Makai György reggel hét előtt pár perccel már az irodájában ül a szokásos hétfői megbeszélésen, amely reggel hatkor kezdődött, mint mindig.
Épp Móricz Csaba a gyártómérnöke beszél:
– Túl alacsony hőmérsékleten történt a kikeverés az elmúlt héten.
– De hát így gazdaságos! – vág a szavába Kalmár Lajos, a gazdasági igazgató.
Csaba megsemmisítő pillantást vet az ötvenes férfira. Aktakukacnak tartja, aki semmit sem ért az alumíniumgyártáshoz – és ebben bőven van is igazság.
– Valóban több alumínium–oxid válik így ki, de mivel kis hőmérsékleten az alumínium–hidroxid kristályosodási sebessége elmarad az aluminátlúg bomlási sebességétől, erősen kedvezőtlen hatással van a szemcseméretre. Így silányabb minőségű alumíniumot gyártunk.
– Igen–igen! – szólal meg azonnal Budai Zoltán, az értékesítési igazgató. – A nem megfelelő minőséggel el fogunk veszíteni néhány nagy vevőt. Már meg is érkezett az első reklamáció.
– A maga dolga, az hogy nyugtassa meg és kezelje megfelelően az ügyfeleket! – mordul rá Lajos, a fiatal, sportos férfira.
Zoltán, aki mindig az utolsó divat szerint van öltözve, több nyelven beszél, briliáns értékesítési szakember, és általában mindenkivel megtalálja a közös hangot, képtelen kijönni a gazdasági igazgatóval.
– Vegyék magasabbra a hőmérsékletet! – zárja le a vitát Makai. – Maga pedig vegye fel a reklamáló vevővel a kapcsolatot, vigye el vacsorázni és nyugtassa meg őket! Egyetlen vevőt sem vagyok hajlandó elveszíteni és ez a maga felelőssége!
Makai a semmiből küzdötte fel magát. Mára már többszörös milliomos. Nehéz természete van, és köztudott fukarsága is. Bárkit képes megvesztegetni a nagyobb haszon reményében, sőt, állítólag még a zsarolástól, és a fenyegetéstől sem riad vissza. Az a hír járja, hogy bensőséges kapcsolatot ápol a kormánnyal és az összes számára fontos hatósággal. Azt is beszélik, hogy mindenkiről pontosan tudja, hol a gyenge pontja és ezt a tudást előszeretettel használja fel, ha érdekei úgy kívánják.
– Van egy fontosabb problémánk is – kezdi Berezvai Áron, a minőségbiztosítási főmérnök. – A hetes zagytározó túl van terhelve. Bővítésre van szükség. Jelenleg minden zagytározónk 130%–os kihasználtsággal működik, a hetesbe pedig a tegnapi adatok szerint már 147%–os a túltelítődés! Ez iszonyúan veszélyes, tekintetbe véve, hogy…
– Hagyja már ezt a sületlenséget Berezvai! – dörren rá Makai – Már lassan két hete csak a vészmadár szerepét játssza itt nekem! Amikor építtettem a zagytározót, a mérnökök megnyugtattak, hogy úgy tervezték meg, hogy 160%–os kiterhelést is simán elbírnak! Nem vagyok hajlandó több milliót elkölteni pusztán azért, mert maga olyan egyetemre járt, ahol semmiféle profitorientáltságot nem tanítottak magának!
– De vezérigazgató úr, ha a zagytározó átszakad, akkor…
– Hagyja már abba! – ordít rá a türelmét végleg elveszítő Makai. – Úgy viselkedik, mint egy sápitozó vénasszony! Hallott maga már olyat, hogy egy zagytározó kazettája csak úgy átszakadt?!
– Nem uram, de…
– Akkor fogja be a száját! Amíg én fizetek, én felelek. Nem hallgatom tovább ezt a sületlenséget! Ha nincs más uraim, akkor ezennel befejeztük! – azzal feláll, jelezve, vége az értekezletnek
A többiek engedelmesen követik a példáját, majd csendben kifelé indulnak az irodából.
A folyosóról lábdobogás hallatszik, majd kiabálás és egy munkás jelenik meg az ajtóban.
– Hogy merészel így…– ordítja döbbenten Makai.
– Igazgató úr! – vág a munkás a szavába – A hetes zagytározó átszakadt!
