A reggel friss szellővel érkezett, amely besurrant a kis ház ablakain. Zalán korán ébredt, és egyedül volt, mert az édesanyja már elment dolgozni a közeli kisvárosba. Tegnap alaposan elmagyarázta neki, hogy mostantól így lesznek a napok és ő már nagyfiú és tudja, hogy mindent ügyesen meg fog oldani. A kisfiú kikászálódott az ágyból és kilépett a konyhába. Az asztalon vajas kenyér és egy pohár kakaó várta, gondosan odakészítve. Zalán gyorsan elköltötte a reggelijét, a piszkos tányért és a bögrét betette a mosogatóba, aztán arcot mosott, és felvette a piros sortját meg a kék pólóját, amit az anyukája már előző este odakészített neki a fotel karfájára. Kis ujjai hosszasan babráltak a szandál csatjával, de amikor végre elkészült, boldogan szaladt ki az utcára.
A szomszéd ház előtt egy öreg bácsi ült a kerti padon. A férfi arcán mély barázdák szaladtak keresztül-kasul, szemei alatt a sötét karikák álmatlan éjszakáról tanúskodtak, és két remegő, ráncos kezével egy botra támaszkodott. Zalán nem hezitált, apró léptekkel odasietett hozzá.
– Szia, Zalán vagyok! Te mit csinálsz itt? – kérdezte lelkesen, miközben letelepedett a pad szélére.
Az öreg lassan emelte rá mogorva tekintetét.
– Ez az én padom – morogta.
– De ketten is elférünk rajta – mosolygott Zalán, nem törődve a mogorvasággal.
– Az, hogy valamit lehet, még nem jelenti azt, hogy szabad is! – vetette oda az öreg.
Zalán elgondolkodott.
– Nem értem. Én még csak ötéves vagyok, és nem tudok mindent. Elmondod?
Az öreg felhorkant.
– Nem vagyok tanár, hogy egy szurtos kölyköt tanítgassak!
– Nem vagyok szurtos! – tiltakozott Zalán. – Minden reggel megmosakszom, fogat is mosok. Anya azt mondja, hogy ez nagyon fontos.
Az idős férfi csak hümmögött, miközben szemével végigkísérte a gyerek lendületteljes gesztikulációit.
– Hát, ahogy gondolod, kölyök.
- Itt laksz? – kérdezte a kisfiú.
- Igen – szűrte az öreg a fogai közt.
- Mi tegnap költöztünk oda – mutatott a mellettük álló parasztházra. – Majd mesebeli házikót varázsolunk belőle. Szerintem már most is meseházikó, de anya szerint nem, de azt mondta, hogy majd szeretettel azzá varázsoljuk. És az én anyukám tud varázsolni! Te tudsz varázsolni?
- Nem – vakkantotta az idős férfi.
- Az anya biztosan megtanít, ha akarod.
Az öreg nem szólt, csak horkantott egyet. Hallgattak kicsit.
- Te egyedül laksz itt? – kérdezte Zalán.
- Sose hagyod abba a kérdezősködést? – mordult fel méltatlankodva az öreg.
- Anya is azt mondja, hogy sokat kérdezek – felelte elgondolkodva a kisfiú.
Az idős férfi lassan felállt a padról és a botjára támaszkodva megtett egy lépést.
- Elmész? – kérdezte a kisfiú.
- El.
- Nem beszélgetünk még? – nézett vágyakozó tekintettel az idős férfira.
- Nem – morogta az öreg, miközben bizonytalanul megtett még két lépést.
- Akkor holnap beszélgetünk? – kérdezte Zalán.
Az öreg nem felelt, csak lassan elcsoszogott a háza felé. Zalán kicsit csalódottan figyelte, ahogy a kapu bezárult mögötte, majd hirtelen felpattant, és visszaszaladt a házukba. Rajzlapot és színes ceruzákat vett elő, aztán nagy lendülettel munkához látott.
