főleg az, ahogy az illatos balzsamot a fejbőrébe masszírozták. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érez egy masszázs iránt. Életében mindösszesen kétszer volt masszázson és páratlan élmény volt! De aztán persze sem ideje nem volt rá, sem pénzt nem akart erre költeni.
– De hát anya, van pénzed! – mondta tegnap Judit, amikor azon lamentált, hogy biztosan elmenjen-e a fodrászhoz, miután elköltött ruhára egy csomó pénzt. – Azért van, hogy használd. Hogy örömödet leld benne – tette még hozzá.
Judit. Már kislánynak is ilyen volt. Csupa móka és kacagás és olyan könnyedén vette a dolgokat. Mindig mindenben talált valami jót. Egyszer az óvodában valamiért sarokba küldték, és már nem is emlékszik rá, hogy az ő cserfes kislánya mit is követett el, amiért büntetést kapott, de arra igen, hogy ő bizony se nem szomorkodott, se nem unatkozott a sarokban. Amíg ott kellett lennie, a falra rajzolt egy mesét.
Azon a hétvégén Feri az óvodában töltötte a szombatot, hogy kifesse az óvodai csoport falát, amit Juditka összerajzolt. Mosolyt csal az arcára az emlék. Egészen kicsi kora óta folyton alkotott valamit. Hol rajzokat, festményeket készített, hol lisztgyurmából kis figurákat, aztán később ruhákat varrt a babáinak. Sosem volt kiemelkedően jó tanuló, mert bár jó eszű gyerek volt, ami nem érdekelte, azzal nem igazán akart foglalkozni. Márpedig Juditkát nem nagyon lehet rávenni arra, amit ő nem akar. Szilvike ezzel szemben mindig is kötelességtudó volt, és nem csak az általános iskolát, hanem a gimnáziumot és a főiskolát is színötösre végezte el. Eszébe jut, milyen büszkén feszítettek egymás mellett Ferivel a diplomaosztóján. Milyen különös, hogy ez bizony már 19 éve történt. Azóta már Feri balkézről lett fia is nagykorú lett.
