A két nő szigorú tekintettel állt János bácsi háza előtt.
Kosztümjük tökéletesen vasalt volt, tartásuk egyenes, és ahogy Magdolnára néztek, a nő úgy érezte, mintha minden hibáját egyetlen pillantással képesek lennének kiszúrni. Az idősebb nőnek pengevékony szája és szigorúan hátrafogott őszes haja volt. Ő szólalt meg először:
– Maga Gál Magdolna?
A fiatalasszony aprót bólintott, de megszólalni nem tudott, mert a torka kiszáradt az ijedtségtől.
A nő egy dossziéból előhúzott egy papírt, és végigfuttatta rajta a tekintetét.
– A Gyermekvédelmi Szolgálattól jöttünk. Bejelentést kaptunk, hogy a fia, Gál Zalán rendszeresen egyedül tartózkodik otthon napközben, felügyelet nélkül.
Magdolnának hirtelen megremegett a térde. Mintha egy vékony jégen állna, ami bármelyik pillanatban beszakadhat alatta. Elhagyta az összes vér az arcát, a mellkasa szorítani kezdett, de mindennek ellenére próbált nyugalmat sugározni – miközben tudta, hogy a lehetetlenre vállalkozik.
– Zalán most János bácsival van a házban. – A hangja kissé rekedten szólt, de határozottnak érezte. – Megtennék, hogy ezt ne itt, az utcán tárgyaljuk meg? A szomszédban lakom, odaát nyugodtabban beszélhetünk.
A két nő egymásra nézett, majd bólintottak. Magdolna visszaszaladt a házba. János bácsi és Zalán az asztalnál ültek, a pakli magyar kártya előttük hevert, Zalán épp lelkesen csapkodta az asztalt egy újabb „Csapd le, csacsi!” győzelem után.
Magdolna megpróbált nyugodtnak tűnni, de János bácsi azonnal észrevette, hogy valami nincs rendben.
– Baj van? – súgta oda halkan az öreg, miközben közelebb hajolt.
– Nem tudom – suttogta Magdolna. – A gyámügytől jöttek…
János bácsi arca elkomorult, de bólintott.
– Zalán maradhat veled egy kicsit? – kérdezte Magdolna.
– Persze! – bólintott az öreg, és gyorsan Zalán felé fordult. – No, kölyök! Amíg az anyukád intézi a dolgát, megtanítalak egy másik játékra! Mit szólsz hozzá?
Zalán ujjongva felugrott a székről.
– Igen! Milyen játék lesz?
– Majd meglátod! – kacsintott rá János bácsi.
Magdolna hálásan nézett az öregre, majd gyors léptekkel kisietett a házból, ahol a két nő már türelmetlenül várakozott. Így együtt, mint valami gyászmenet vonultak árt a szomszéd házba, ahol a fiatal nő hellyel kínálta őket a konyhában.
– Kérnek egy teát? Egy pohár vizet? – kérdezte kezét tördelve.
– Nem, köszönjük – vágta rá az idősebb nő hűvösen, majd maga elé vette és elkezdte lapozgatni a dossziéját. – A helyzet az, hogy bejelentés érkezett, miszerint a fia, Gál Zalán több alkalommal is egyedül tartózkodott otthon hosszabb időn át. Utánajártunk, és a környékbeliek is megerősítették ezt az információt. Ön dolgozik napközben, és a gyermek felügyelet nélkül marad.
– Nem igaz! – csattant fel Magdolna, de azonnal észbe kapott, és halkabb hangon folytatta. – Én csak reggel hattól tizenegyig dolgozom. Öt órát! Zalán soha nincs egyedül estig, mint más gyerekek. Én már ebédidőben itthon vagyok vele.
A másik nő most először szólalt meg. Halkan, de határozottan.
– Egy ötéves gyerek egyetlen órát sem lehet egyedül otthon. Túl kicsi.
– De ő egy nagyon önálló kisfiú! – hadarta Magdolna, a kezét tördelve. – Mindig elkészítem neki a reggelit, elmondom neki, mit kell tennie, tudja hogy kell viselkednie! Ő egy okos kisfiú, soha nem csinál butaságot! Mindig pontosan hazajövök hozzá, és tudja, hogy számíthat rám! Egy pillanatig sem hanyagolom el!
Az idősebb nő szigorúan ránézett.
– Az ön ítélete szerint talán így van. De a törvény másként látja. Egy ötéves gyermeket nem lehet magára hagyni, akkor sem, ha egyedül el tudja mosogatni a reggelis tányérját – mondta szinte gúnyosan.
Magdolna érezte, hogy könnyek marják a szemét és egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy kicsorduljanak. Aztán hirtelen hatalmas düh kezdte feszíteni belülről. Elkeseredetten széttárta a karját.
– Hát mit tehetnék?! Meghalt a férjem! Elvesztettük a lakásunkat! Nincsenek nagyszülők, akikre hagyhatnám Zalánt! Kihez fordulhatnék? Miből élhetnénk meg, ha nem dolgozom?!
A két nő rezzenéstelen arccal nézte őt. Az idősebb folytatta:
– Mi azt látjuk, hogy egy veszélyeztetett gyermekről van szó. A rendszer célja az, hogy minden gyermek megfelelő körülmények között nevelkedjen.
– Zalán boldog! – fakadt ki Magdolna. – Egy jól nevelt, okos kisfiú! Mindig vidám! Mindig mosolyog! Olyan életet próbálok neki teremteni, amilyet a legjobb képességeim és lehetőségem szerint tudok! Ő az életem! Az egész világom! Nem tehetik ezt velem!
– Mi nem az ön érzelmeit vizsgáljuk, hanem a tényeket – közölte hidegen a fiatalabb nő.
Magdolna lélegzete kapkodó lett, a szíve őrült tempóban vert. Egyetlen gondolat zakatolt benne: El akarják venni tőlem Zalánt. Nem! Azt nem engedhetem!
És abban a pillanatban rájött, hogy bármit képes lenne megtenni azért, hogy Zalán vele maradhasson.
