Keresés
Bucsi Mariann

Apás szülés

Este hét óra volt, mire a kórházba értek. Még nem folyt el a magzatvíz, de már tízperces fájásai voltak a feleségének. Kisegítette az autóból, és kéz a kézben besétáltak. Néha-néha oldalra pillantott, és elgyönyörködött benne. Milyen szép még így is, hogy az ajkai megduzzadtak és az arca is felpuffadt kissé. Szőke haja lágy hullámokban keretezte szív alakú arcát, hófehér bőre enyhén kipirult. Rámosolygott, és megszorította a kezét:

– Minden rendben lesz, vigyázok rád!

– Tudom – nézett fel rá hatalmas kék szemeivel.

Imádta a feleségét! Olyan apró és törékeny volt. Hatalmas pocakjára tette a kezét és megsimogatta.

– Nemsokára eggyel többen leszünk – mosolygott a nőre.

Felesége szóra nyitotta a száját, de csak halk sikkantás hagyta el, azután előregörnyedt. Azonnal egy székhez vezette és leültette. Gyengéden masszírozta a derekát és simogatta a haját. Miközben ott ültek és várták a fájás enyhülését, a liftből egy fekete férfi és egy szőke nő lépett ki beszélgetve, nevetve, meg-megérintve egymást.

Összeráncolta a homlokát és elfordította a fejét. „Hova lett a világ?! Nem lenne szabad egy szép fehér nőnek egy négerrel érintkeznie!” Epe tolult a torkába és önkéntelenül is ökölbe szorította a kezét.

– Indulhatunk? – nézett fel rá mosolyogva a felesége.

– Ó, igen, persze, menjünk, kedvesem – kézen fogta, és a lifthez mentek.

A harmadikon kiszálltak és a nővérpulthoz léptek. Az ápolónő bekísérte őket a vajúdószobába, hogy kényelembe helyezhessék magukat. Azt mondta, hogy a kezelőorvosuk épp egy szülést vezet le, de amint tud, jön, addig pedig az osztályos orvos, aki mindjárt itt lesz, megvizsgálja. Letették a csomagot, amit magukkal hoztak, aztán a felesége felvette a kórházi hálóinget. Segített neki megkötni a szalagokat rajta, majd a hátát, derekát masszírozta, hogy könnyítse az újabb fájás elviselését számára. Épp hozzáhajolva szerelmet suttogott a fülébe, amikor nyílt az ajtó. Olajos bőrű, csillogó fekete szemű, fehér köpenyes férfi lépett be széles mosollyal. Ledermedt. Az orvos bemutatkozott, és azt mondta, meg akarja vizsgálni a feleségét. Érezte, ahogy a nő összerezzent, miközben ő felállt – védelmezőn közé és az orvos közé. Nagy levegőt vett. Nem akart éppen most konfliktust, de szóba sem jöhetett, hogy ez az alak hozzáérjen a feleségéhez. Remegett az indulattól, de erőt vett magán, és halk hangon szólalt meg:
– Bocsásson meg, de inkább megvárjunk a kezelőorvosunkat.

A doktor értetlenül nézett rá, és elmondta, hogy fel kell vennie az osztályra a feleségét és meg kell vizsgálnia, hogy tudják, mennyi idejük van még. Erre ő tett egy lépést előre, és amilyen indulatmentesen csak tudott, határozottan így szólt:

– Nem szeretném, hogy maga vizsgálja meg a feleségemet. Megvárjuk a kezelőorvosunkat.

A férfi másodpercekig csak nézett rá a fekete szúrós szemeivel. Ő pedig ellenségesen viszonozta a pillantását. Az orvos nagyot nyelt, sarkon fordult és kiment.
– Minden rendben van – simogatta meg a felesége haját, és közben nagyon igyekezett, hogy nyugalmat tudjon erőltetni magára. Hát hova fajult a világ, hogy ebben a jó hírű kórházban mindenféle színűek az orvosok?! Hogy lehetnek egyáltalán orvosok?! Barbár népség! Állj, állj, mondogatta magában, mert el akarta kerülni, hogy teljesen felpaprikázza magát. Most életük legfontosabb eseményére készülnek. Nem fogja hagyni, hogy ez a szörnyűség tönkretegye ezt a jeles eseményt! Mély levegőt vett, majd lassan kifújta, és a feleségére koncentrált.  

Érezte, hogy a nő remeg. Leült mellé, gyengéden magához szorította, és csókot nyomott a homlokára. Nem sokkal később megérkezett a kezelőorvosuk, aki azt mondta, hogy hamarosan meg is fog indulni a szülés.

Az események aztán nagyon felgyorsultak. Elfojt a magzatvíz, egyre sűrűbbek és erősebbek lettek a fájások. Ő végig ott volt a felesége mellett. Hol a derekát, hátát masszírozta, hol hagyta, hogy olyan erővel szorítsa a kezét, amely magát is meglepte. „Hogy lehet ennyi erő egy ilyen törékeny nőben?” Két óra elteltével az asszony a szülőágyon feküdt és fel-felkiáltott a fájdalomtól. Haja nyirkosan tapadt a fejére, zihált, ő pedig látta rajta, mennyire szenved. Bármit megtett volna, hogy enyhítse a fájdalmait. Halkan beszélt hozzá, vele együtt lélegzett, ahogy tanulták a szülésfelkészítőn. Az orvos megnyugtatta, hogy minden a legnagyobb rendben, és ő örült, hogy jó kezekben vannak. Negyedórával később megjöttek a tolófájások. Az orvos kedvesen, de határozottan mondta a feleségének, mikor, mit csináljon. Aztán meghallotta:

– Ó, már látom is a fejecskét. Vegyen egy nagy levegőt és teljes erőből nyomjon! – mondta az orvos.
Látta, ahogy a felesége minden erejét beleadva présel. Mindjárt megszületik a kisfia! Olyan boldogságot érzett, mint talán még életében soha. Vagy talán csak az esküvőjük napján. Repesett a szíve az örömtől és izgalomtól. Csodás érzés volt, hogy ő részese lehet ennek. Alig várta, hogy a karjaiba vegye a kisfiát!

– Kint van a feje! – hallotta megint az orvos hangját. – Nyomjon még egyet, és mindjárt megvagyunk.
A felesége úgy szorította a kezét, hogy azt hitte eltöri, de nem bánta, és kedvesen, biztatva beszélt hozzá:

– Nyomd, édesem! Csodás vagy! Ez az, szerelmem!

És aztán meghallotta. Meghallotta a fia első sírását. Erős, büszke férfi volt, mégis… könny szökött a szemébe. Mindenki néma csendben volt. Csak a felesége zihálását és a fia sírását hallotta.

És akkor az orvos felemelte a babát. Mindjárt meglátja a fiát!

És akkor…

És akkor az agya felmondta a szolgálatot.

A baba.

A baba bőre sötét volt.

Sötét, mint az erős tejeskávé.

Ajkai vastagok, a homloka kissé lapos és…

Látta. Látta, de nem tudta felfogni, amit lát.

Az agya először leblokkolt. Csak állt ott mereven, tágra nyílt szemmel. Mintha megállt volna az idő. Semmit sem értett.

A baba egy néger újszülött volt.

Köd borult az agyára.

Nem látott semmi mást, csak a néger újszülöttet.

Ami a felesége testéből vált el.

De akkor… akkor…

És hirtelen nyilallt belé a felismerés.

Az a konferencia. Pont kilenc hónappal ezelőtt. Amikor a felesége egy hetet odavolt. És utána a hangulata… Amit a terhességnek tudott be. És akkor ehhez a nőhöz hozzáért egy fekete férfi… És utána… azután! A után ő még megérintette, megcsókolta… szeretkezett vele… és… Összegörnyedt és sugárban hányt. És sírt. Kézfejével letörölte az ajkát, köpött egyet.
– Soha többé ne kerülj a szemem elé! – ordított a nőre, majd döngő léptekkel kivonult a szülőszobából.

VÉGE