Sándor
1982-ben született a nyolcadik kerületben, Budapesten. Kisgyermek korát egy lepukkant tömbház harmadik emeleti, kétszobás lakásában töltötte, amin négy testvérével és a szüleivel osztozott. Apja pitiáner zsebtolvaj volt, és hatéves korára a kis Sándor is kitanulta a szakmát. Ügyes kezének köszönhetően a család nem halt éhen. Szerette, amikor bevonatoztak a főváros csillogó központi részébe, ahol a gazdag turisták és üzletemberek hömpölygő tömege mindig is elbűvölte.
Tizenkét éves korára a kisfiú folyton éhes volt, és már gyűlölte az eleinte irigyelt gazdag turistákat, akiknek rendre meglovasította a pénztárcáját. Tizenhárom évesen már egyedül tartotta el a családját. Szívből utálta az apját, aki folyton elitta a keservesen megszerzett pénzt, és aztán részegen brutálisan összeverte az anyját, a testvéreit, és őt.
Tizenöt éves volt, amikor az anyja belehalt a hatodik szülésbe. Apja innentől fogva még inkább terrorban tartotta a gyerekeit. A fiú gyűlölte az egész világot. Esténként felszökött a tetőre, ahol a csillagos ég alatt fekve arról ábrándozott, hogy gazdag lesz. Nagyon-nagyon gazdag.
Tizenhat éves korában az egyik bővérű unokanővére, Marika, bevezette a testi szerelem rejtelmeibe, és a fiú végre talált valamit, ami igazi örömforrást nyújtott számára. A lány jó tanítómester volt, a fiú pedig kiváló tanuló. Egyik este ‒ épp a tizenhetedik születésnapján ‒, egy kielégítő szeretkezés után, ahogy ott feküdtek a tetőn a csillagos nyári égbolt alatt, Marika – miközben izmos karjait simogatta – így szólt hozzá:
– Ilyen külsővel, mint a tied, sok mindent lehetne kezdeni… A gazdag, egyedülálló turista nők állítólag sokat fizetnek egy szépfiúnak, ha az kedves hozzájuk. Ma hallottam Misitől. Az ő húga gazdag férfiakat kényeztet, akik nagyon sokat fizetnek neki érte, de azt mondja, a helyes fiúknak még többet adnak.
Sándorral valóban bőkezűen bánt a sors, amikor a külső adottságokat osztogatták. Nem felelt semmit a lánynak, csak a lába közé hasalt és kényeztetni kezdte a szájával. Az öle forró volt és nedves, ő pedig élvezettel kortyolta az ízét. Hamarosan Marika teste ívbe feszült, ő pedig lassabban kezdte mozgatni a nyelvét. Épp úgy, ahogy az tanította neki.
– Ó, ha gazdag lennék, én is fizetnék ezért… – suttogta a lány.
Sándor másnap elment a Nyugati pályaudvarra és addig várt, míg talált egy férfit, aki hasonló testalkat volt, mint ő, majd ügyesen megszerezte a bőröndjét, és már ott sem volt. Otthon elégedetten látta, hogy nem csalt a megérzése, az utazótáska márkás, jó minőségű ruhákat rejtett, amiknek a mérete is megfelelő volt.
A következő estén a szép új ruhájában a belvárosban sétált és a gazdag nőket figyelte, akik egyedül voltak. Hamarosan megszólította egy ötven körüli, nagyon telt asszony, akin csak úgy lógtak az ékszerek.
