Több, mint négy órával később túl vagyunk a finom vacsorán, és a készülődő napnyugtát nézzük a szálloda éttermének teraszáról.
– Menjünk le fürdeni a napnyugtában! – néz rám csillogó szemmel Bálint.
Görcsbe ugrik a gyomrom.
– Menjünk, vegyünk fel gyorsan fürdőcuccot, aztán irány a strand! Még simán elérjük. Tök romantikus lesz! – mondja kisfiús, kópés mosollyal.
– Gyorsan elszaladok mosdóba – állok fel, és annyira remeg a lábam, hogy attól félek, nem tart meg, vagy ami még rosszabb, észreveszi.
– De nagyon siess! A Nap nem vár! – csap tréfásan a popsimra, én pedig minden erőmet összeszedve széles mosolyt villantok rá, aztán táskámmal az oldalalom a mosdóba futok.
Remegő kézzel veszem elő a telefonomat. Megkeresem a hangfelvételt.
A mellékhelyiségben nagyon hűvös van, mégis úgy izzadok, hogy az ujjaim nedvesek, és alig tudom előrevinni a kis nyilat a felvételen. Végül megállítom, ahol a kérdéses részt sejtem. Jól gondoltam…
– …igen, túracipőt mindenképpen! – hallom meg Bálint hangját.
– Rendben – felelem, és itt a vécében állva olyan idegen a hangom a saját magam számára, hogy tudatosítanom kell magamban, tényleg én beszélek. – Fürdőnadrágot, papucsot tegyek oda?
– Dehogy! A szállodának ugyan van wellnessrészlege, de tudod, hogy ki nem állhatom az ilyen közös fürdőket. A Balaton meg így május elején még jéghideg. Utálom a hideg vizet!
– Biztos? Mert nem foglal sok helyet, és…
– Dia, most mondtam, hogy nem kell.
– Oké.
– Papucs se?
– Nem, papucs se. És meg ne kérdezd! Fürdőnadrág se! Te se tegyél bikinit! Csak a helyet foglalná! A kis bőröndbe pakolj, és nehogy megint olyan nehéz legyen, hogy megfájduljon a derekam, amikor…
Megállítom a felvételt. Visszatekerem kicsit.
– Fürdőnadrágot, papucsot tegyek be? – hallom a saját hangomat.
– Dehogy! – dörren Bálint hangja a felvételen.
Megállítom. Visszaviszem a nyilat picivel, és a biztonság kedvéért megnézem, hogy hány perc, hány másodpercnél van a kérdéses szöveg. Memorizálom. Elrakom a telefont, bevizezem a kezem, de nem bajlódom azzal, hogy szárazra töröljem. Kilépek a mosdóból, látom, hogy Bálint már az étterem ajtajában áll. Túl hosszan időztem itt. Szinte futva teszem meg odáig az utat.
– Na, végre! – fog kézen és maga után húz a lifthez. – Mi a fene tartott eddig?! – nyomja meg az első emelet gombját. – Nehogy lekéssük a napnyugtát! – teszi hozzá dühösen, aztán mintha a mérgét elfújták volna, széles mosolyt villant rám és csillogó szemmel folytatja: – Fürödtél már a lemenő nap fényében?
Megrázom a fejem, szerencsére nem kell válaszolnom, mert kinyílik a lift ajtaja, és mivel rögtön szemben van a szobánk, Bálint kezében a kulcskártyával már nyitja is az ajtót, és belép a pici előtérbe, majd továbbhalad a hálórészbe.
– Gyorsan öltözz át! – mondja, miközben már az ingjét gombolja, jobb lábával pedig a bal lábáról nyomja le a cipőt.
– Nincs fürdőruhánk – mondom, és idegesít, hogy mennyire halk és remegő a hangom.
– Mi van? – néz rám, miközben minden mozdulatot abbahagy.
– Nem hoztunk fürdőruhát.
– Most komolyan eljövünk egy wellnesshotelbe a Balaton partjára, fürdőruha nélkül?! – kérdezi emelt hangon, jeges kék szemét az enyémbe fúrva.
Képtelen vagyok megszólalni, csak bólintani tudok.
– Basszus, Dia, én nem hiszlek el! – kiabálja. – Egész nap otthon vagy, semmire nincs gondod, mert én mindent előteremtek. Mindösszesen csak a háztartással kell foglalkoznod! Mivel a kisasszony azon nyekereg hónapok óta, hogy alig vagyunk kettesben – válik gunyorossá a hangja –, bár nem tehetném meg, mégis szervezek egy hosszú hétvégét, csak az ő kedvéért! Mindent. MINDENT ÉN INTÉZEK! Szabadságot veszek ki, miközben tudom, hogy ezért majd túlóráznom kell. A Balatonra szervezem, mert tudom, hogy odavagy érte! Kurva fáradt vagyok, de levezetek idáig! Négycsillagos luxusszállodába hozlak! És annyira nem vagy képes, hogy becsomagolj egy kibaszott fürdőruhát?! Ez most komoly?!
– Megkérdeztelek. Azt mondtad, nem kell.
– NEHOGY RÁM KEND, BASSZA MEG!
A táskámban kotorászok. Elkapja a csuklómat.
– Legalább figyelj rám, ha hozzád beszélek, baszki! – kiabálja.
Előveszem a telefont, és feloldom a billentyűzárat.
– Felvettem – suttogom remegő hangon.
– Mit? – néz rám értetlenül.
– A beszélgetésünket, amiben egyeztettük, hogy mit csomagoljak – annyira remeg a hangom, hogy nem vagyok biztos benne, hogy hallja, amit mondok.
– MI A FASZ VAN?! – ordít rám, és megijeszt a tekintete.
– Fürdőnadrágot, papucsot tegyek? – hangzik a telefon hangszórójából a hangom, ahogy elindítom a beszélgetést.
– TE NEM VAGY NORMÁLIS! – kiabálja, miközben kikapja a telefont a kezemből, majd hangos csattanással földhöz vágja. – Neked teljesen elmentek otthonról, Dia!? Én nem gondoltam, hogy ekkora a baj! Csak egy őrült csinál olyat, hogy rögzíti a beszélgetést, amit a férjével folytat! Úristen! – túr bele a hajába. – Te bekattantál teljesen, baszki! Te orvosi eset vagy, és sürgős segítségre van szükséged!
– Hallgassuk meg – préselem ki magamból a szavakat, miközben annyira remegek, és szédülök, hogy attól félek, el fogok ájulni.
– MI VAN?! NEM VOLT MÉG ELÉG?! Nem vagyok hajlandó belemenni az agyament dolgaidba, asszisztálni a te őrültségedhez! NEKEM EBBŐL ELEGEM VAN! Keress egy kibaszott pszichiátert…, de sürgősen!
Azzal kiviharzik a szobából, és úgy csapja be maga után az ajtót, hogy még vagy egy percig visszhangzik a szobában a hangja. Nézem a csukott ajtót, és a szavait hallom a fülemben. Bekattantál. Orvosi eset vagy. Őrült vagy. Őrült vagyok? A földre rogyok, és átkarolom felhúzott térdeimet. Be vagyok zárva a szobába. És az elmémbe. Lehet, hogy tényleg őrült vagyok…
VÉGE
