Odavágom a telefont az íróasztalra. Nem elég, hogy megzavarta a reggelimet, amikor pontosan tudja, hogy egyedül szeretek étkezni, csendben! De nem! A nagyságos asszony bevonult az étkezőbe neglizsében! Nyilván arra számított, hogy a bájai majd elterelik a figyelmemet, és mindenbe beleegyezek, mint egy idióta. Hát nagyobbat nem is tévedhetett volna!
Egyébként is, a bájai ugyancsak megkoptak az utóbbi időben! A szülés után hiába fogadtam neki magánedzőt, fizettem a plasztikai műtéteket, ez a nő egyre jobban elcsúnyul! És lusta is! Volt képe reggel azzal előállni, hogy javítassam meg az autóját, mert defektes lett, és ezért nem tud közlekedni. Valóban? Megvetette velem a Mercedest, aztán kurvára nem vigyázott rá! Ez a nő vezetni sem tud! Atyaég! Persze, hogy defektet kap, amikor folyton úgy parkol, hogy a gumi a padkát súrolja! De hiába beszél neki az ember! Hát majd most megtanulja! Nem tud elmenni kozmetikushoz meg manikűröshöz? Na, ne már!
– Fogj taxit! – mondtam neki.
– De hát nincs rá pénzem!
Felnevettem. Így jár az, aki azt hiszi, bármit megtehet velem… vagy ellenem! Rajtam élősködik, én veszem neki a ruhákat, ékszereket, autót, cipőket, fizetem a számláit, kapott tőlem hitelkártyát. Azt hiszi bárki is, hogy hálás volt érte? Hogy legalább megpróbált a kedvemben járni? Hát baromira nem! Még ennivalója se lenne, ha én nem vagyok! Kivakartam a szarból, és ő hálából hátba döf. Hát majd most egyszer s mindenkorra megtanulja, hol a helye!
Ezek után nem foglalkoztam vele. De ő persze nem hagyta abba! Nekiállt előbb kedveskedni… Nekem ugyan ne kedveskedjen! Szánalmas volt, ahogy felkínálta magát. Undorító! Minden nő egy kurva, aminek ő ékes bizonyítékát szolgáltatta! Miután ez sem vezetett eredményre – remélem, látta a szememben, hogy undorodom tőle –, akkor sírt. Ne már! Mintha ezzel a műsírással meg lehetne engem hatni!
Magamhoz vettem az újságot, és próbáltam olvasni, kizárva ezt a cirkuszt. De nem hagyta abba, hanem még magasabb fokozatra kapcsolt. Kiabált, vagdalózott. Kértem, hogy fejezze be, és menjen a szobájába. Meg se hallotta. Úgyhogy erélyesebben kellett helyretennem. Na, az végre használt! Kuss lett. De elment az étvágyam. Elbaszta a reggelemet!
Legalább a fiamat, úgy ahogy sikerült menetkészre rendeznie, mire indulni kellett. És azért volt benne annyi, hogy a szemem elé sem került, csak leküldte Ádámot az emeletről.
Helga egyetlen hozzáadott értéke a világhoz, hogy fiút szült nekem. Mondjuk, nem egy olyan dolog ez, amiért aztán egész életemben tartoznék neki! Főleg mindazok után, ahogy viselkedik! Beláthatná már, mekkora jóba tette a meztelen picsáját! Kivakartam a mocsokból, luxuséletet élhet, megengedtem, hogy kihordja a fiamat, hogy gondozza!
Bár gyorsan rá kellett jönnöm, hogy még erre is alkalmatlan! Még jó, hogy vannak nevelőnők a világon! Helga azt hiszi, jogot formálhat a vagyonomra, az életemre, rám. Csak azért, mert elvettem…, mert kihordhatta a fiamat. Ez a nő hülye!
Miközben Ádám jött felém a lépcsőn, ezen gondolkodtam, és jól felment bennem a pumpa.
–Szia, kispajtás! – borzoltam meg a fiam buksiját.
Imádom ezt a gyereket! A kicsinyített másom.
– Várj meg itt, mindjárt jövök! – mondtam neki, miközben az emeletre siettem.
Benyitottam a hálóba, Helga durcás arccal ült az ágyon. Gyűlölöm a fancsali képét!
– Ostobaság azt mondani a barátnődnek, hogy bántalak! Hogy ÉN bántalak! Miközben te vagy itt a hunyó! Ne! – emeltem fel a kezem, amikor láttam, hogy szóra nyitja a száját. – Tegnap délután tizenhat óra tizennégy perckor te hívtad itthonról. Nem tűröm ezt a viselkedést! Amikor hazajövök, megbeszéljük!
A szeme kikerekedett, aztán kidülledt, a szája elnyílt, majd tátogni kezdett.
Komolyan azt hitte, hogy nem tudom meg? Úgy nézett ki, mint egy hülye hal. Felröhögök, ahogy magam elé idézem. Sőt még jókedvre is derít ez a kép, úgyhogy újra és újra magam elé képzelem, és hangosan nevetek.
Megint az órámra pillantok, és látom, hogy már csak egy percem maradt.
