– Gondolhatod, mit éreztem! Tudom, hogy egyedül nevelte az édesanyja, meg hogy mennyire nehéz gyerekkora volt. Nem szerettem volna még több nehézséget okozni neki. Próbáltam a józan eszére hatni, majd amikor úgy láttam, kicsit rendeződött a lelki világa, hazavittem. Úgy köszöntünk el egymástól, hogy bocsánatot kért, és megígérte, hogy nem fordul elő többet. Még egy terapeutához is elmegy. Azért amikor hazaértem, a biztonság kedvéért beszéltem egy ismerősömmel. Ő elmondta, hogy a legutóbbi munkahelyén Beatrix nemi erőszakkal vádolta meg a főnökét, amiről végül kiderült, hogy koholmány.
– Ó, te jó Isten! – mondja Judit döbbenten. – Pedig alaposan megnéztük az előéletét, és olyan jó önéletrajza volt, meg…
– Nehogy magadra vedd! Én sem vettem észre – hajtom le a fejem. – Mindannyiunkat megtévesztett! És a tegnap esti bocsánatkérés meg ígéret helyett, ma reggel egy levél várt tőle, amiben szerelmet vall, és leírja, hogy nem tud élni nélkülem, és hogy be kell látnom, minket egymásnak teremtett az ég. Gondolhatod, mit éltem át! Épp az értekezlet előtt nyitottam meg a levelét. Ha szeretnéd látni, megmutatom – fordulok a gépem felé.
Majdnem 100%, hogy nem akarja látni, de azért persze van egy ilyen levél a gépemen „Trixitől”…, csak a biztonság kedvéért.
De ahogy vártam is, Judit elutasítja a levél megtekintését. Úgyhogy folytatom:
– Azért hívattam be az előbb, hogy megkérjem, adja be a felmondását.
– Az a baj, ha egyszerűen csak hagyjuk, hogy felmondjon, akkor majd elhelyezkedik máshol, és ott fogja folytatni az őrült játékait! Ez a nő megszállott!
– Erre nem is gondoltam – mondom, pedig dehogynem! Biztos voltam benne, hogy Judit majd így fog gondolkodni. – De mégsem bánhatunk még mi is el vele! Van elég baja! – folytatom sietve.
– Nézd – kezdi Judit –, nekem egy ideje úgysem stimmelt valami ezzel a lánnyal. Nem akartam mondani, mert biztos nem voltam semmiben, csak… De most elmondom. Néha az étkezőben voltak bizonyos félmondatai, amik arra engedtek következtetni, hogy olyan dolgokat tud a cégről, amiket csak mi, boardtagok ismerhetünk. Megfordult a fejemben, hogy esetleg valakitől infót lop. Meg valahogy… Nem is tudom. Ez a furcsa, túlzott szerénység, miközben néha úgy néz az emberre, olyan fennhéjázón, lenézőn, mintha ő maga lenne a vezérigazgató… Nem tudom pontosan megfogalmazni, csak valahogy furcsa. És éppen pár napja, Irma – céloz Judit az asszisztensemre – mondta nekem kávézás közben, hogy Beatrix kérdésekkel bombázza rólad meg a családodról, ami nagyon zavarta őt, de nem mert neked szólni.
– Ó, te jó ég! – sóhajtok.
Mintha meglepne! Már régebben elhintettem neki, hogy az asszisztensem mindent tud rólam, hát jól vissza is élt vele a jelek szerint. Elégedetten vigyorgok belül. Remélem, a másik csalit is bekapta, és bíztam benne, hogy hamarosan bizonyosságot is szerezhetek erről.
