Néhány nappal később, a délutáni nap fénye épp aranyszínbe fürösztötte a falu poros utcáját, amikor a fehér betegszállító autó lassan befordult a sarkon. Zalán már percek óta az anyja mellett állt a kapuban, izgatottan rugdalva a földet a szandáljával. Amikor meglátta az autót, felkiáltott:
– Anya! Itt van! Jön a nagypapi!
Magdolna elmosolyodott, és megszorította kisfia vállát. A fehér jármű megállt János bácsi háza előtt, a sofőr kiszállt, kinyitotta a hátsó ajtót, és segített az idős férfinak kimászni az autóból. János bácsi arca sápadt volt, de a tekintete élénken csillogott.
– No, no, no! – horkant fel, amikor meglátta a virágoskertet. – Hát, mi történt itt?!
Zalán ugrándozva szaladt hozzá.
– Én csináltam, nagypapi! Megöntöztem a virágokat, és kihúzgáltam az összes betörő növényt!
Az idős férfi lehajolt, és óvatosan megsimogatta a kisfiú buksiját.
– Ügyes vagy, kölyök! Szebb lett, mint valaha!
Zalán büszkén kihúzta magát, majd kézen fogta János bácsit, és bekísérte a házba. Magdolna közben megköszönte a segítséget a soförnek, aztán utánuk indult.
Bent a házban minden a régi volt, de mégis más. Valahogy melegebb, barátságosabb lett, mintha Zalán jelenléte valami különleges energiát adott volna a helynek.
– Várj, nagypapi! – kiáltott Zalán, és a konyhaasztalhoz szaladt. Előhúzott egy rajzlapot, amin színes oroszlánszáj virágok pompáztak. – Neked rajzoltam!
János bácsi lassan átvette a rajzot, és halkan hümmögött.
– No, hát ez gyönyörű! Szebb, mint az igaziak! – mondta meghatottan. – Köszönöm, Zalán!
Magdolna mosolyogva figyelte őket, majd eszébe jutott valami.
– János bácsi, elszaladok a boltba, mert gondolom, nincs itthon friss kenyér meg tej. Mit hozzak még?
– Hozzál egy kis vajat is, ha lehet – mondta az öreg. – Meg ha már úgyis mész, a patikából elhozhatnád a gyógyszereimet is. A nővérke mondta, hogy már ott vannak.
– Persze, nem gond! Addig Zalán maradjon itt veled, jó?
– Hát hogyne!
Ahogy Magdolna elment, Zalán felmászott a konyhaasztal melletti székre, és csillogó szemmel nézett az öregre.
– Nagypapi, milyen volt a mentőben? Fájt? És a kórházban mi volt?
János bácsi megvonta a vállát.
– Hát, a mentőben minden nagyon gyors volt. Lefektettek egy hordágyra, és rám tették a tappancsokat. Úgy néztem ki, mint valami karácsonyfadísz! – mondta nevetve.
Zalán elgondolkodott.
– És fájt?
– Nem nagyon. Csak fura volt, hogy mindenki sürgött-forgott körülöttem. Aztán a kórházban kaptam egy csomó infúziót meg gyógyszert. Mondták, hogy csak egy picike baj volt a szívemmel, egy mikrovalami…
– Mikromicsoda?
– Mikroinfarktus – mondta János bácsi. – Olyan, mint amikor az ember nagyon elfárad, és egy kis pihenés kell neki. Nekem is kellett.
Zalán bólintott, mintha megértette volna, aztán a szekrényben kotorászni kezdett.
– Mi az ördögöt keresel, kölyök?
– Játékot! – mondta Zalán, és végül előhúzott egy pakli kártyát. – Mi ez?
János bácsi elmosolyodott.
– Magyar kártya. Tudod mit? Megtanítalak egy jó kis játékra! Csapd le csacsi a neve.
A következő fél órát lelkesen zsugázva és nevetgélve töltötték. Zalán először ügyetlenül, de egyre nagyobb lelkesedéssel játszott. Épp az első nagy győzelme után kiáltotta, hogy „Csapd le, csacsi!”, amikor Magdolna visszaért.
– Anyu! Megtanultam csapd le csacsizni! – kiáltotta vidáman, miközben körbeugrándozta a szobát.
Magdolna mosolyogva elpakolta a bevásárolt holmit, majd Zalán unszolására ő is leült játszani.
Az első kört a kisfiú nyerte, és diadalmasan kiabálta:
– Csapd le, csacsi!
A felnőttek nevettek, Zalán pedig kuncsorogva kérlelte őket egy újabb körre. Ahogy megkezdődött a második játék, csengettek.
János bácsi felnézett.
– Magda, nézd már meg légy szíves, hogy ki az!
Magdolna letette a kártyáit az asztalra, és az ajtó felé indult. Az ablakon át két konzervatív kosztümbe öltözött nőt pillantott meg. Arra gondolt, hogy Jehova tanúi vagy valami biztosítási ügynökök lehetnek. Mély levegőt vett, felkészülve rá, hogy kedvesen, de határozottan elutasítsa őket.
Még el sem érte a kaput, amikor az idősebb nő megszólalt.
– Maga Gál Magdolna?
A fiatal nő egy pillanatra megtorpant. Valami nincs rendben.
Furcsa borzongás futott végig rajta. Mintha a lábai nem akartak volna tovább mozdulni.
És abban a pillanatban tudta, hogy nagy baj van.
