Keresés
Bucsi Mariann - Emberi mulasztás nem történt

Ötödik rész

– Nagyon nagy meglepetésem van – mosolyog a fiatal nő férjére.

– Nos? Ki vele! – vonja ölébe a fiatalasszonyt Csaba.

Négy hónapja házasodtak össze és mintha még mindig a mézesheteiket élnék. Bori mindig vidám, bohókás, szép rendben tartja a házat és istenien főz.

– Ó, nem–nem – karolja át férje nyakát – majd csak a desszertnél. Valami nagyon finomat főztem Neked – mondja pajkosan, miközben feláll és tűzhelyhez lép.

Csaba orrát ínycsiklandó illatok szállják meg.

– Mhm… mi ez? 

– Sörben sült csülök, gyöngyhagymával.

– Ha az íze is olyan isteni, mint az illata… – mosolyog rá az asszonyra.

– Hát remélem! – nevet fel az asszony. 

Csaba gyönyörködve nézi, ahogy felesége könnyedén tüsténkedik az asztal körül. Apró, nagyon vékony termetű, már–már kislányos nő. Talán ezért is tetszett meg neki azon a bálon. Ő maga, majd két méter magas, tagbaszakadt férfi, Bori pedig olyan, mint egy aprócska baba. Törékeny csoda, akire nagyon kell vigyázni. És ő mindentől meg akarja óvni. Egész egyszerűen imádja a feleségét.

Élvezettel kóstolja meg a vacsorát és magában megállapítja, valóban pazarra sikeredett.

– Mi újság a gyárban? – kérdezi Bori – Zoli lecserélte már az autóját?

– Még nem, de már egy éves, úgyhogy lassan lecseréli, ahogy ismerem.

– Honnan szerzi be azokat az öltönyöket és ingeket?  Mindig úgy néz ki, mintha valami divatlapból lépett volna elő. Olyan… olyan piperkőcös.

Csaba hangosan nevet az asszony megjegyzésén, bár igazat ad neki. A gyár értékesítési igazgatója Budai Zoltán, valóban inkább divatfinak néz ki, mint értékesítési szakembernek, de azt meg kellett hagyni, nagyon érti, amit csinál.  

– Talán Párizsból – simogatja meg a felesége arcát.

– Igazán elvihetnél engem is Párizsba!  – mondja Bori mosolyogva és szájon csókolja a férjét.

– Isten bizony, kincsem, jövőre elviszlek! 

– Szavadon foglak! – mondja Bori, miközben bort tölt férje poharába.

Megeszik a vacsorát és közben beszélgetnek. Mikor az asszony feláll az asztaltól, kezében a tányérokkal azt kérdezi:

 – És Lajos? Még mindig olyan savanyú? Szerintem őt maximum csak valami számla képes felizgatni – nevet pajkosan az asszony. 

– Igen. Semmi emberi sincs benne. Őt egy dolog érdekli, a költséghatékonyság. Van is épp egy szakmai ellentét köztünk, mert múlt héten túl alacsony hőfokon történt a… Ah, mindegy is! Ne beszéljünk most munkahelyi problémákról. Lajossal csak annyi a baj, hogy két dologban tud gondolkodni. Valaki vagy tartozik, vagy követel. És, ha már itt tartunk, erről jut eszembe – vonja magához az asszonyt –, tartozol egy meglepetéssel én pedig követelem, hogy mondd el.

– Ó igen–igen, máris! – bontakozik ki az öleléséből Bori, aztán a mosogatóba teszi a tányérokat, majd a konyhaszekrényhez lép. Kihúz egy fiókot és egy apró, díszpapírba tekert csomagot vesz elő. Odaviszi a férjéhez, leteszi elé az asztalra, majd várakozón leül mellé.

– Rajta – mondja mosolyogva –, nyisd ki!

Csaba megoldja a nagy masnit, majd felnyitja a doboz tetejét. Egy parányi pár cipőcske van benne. Lassan a tenyerére teszi, majd ránéz az asszonyra.

– Ez azt jelenti, hogy….? 

– Igen! Hat hónap múlva érkezik a gazdája is.

– Ó, Istenem! Borikám! Gyönyörűm! – kapja ölbe az asszonyt és csókolja, ahol éri.

Életében nem érezte magát ilyen boldognak!

– Ez csodálatos! – közben megpörgeti az asszonyt és mindketten boldogan kacagnak. 

Később az ágyban a fél éjszakát azzal töltik, hogy összebújva tervezgetnek. Milyen lesz a gyerekszoba, hogy fogják hívni a picit és megannyi fontos kérdés.

Boldogan, egymást ölelve, ajkukon mosollyal alszanak el.