Fogalma sincs, mi történik, de úgy érzi, ájulás környékezi. Az előbbi lelki magaslat a nagyfeszültségű érzések még emelik, pörgetik, forgatják, ott vannak belé szorulva. Közben ez a mondat, valahogy olyan félelmetes, baljóslatú, és ezáltal, mintha nagy súlyokkal pont az ellenkező irányba rángatnák. Szédül. A szája kiszárad. Egyszerre sürgetné, hogy mondd már és egyszerre kérné, hogy hallgasson örökre. De képtelen megszólalni.
Márk elengedi a kezét az asztal mellé nyúl, a táskájához. Kivesz valamit. Mintha egy kis könyv lenne, vagy napló, vagy album.
– Jobb, ha megnézed – csúsztatja elé.
Ekkor látja, hogy egy fényképalbum az.
Most már teljesen értetlen. Óvatosan nyúl érte, mintha valami olyan veszélyes dolog lenne, ami mindjárt katasztrófát okoz. Közben azt gondolja, hogy a férfi semmi olyat nem tud mutatni, ami más színben tüntetné fel. „Csak nem házas volt már egyszer és eddig erről nem tudtam? Vagy régen csúnya volt és átplasztikázták? Ó, esetleg akt modell volt fiatalkorában és mára már szégyelli? Netán van egy törvénytelen gyermeke valahol és az ő fotói azok? Ezek mind nem számítanak semmit! Őrülten szerelmes vagyok belé!” Ezek a gondolatok futnak át az agyán, miközben megérinti a kis albumot. Márkra néz. Rámosolyog. A férfi félszegen viszonozza csak a mosolyát, majd halkan megszólal.
– Nyisd ki, Kedves – mondja.
Soha nem hallotta még a hangjában ezt a valamit. Fél? Az kizárt. Nem olyan típus.
Lassan emeli fel a homokszínű kemény borítót.
Tengerpart, pálmafák. Spanyolország. Felismeri. Sosem beszélt igazán a kapcsolatáról, ami úgy megviselte. Pár érintőleges mondat, de igazából semmi. Talán arról lesz szó? A másik nőről? De miért? Többen állnak egy hatalmas napernyő alatt, kezükben koktél. Négy férfi és két nő. Mindegyik olyan szép, mint a modellek. „Ilyesmiről lesz hát szó.” – gondolja. Márk a kép szélén áll, mellette sorban a többi férfi, aztán a nők.
– Lapozz csak tovább! – hallja Márk feszült hangját.
Egy csodaszép lakásbelső. Felismeri benne Márk ízlését. A mellette lévő képen nappali, a szófán, fotelekben az előző képen látott emberek. Egytől egyig csodaszépek. Alaposabban szemügyre veszi az egyik nőt. Hihetetlenül hosszú, formás lábait, telt kebleit, csodaszép arcát, fénylő, hullámos sötét haját, dús, vörös, igéző ajkait. Megrebben a szíve. „Ő lesz az. Ő lesz Márk barátnője.” A nappali egyben van a konyhával. A tűzhelynél egy férfi áll. A leggyönyörűbb férfi, akit életében látott. Sötét, fényes haj, vékony szűk pólóján kirajzolódnak tökéletes izmai. Arcát, mintha szobrász faragta volna, széles járomcsontjára, csillogó, olajos bőr feszül, érzéki ajkai széles mosolyra húzva, dús szemöldöke alatt seprűs, fekete szempillák, sötét szemében huncutság csillog. Kezében serpenyő. „Valami társaság. És mind modellek lesznek” – gondolja. Egyébként semmit sem mond neki ez a két fotó. Ezen felül semmi információ.
Továbblapoz. A kép középpontjában Márk. Kigombolt ingben, hosszú nadrágban mezítláb egy nádszékben ül. Kezében pohár. Körötte az előbbi társaság. Egyik felén az előbbi képről a tűzhelynél álló férfi a másik felén a gyönyörű, hosszúlábú nő. „Ez valami szállodában készülhetett. Mi ez? Mi fog kiderülni a képekből? Nős volt? Feleségül vette ezt a nőt?” Dörömböl a szíve. Még egyet lapoz. Márk és a konyhában látott férfi áll a képen. Nézi. Érzi, valamit látnia kellene ezen a fotón, az agya sejti, hogy valami lát is, de képtelen feldolgozni. Szeme a következő képre rebben.
