Az utóbbi időben elkezdett követelőzni meg számonkérni… ENGEM! Meg túl sokat kérdezni és nyavalyogni. Miért nem értem oda időben? Azért cseszd meg, mert nős ember vagyok, ahogy tudtad a kezdetektől fogva, meg azért, mert van, hogy nincs kedvem a bánatos pofádat nézegetni!
Miért megyek el a haverokkal az Adriára, amikor vele is tölthetném az időt? Ez még csak választ sem érdemel! Legyek vele karácsonykor, a születésnapján, írjak több üzenetet, hívjam fel többször. Szóval elkezdte mindenért rágni a fülemet. Baszki, erre ott a feleségem! Trixit nem ezért tartom, a picsába is! A kisujjamat nyújtom, és az egész karom kell! Ezeknek soha nem elég semmi! Tegnap este viszont végleg elvetette a sulykot!
Fél óra múlva véget ér az értekezlet, mindenkit megdicsérek, utasításokat osztok, megköszönöm a munkájukat, és végre kifelé indulnak az irodából.
– Beatrix! – szólalok meg, amikor a lány épp lépne ki az ajtón. – Kérlek, maradj néhány percre, szeretnék veled beszélni a munkaszerződésedről.
Látom, ahogy enyhén elpirul, lehajtja a fejét, és tisztelettudón becsukja maga után az ajtót. Nézem, ahogy – miután kettesben maradunk – ringó csípővel jön felém.
Ez most komolyan azt hiszi, hogy szemet hunyok a kisded játékai felett, és hogy a nem is éppen a legszebb testével majd hatni tud rám?! Komolyan mondom, elment az esze! Minden ujjamra két különb nőt találok nála! Ideje, hogy megtanulja, hol a helye!
– Gyere ide! – mondom mély, kissé csábos hangon, miközben határozottan, hidegen nézek rá. Mint mindig, meglep, hogy tuti, hogy érzékeli az ellentmondást a hangom és a viselkedésem közt, mert hagytam, hogy így legyen, mégis annak hisz, aminek hinni akar. Jelen esetben a csábos hangnak. Unalmasan kiismerhetőek az emberek.
Hát akkor adjunk még egy kicsit a hitéhez! Egy darabig csak nézem, mintha egy falat sütemény lenne. Érzékelem, ahogy felszikráznak az idegvégződései. Úgy nézek rá, olyan gyengédséggel, hogy tudom, azt várja, hogy azt mondom mindjárt, mennyire szeretem, aztán megnyugtatom az előző napi kis vitánk miatt.
Tegnap arról kezdett beszélni, hogy hagyjam el a feleségem, és költözzünk össze. Komolyan mondom, elment ennek a nőnek az esze! Persze igyekeztem kedvesen elmagyarázni, hogy ezt most még miért nem lehet, és legyen türelmes, de nem mondhatnám, hogy az lett volna. Végül sírni kezdett, amit kurvára rühellek! Ne akarjon pont ENGEM érzelmileg zsarolni! Így aztán összeszólalkoztunk. És volt három mondata, ami miatt meg kell, hogy büntessem, és ami miatt ennek az egésznek itt és most vége.
