November 20.
Lídia
– Szívesen meghallgatom, ha van kedved elmesélni – néz rá Anna a somlói felett.
– Ó, fiatalok voltunk még nagyon. Alig pár hónapig tartott a kapcsolat, aztán ő elment Amerikába. Nyilvánvalóvá tette, hogy ott akar élni és soha nem fog visszajönni. Nekem pedig nem volt bátorságom vele menni. Így aztán megszakadt a kapcsolat. – réved el a tekintete.
– Akkor ő Szilvike édesapja?
– Igen – bólint.
– Miért nem kerested meg, amikor kiderült, hogy babát vársz?
– Azért – sóhajt nagyot –, mert nem szerettem volna, hogy kényszerből vissza kelljen jönnie, és megutáljuk egymást. Vagy talán… – néz valahova a távolba –, attól féltem, hogy akkor sem jönne vissza, ha kiderülne, hogy terhes vagyok, és az túlságosan fájt volna.
– Azt hiszem, értem. Igen… – gondolkodik el Anna –, értem – bólogat együttérzőn. – De most már… akár meg is kereshetnéd, nem?
– Bevallom – pirul el kicsit – megkerestem a közösségi médiában. Öt gyereke van, a három legnagyobb már felnőtt. Két unokája is született már. Van egy tenyeres-talpas felesége, és vasárnaponként templomba járnak. Úgy fest, boldog. Mi értelme lenne bolygatni a múltat?
– Hm – néz rá Anna. – Lehet, én is így éreznék a helyedben. Érdemes inkább előre tekinteni.
– Valahogy úgy – vesz a villájára egy falat cukormentes zserbót.
– Neked is szükséged lenne egy társra – néz rá Anna.
– Ugyan már! Ne viccelj! – hökken meg Lídia. – Az én koromban?
– Jézusom, Dia! Hatvan éves vagy, az még nem kor! És gyönyörű is vagy! Nem is értem, hogy Feri a férfiakkal ellentétben a legszebbtől haladt a kevésbé szép felé – nyög fel látványosan.
– Ne tréfálj már! – nevet fel zavartan.
– Pedig így van! Jó, persze nem ismerem az összes nőjét…
– Hála Istennek!
– Valahogy úgy… Na, de akiket ismerek… Te vagy a legszebb közülünk.
– Jézusom, Anna, úgy beszélsz, mintha egy hárem lennénk!
– Végülis… – von vállat a fiatalabb nő. – De a lényeg az egészből, hogy igenis ismerkedned kellene!
– Mégis hol? – néz rá a zserbó felett. – Adjak fel hirdetést? Nyugdíjasklubban? És egyáltalán minek? Hatvan éves vagyok! Jól megvagyok egyedül.
– Ugyan már, az ember társas lény.
– Vannak barátaim, ott vannak a gyerekeim és hamarosan érkezik az unokám. Van társaságom.
– Te is tudod, hogy nem úgy értem.
– Szerintem képtelen lennék arra, hogy ennyi idősen szeretetszálakat szőjek egy másik emberrel.
– Én meg nem hiszem, hogy ez kor kérdése – replikázik a fiatalabb nő. – Van a baráti társaságban egy hatvanöt éves özvegy férfi, aki…
– Jaj, kérlek ne! – emeli fel a kezét. – Nem szeretném ezt.
– Csak ismerkedj meg vele. Kedves, jó a humora. Könyvelőként dolgozott, de mindig is asztalos akart lenni. Most, hogy nyugdíjas, szép dolgokat készít fából. Szeret kirándulni és…
– Ne haragudj Anna – szakítja félbe –, én képtelen lennék ismerkedni. Soha többé nem akarok férfit az életemben!
