November 14
Imre
A piros lámpánál várakozik, amikor megszólal a telefonja. Megnyomja a gombot, aztán a kihangosítón át betölti az autó egész belső terét Gyula, a barátja hangja.
– Imrém! Következő hétvégén Zsóka megrendezi a szokásos novemberi partit és a lelkemre kötötte, hogy mondjam meg neked, hogy mindenképpen ott a helyed!
– Még nem tudom… – kezdi lassan.
– Ugye tisztában vagy vele, hogy Zsóka nem fogad el nemleges választ? Jobb, ha beleegyezel, öregem, mert aztán ő maga fog felhívni – vigyorog Gyula.
– Jól van, jól van – nevet fel Imre -, de semmi özvegy Magdika, meg elvált Piroska…
– Hát… – bizonytalanodik el a másik férfi hangja.
– Ne már Gyuszi! – méltatlankodik Imre. – Semmi szükség erre a kerítősdire!
–Nem is azért! Csak hát tudod… Zsóka szinte a megszállottja az emberek összeboronálásának.
– Engem nem kell boronálni. A lehető legjobban érzem magam egyedül!
– Ha belegondolok, hogy az asszony mit összezsörtölődik velem, és mi mindenbe beleüti folyton az orrát, nem csak meg tudom érteni, de néhanap irigykedem is – mondja Gyula félig vicces hangnemben.
– Csak semmi irigység! A feleséged fantasztikus asszony!
– Hát persze, hogy az! – vigyorog a másik férfi. – Csak jól esik néha zrikálni.
– Hogy vannak az unokák? – vált témát Imre.
A következő jó tíz perc azzal telik, hogy Gyula elmeséli, hogy Bazsi már tud egyedül olvasni, és a tanítónénije folyton áradozik róla, hogy milyen okos, meg hogy jár úszni és abban is milyen ügyes, Sárika imádja a balettet és már simán spárgázik, és hogy mindkét gyerek kiskutyáért nyúzza a szülőket. Imre érdeklődéssel és valahol kis irigységgel hallgatja, aztán elbúcsúznak egymástól, és Gyula még megígérteti vele, hogy mindenképp elmegy a következő hétvégén hozzájuk, aztán bontja a vonalat.
Felsejlik az emlékeiben egy borostyánszín szempár, a hosszú, gesztenyebarna haj, a csilingelő nevetés, a kerek váll.
Amit a lány úgy tudott megvonni, mint a francia nők. Ő 25 éves volt, a lány 18. Olyan volt a szeme, mint az esthajnalcsillag. Csillag. Így is becézte. Alig 3 hónapig tartott a kapcsolat, mert aztán őt Londonba szólította a munkája, ahol megismerkedett Valival, az akkori angol nagykövet titkárának a lányával. És meghozta élete legrosszabb döntését…
Hirtelen elszégyelli magát. Hiszen, ha nincs Vali, nincs Botond se, márpedig a fiát a rajongásig szereti. Időskorára meghibbant, hogy ilyen ostobaságok járnak a fejében? Dühös magára. Indexel, aztán behajt a parkolóba. Megyei kórház, hirdeti a neonkék felirat a hatalmas épületen.
