– Attól félek, az egész én hibán… – túrok a hajamba zavartan.
– Mi történt? – néz rám érdeklődve a kollegina.
– Tudod, mennyire fontos nekem a jó emberi viszony és a barátságos munkahelyi légkör – kezdem, ő meg egyetértőn és érdeklődő tekintettel bólogat. – A fiatal, új munkatársakra mindig is kiemelt figyelmet fordítok, mert lássuk be, ők a jövő.
– Igen, pontosan így van! – erősíti meg a szavaimat.
– Ez a gyakornokprogram különösen a szívem csücske.
– Az egyik legjobb ötleted volt, amióta itt dolgozom – mosolyog elragadtatottan –, pedig minden ötleted nagyszerű! – teszi hozzá sietve, én meg kedvesen és alázattal rámosolyogok.
– Közös ötlet volt – mondom, ami ugyan nem igaz, mert naná, hogy ez is egyedül az én kreativitásom és hozzáértésem terméke, de az emberek szeretik azt hallani, hogy ők is benne vannak. Jobban is dolgoznak olyankor. – Nos – köszörülöm meg a torkomat –, én óriási hibát követtem el! Beatrix kicsit több figyelmet kapott tőlem. Amikor megtudtam, hogy egyedülálló anya anyagi problémákkal, s miután meghallgattam, milyen nehézségei vannak, igyekeztem segíteni neki. Nem nagy dolgok voltak ezek! Mindössze apróságok. Megosztottam vele az információt, amikor kiadó lakásról hallottam, odaadtam neki Ádám néhány játékát, amit ő vagy nem használt már, vagy kettő volt belőle neki, elvittem egyszer kocsival az óvodához, mert szakadt az eső… Ilyesmik. Nyilván minden más kollégával megteszem ugyanezt! De nem vettem észre, hogy félreérti – hajtom le a fejemet. – Flörtölt velem egy kicsit, ami bevallom, ennyi idős férfiként imponált nekem, de persze nem fogadtam az ilyen irányú közeledését. Aztán mégis elkezdett furcsán viselkedni. Túl gyakran kereste a társaságomat. Észrevettem, hogy eltűnt egy-egy személyes tárgy az asztalomról, míg véletlenül a kedvenc tollam, amivel mindig írok, kiesett a táskájából.
Nézem, ahogy Judit szeme elkerekedik.
– Azt mondta, azért vette el, mert én minden nap megérintem azt a tollat, és szerette volna az érintésem helyét a magáénak tudni. Azt sem tudtam, mit mondjak erre! Egyszerűen csak visszakértem a tollat, és megkértem, ne tegyen többet ilyet. Volt még pár ilyen furcsa eset, de amikor véletlenül meghallottam, hogy a telefonba valakinek úgy beszélt rólam, mintha mi egy pár lennénk, legalábbis így is lehetett érteni, meghűlt bennem a vér. Számonkértem, de váltig állította, hogy félreértettem. Akkor telt be a pohár, amikor tegnap este észrevettem, hogy a házunk előtt ácsorog, és az ablakot bámulja. Amikor kimentem, azt kiabálta, a feleségemmel akar beszélni, hogy elmondja neki, szeretjük egymást.
Judit a szája elé kapja a kezét. Helyes! És még nem is fejeztem be:
