Eva Markowitz lett az ő következő lépcsőfoka ehhez a bizonyos gazdagsághoz. Antwerpenben ismerte meg, ahova egy újabb névváltoztatást követően síelni ment. A nő tizenöt évvel idősebb volt nála és nagyon gazdag. Nagyon-nagyon gazdag… és özvegy.
Előadta a szokásos élettörténetét az elhunyt édesanyjáról, akit a rajongásig szeretett – még azt is hozzátette, hogy Eva mennyire hasonlít rá – és hogy ő, talán épp az édesanyjához fűződő, különösen mély szeretetet miatt, az idősebb nőkhöz vonzódik. Elmondta, hogy a felesége öngyilkos lett, és képtelen kiheverni a dolgot, ami „ráadásul az ő hibája”, mert annyira szerettek volna gyereket, ami miatta nem lehetett.
Megmutatta Rita búcsúlevelét, amelyet a tárcájában őrizgetett, és hagyta, hogy Eva addig vigasztalja, míg végül össze nem házasodtak. Az asszony angol volt, de élt néhány évet Olaszországban, amiért rajongott, így végül ott telepedtek le. Természetesen alig telt el egy év, és egymás javára végrendelkeztek. Tudta, hogy óvatosnak kell lennie és nem szabad kapkodnia. De azt ő maga sem gondolta, hogy még öt évet kell várnia, mire az asszonyt a másvilágra küldheti.
Pedig megpróbálta… A második házassági évfordulójukon elvitte a nőt vitorlázni. Evának víziszonya volt és nem tudott úszni. Ügyesen egyszer csak úgy fordította a vitorlarudat, hogy az elsodorta az asszonyt, aki a vízbe esett. Persze ő utánaugrott. Az asszony kapálózott és fent maradt a víz felszínén. A férfi odaért hozzá, átkulcsolta a nyakát és már épp le akarta nyomni a víz alá, amikor befutott az az átkozott motorcsónak. Természetesen ilyen körülmények közt nem volt mit tenni. Kimentették őket a vízből.
Ezután a nő folyton mindenkinek elmesélte, hogy a férje mentette meg a biztos halálból.
Úgy gondolta, ez még kapóra is jöhet neki, és boldogan játszotta a szerény, hős, szerelmes férjet. Boldogan, de belül őrülten türelmetlenül. Mégis önfegyelmet gyakorolt. A hajós fiaskó után tudta, hogy jobb, ha meghúzza magát egy időre.
Pedig gyűlölte az asszonyt. Unalmas volt, halszemű, sápkóros és mindentől félt. Mondjuk legalább a szexért nem rajongott, így nem kellett túl sokszor csukott szemmel a kis Luciára gondolnia.
Két hosszú évet kellett várnia, mire rámosolygott a szerencse. Egy forró nyári napon az asszony rosszul lett, és súlyos szívproblémát diagnosztizáltak nála. „Üröm volt az örömben”, hogy az orvos azt mondta, nem kell kétségbeesni, ezzel még hosszú évekig elélhet gondos kezelés mellett.
Ő azonban nem akart még hosszú éveket várni. Elege volt már ebből a nőből meg az egész helyzetből! Épp csak egy kicsivel emelte meg a gyűszűvirág-kivonat adagját, majd a megfelelő alkalmat kivárva olyan éjszakai horrorelőadást rendezett neki, hogy az asszony szíve felmondta a szolgálatot és meghalt.
Épp időben, mert eddigre Enrico – ekkor már így hívták–, kinézte magának a következő feleséget.
