András közben megkeresett valamelyik közösségi oldalon és néha vicces üzeneteket váltottunk. Mindig meg tud nevettetni, még akkor is sikerült neki, amikor tényleg nagyon pocsék időszaka volt az életemnek. Mint mondjuk, amikor az esküvőre rá két és fél évvel később megvolt a nem túl szép válás. Akkor is Andrásnak sírtam el minden bánatom. Persze csak online, mert ő Angliában lakott. És amúgy is. Valahogy szóba sem került soha, hogy találkozzunk. Közben az ő karrierje is szépen ívelt felfelé, néha voltak barátnői, amelyek mindig nagyon rövid ideig tartottak, ha mesélt is róluk, csak elviccelte őket. Eltelt egy újabb év, aztán még egy. Azt hiszem, sokatmondó, hogy a válás óta csak azért nem élek egyedül, mert lett egy macskám. Andrással egyre többet beszéltünk online. Állást kapott az USA-ban, és ettől nagyon boldog volt.
Hihetetlen karrierlehetőség ez neki. Így aztán egy évvel ezelőtt Amerikába költözött. Büszkén mutatta az új lakását – körbevezetett videón –, rengeteg fotót küldött a környéken tett kirándulásairól, néha még a környékbeli utcákról is. Valahogy a barátnők említése elmaradt. Vagy maguk a barátnők… Ezt nem tudom. Ahogy azt sem, hogy hol, mikor és hogyan történt, de valahogy elmélyült a kapcsolatunk. Már nem bulikról volt szó, ahol zenéket mixelt, hanem nekem válogatott zenéket. Lefotózta a reggelit, amit készített, azzal az üzenettel, hogy legszívesebben felszolgálná nekem. Fotósorozatban mutatta be a környéket, kifejezve, hogy reméli, egyszer megmutathat mindent élőben is. Lassan engedtem fel. Még lassabban engedtem közel. Annál is lassabban engedtem be. Valahol mégis megtörtént. Gyönyörű zenéket kaptam tőle, rengeteget beszélgettünk – minden nap, sokszor hosszú órákat. Felhívott a boltból, hogy melyik inget vegye meg, együtt választottunk filmet, könyvet, aztán megbeszéltük őket. Online boroztunk. Egyszerűen a része lett az életemnek. A legjobb része.
Másfél hónapja megérkezett tőle John Legend All of me zenéje. Minden kísérőszöveg nélkül. Legalább tucatszor hallgattam meg. Nem mertem érteni. Este felhívott. Finoman, már-már gyengéden buktak ki belőle a szavak, amelyek körbeöleltek, simogattak, ringattak. Belefeledkeztem a szavaiba, a szemeibe. Semmi kétségem nem volt afelől, mennyire szeretem. Ettől fogva a beszélgetéseink egyre meghittebbek, mélyebbek lettek, megjelent a mindent elsöprő vágy, csak úgy szikrázott köztünk az online tér és én szenvedtem. Szenvedtem, mert annyira akartam őt, annyira vágytam rá. Egyszerre lebegetem a boldogságban, úgy éreztem, enyém az egész világ, ugyanakkor kínlódtam is, mert iszonyú messze volt, s fogalmam sem volt, láthatom-e valamikor élőben. Mígnem nyolc napja előállt vele. Gyönyörű vallomást kaptam tőle és kért, költözzek hozzá. Amerikába.
Megdöbbentem. Összezavarodtam. Magam sem tudom miért, de sosem gondoltam erre. Miközben őrülten szeretem, sosem gondoltam a valóságra így. Harmincnyolc éves vagyok. Itt vannak a szüleim, már idősek, szükségük van rám. A karrierem. A lakásom, amit magam raktam össze. A barátaim. A színházbérletem. A… Itt van az életem. Az szóba sem jöhetett, hogy ő költözzön vissza. Küszöbön az igazgatói kinevezése egy hatalmas multinacionális vállalatnál. Ott a háza, a barátai, az élete, a karrierje… és igaza van. Az ott egy jobb élet. Én mégis bepánikoltam. Nemet mondtam.
Azóta nem válaszolok a megkeresésére. Nem tudom, mit mondhatnék.
Felzokogok. Megiszom a bort.
Szenvedek. Őrülten szenvedek. Kinyitom a szemem. A szembe házakban még mindig motoszkál az élet. Emberi alakok jönnek-mennek, boldogtalan létezésnek tűnnek. Idegenek. Behunyom a szemem. Az arca máris ott van előttem. Az a szerelmes sóhaj, pajkos szemei, amelyek csak szerelmet sugároznak felém. A keze, ahogy a boros poharat fogja. A hatalmas tenyere, hosszú ujjai. Belém mar a vágy. Szaggatja, tépi a testem. A szívem csordultig van szerelemmel. Az egyik felem legszívesebben fogna egy bőröndöt, bedobálna néhány cuccot és az első géppel repülne San Francisco-ba. A másik felem pedig retteg ettől az egésztől.
Hangosan sírok. A hangszóróból John Legend kitartón énekel tovább. „Even when you’re
crying you’re beautiful too”. Elfacsarodik a szívem. Kitöltöm a maradék bort, egy hajtásra megiszom.
Kimegyek a mosdóba. Belepillantok a tükörbe és elborzadok. Egy hete alig eszem, szinte semmit sem alszom. Szemem alatt karikák, a bőröm sápadt, szürkés, a hajam fénytelen. Szörnyen festek.
Hirtelen ötlettől vezérelve megnyitom a kád csapját, illatos habfürdőt öntök bele, ledobálom a ruháim, megállok az egész alakos tükör előtt. Még jó, hogy nemet mondtam!
