Zalán legszívesebben elszaladt volna, de a lábai nem engedelmeskedtek. A guggoló kisfiú mereven bámulta, ahogy a piros autóból kiszáll még egy alak. Aztán a férfi mellett megjelent egy magas, elegáns nő, aki úgy nézett ki, mintha egy magazin címlapjáról lépett volna elő. Magas sarkú cipőjében könnyedén egyensúlyozott, haja tökéletes hullámokban verdeste a hátát, és olyan illat lengte körbe, amely édes és nehéz volt egyszerre.
– Brigitta, az isten szerelmére! –dohogott nagy hangon a férfi. – Minek kell neked mindennel is törődni?!
– Mert képtelenség, hogy egy ekkora gyerek még mindig itt van az utcán! – csattant fel a nő. – Amikor idefelé jöttünk, már akkor is itt volt, és most is itt van! Egy ekkora gyereknek nem az utcán van a helye, pláne nem egyedül, pláne nem úgy, hogy dolgozik!
– Jaj már, asszony! – zsörtölődött tovább a férfi. – Nyilván játszik, a kölyök szülei meg a házban vannak.
Brigitta azonban nem hagyta annyiban. Karba tett kézzel nézett körbe, végigpásztázva a környéket.
– Jenő! – mondta megrovóan. – Láttál egyetlen felnőtt embert is, amikor alig húsz perce elmentünk a ház előtt, és látsz most akár egyet is? Ha neked ekkora gyereked lenne, és megáll egy ilyen autó a ház előtt – mutatott szépen manikűrözött kezével a piros autó felé –, nem rohannál ki azonnal a ház elé, ha otthon vagy?!
– Biztos vécén van, vagy mit tudom én! – vont vállat Jenő.
Zalán továbbra is a virágágyás mellett guggolt, és felváltva nézett a veszekedő felnőttekre. A nő ekkor lehajolt, óvatosan egyensúlyozva a cipőjében, és közvetlenül az arcába nézett.
– Hol vannak a szüleid, kicsikém? – vált a hangja gügyögőssé.
Zalán nem válaszolt azonnal. Anyukája azt mondta, ha kérdezik, mindig válaszoljon udvariasan. De azt is mondta, hogy ne álljon szóba idegenekkel. Végül mégis megszólalt.
– A dolgozójában – felelte halkan.
– És az apukád? – kérdezte Brigitta, kicsit halkabban.
Zalán szomorúan a kék égre mutatott.
– Az égben.
Brigitta elkerekedett szemmel kapott a szívéhez.
– Jézusom! – suttogta. – És egyedül vagy itthon? – faggatta tovább.
– Mi ott lakunk, nem itt – mutatott Zalán a szomszéd ház felé.
A nő felállt, végignézett a kopott házon, az elhanyagolt udvaron, majd lebiggyesztette a száját.
– Emberek, hogy élhetnek ilyen putrikban? – jegyezte meg halkan.
– Hát, van az úgy – vont vállat Jenő. – Nem lehet mindenkinek tizenkét szobás háza, mint nekünk…
Brigitta Zalán mellé guggolt.
– És te meg egyedül vagy?
A kisfiú nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. Legszívesebben eltűnt volna a föld alá.
– Itt ki lakik? – kérdezte a nő, János bácsi házára mutatva.
– A nagypapi – mondta a kisfiú.
– És ő itthon van?
Zalán megrázta a fejét, jelezve, hogy nincs.
– Szóval egyedül vagy! – konstatálta Brigitta. – Egy ekkora gyereket nem lehet egyedül hagyni! – csattant fel, és Jenőhöz fordult. – Azonnal tennünk kell valamit!
– Öt perc múlva nyilván itt lesz az anyja. Hagyjuk már! Semmi közünk hozzá! – mondta Jenő, egyre ingerültebben. – El kell indulnunk, mert lekéssük az ebédet! – nézett az órájára.
– Hogy tudsz ebédre gondolni, amikor itt van egy elhanyagolt, bajban lévő gyerek?! – kiabált rá Brigitta.
– Minek kell neked minden baromsággal törődni?! – vágott vissza a férfi emelt hangon.
Zalán összerezzent. A felnőttek hangos veszekedése teljesen megrémítette. Legszívesebben elszaladt volna, de továbbra sem mert megmozdulni.
Brigitta visszafordult Zalánhoz, ismét lágyabb hangra váltott.
– Hogy hívnak? – kérdezte gyengéden.
Zalán nem felelt. Ekkor óvatosan felállt a virágágyás mellől, és lopva a házuk felé pillantott.
– Nem maradhatsz egyedül – duruzsolta tovább a nő. – Gyere, szállj be a kocsiba, segítünk neked!
– Mi van?! – förmedt rá Jenő. – Elment a józan eszed, Brigi?! Egy rohadt fontos üzleti ebéden kell lennünk egy óra múlva! Ebből a porfészekből huszonöt perc elérni az autópályát, és onnan még háromnegyed óra az út Pestre!
– Nem hagyhatjuk magára! – csattant fel Brigitta, toporzékolva egyet.
– Na, nekem ebből elegem van! – üvöltötte Jenő. – Belementem, hogy lehozzuk ide a sok szar ruhát a szegényeknek, ahogy akartad. Most viszont hagyd abba a Terézanyáskodást, pattanj be a kocsiba, és húzzunk innen!
Brigitta Jenő felé fordult, dühösen csípőre tette a kezét. Ezt a pillanatot használta ki Zalán.
Lélekszakadva futni kezdett a házuk felé.
– Elijesztetted! – hallotta még Brigitta hangját. – Nem fogom ennyiben hagyni! Felhívom a gyámhatóságot!
Zalán közben odaért a házhoz, berontott a kapun, be a házba, majd kifulladva leült a konyhakőre, ahol végre biztonságban érezte magát.
