A férje hanyatt feküdt az ágyon és arca eltorzult a fájdalomtól. Lassan az ágyhoz sétált, odahúzott egy karosszéket, majd kecsesen leült. Lesimította tökéletesen vasalt szoknyáját, harisnyás lábait keresztbe tette, és szépen ápolt kezeit az ölébe ejtette.
– Kérlek… – hörögte a férfi – gyógyszer…
Ő kissé előrehajolt és a férje arcába nézett. Úgy tanulmányozta, mintha egy érdekes rovart nézne. Hangosan sóhajtott, majd kimért, halk, már-már monoton hangon beszélni kezdett:
– Tönkretetted az életemet. Tökéletes családom volt, megbecsült pozícióm. Az emberek most összesúgnak a hátam mögött. Mindent, de mindent tönkretettél. Tökéletes feleséged voltam. Rendben tartottam a háztartást, gyönyörűen neveltem a gyerekeidet, szép, vasalt ruhákban jártál, makulátlan tiszta házban éltél és ez volt a hála? – az utolsó szavakat szinte sziszegve köpte ki.
– Kérlek… – nézett rá a férfi esdeklő tekintettel – gyógyszer…
Behunyta a szemét. Nagyot sóhajtott. Szeme előtt képek peregtek. Amikor értesítették, hogy a férje infarktust kapott, rohant a kórházba. Aztán ahogy kiderült, mindez egy prostituált lakásán történt. Szadomazo játék közben! Összeomlott az egész világa. De ő erős és a család szent, így hát mosolyogva viselte. Ápolta és gondozta a férfit, és továbbra is ellátott mindent. Mert az ő élete tökéletes. Ezt senki nem veheti el tőle! Hirtelen kinyitotta a szemét, majd körbehordozta tekintetét a szobán. Makulátlanul ragyogott a tisztaságtól, minden élére állítva állt, csillogón, tisztán, tökéletesen. És ezt ő teremtette meg! Visszanézett a férfira. Látta a félelmet a szemében. Elmosolyodott, majd kinyitotta a tenyerét. Egy kis fehér pirula hevert benne. Az orvos a lelkére kötötte, hogy rosszullét esetén azonnal adjon be neki egyet. Látta a férje szemében a reményt, ahogy kissé megemelte a fejét. Ő hirtelen összezárta a tenyerét, majd halk hangon újra beszélni kezdett:
– Becsaptál és megaláztál. Én nem ezt érdemeltem tőled. Tönkretetted az életemet. Összetörted a tökéletes családunkat. Így nem lehet élni! Ezzel a megaláztatással és szégyennel. Úgy döntöttem, inkább leszek egy tisztességes özvegy, minthogy nap, mint nap ezzel kelljen szembesülnöm. Nem kell aggódnod – folytatta a nő társalgási stílusban -, tökéletes temetést fogok rendezni neked. Látta, a férje szemében, hogy a jeges rémület úgy mar belé, mintha savval öntötték volna le az egész testét-lelkét. Megsimogatta a verejtékes homlokát, majd kényelmesen hátradőlt a széken. Egy ideig csak nézte, ahogy a férje haláltusáját vívja, aztán behunyta a szemét és gondolatban nekiállt megtervezni a dolgokat. Gyönyörű temetést fog rendezni neki. Számba vette, hogy kiket kell meghívni, kigondolta, hogy mi legyen a sírfelirat, eltervezte a halotti tor menüjét. Néha meg-megütötte a fülét a férfi halálhörgése, de elhessegette magától, és tovább szőtte a terveit. Egy évig feketében kell járnia, úgyhogy szüksége lesz néhány szép új ruhadarabra. Elsőrangú temetés lesz és tökéletes halotti tor, amire sokáig fognak emlékezni a gyászolók. Mélyről feltörő, hörgéssel kevert sóhaj szakította meg a gondolatait. Felnézett. Látta, ahogy a rémület és a fájdalom maszkszerűen rámerevedett a férje arcára. Várt néhány percet, aztán felállt, és a telefonhoz ment, hogy orvost hívjon -, hiszen a látszatra adni kell! Miközben tárcsázott már-már elégedetten azon merengett, végre megint rendben lesz az élete. Ő lesz a legtökéletesebb anya az árván maradt gyerekei mellett. A legtökéletesebb özvegy, akit csak a város látott.
