- Zitus… – sóhajtott.
Csendben vártam kicsit, aztán kibuktak belőle a szavak:
- Képzeld, ma, amikor Péter belépett a dolgozószobájába, hirtelen rengeteg fehér por borult a nyakába. Kiderült, hogy Zitus egy liszttel teli zacskót tett az ajtó fölé, és ahogy az apja kinyitotta a nyakába ömlött az egész. Úgy nézett ki, mint egy péklegény!
Nem tehettem róla, de hangosan felnevettem, ahogy elképzeltem a jelenetet. A mindig kifogástalanul öltözködő, nett Péter, mint lisztes péklegény!
Máskor meg az édesapjának az előszobában lévő cipőjének a talpát ragasztotta oda a linóleumhoz, egy alkalommal pedig konfettit rejtett el a határidőnaplójában, ami az aktatáskájában volt. Elgondolható, mi történt, amikor egy fontos megbeszélésen előkapta a napátarat. Persze Juditkámat sem kímélte. Hat évesen elment bevásárolni és az otthon lévő egész havi kosztpénzt elköltötte. Rengeteg szeget, csavart, papírzsebkendőt és búzadarát vett, meg még néhány teljesen felesleges dolgot. A mai napig nem tudjuk, hogyan cipelte haza azt a sok mindent. Emlékszem arra is, amikor egyik délután, amíg mi a konyhában sütöttünk, későn kaptunk észbe, hogy Zita milyen csendes. Hát jól elfoglalta magát, ugyanis vízfestékkel kidekorálta a szülői hálószobát. Ott állt a romok közepén és iszonyú büszke volt a művére.
- Mama ugye milyen gyönyörű lett? – kérdezte, miközben festékes kézfejével kisimította kócos haját az arcából.
Bevallom, Juditkám arcán nem az áhítatot véltem felfedezni akkor.
Máskor a rágót sikerült úgy a hajába ragasztania, hogy fiúsan rövidre kellett vágni a gyönyörű, dús göndör haját. Juditkám ott sírdogált, amíg a fodrász a dolgát végezte. Nyolc évesen meglepetésként kigyomlálta a kertet, csakhogy minden létező növényt akkurátusan kiszedett a földből. Az én kislányom több, mint tíz évig gyűjtötte az Állatvilág magazint. Egybe akarta köttetni őket. Egyik nap arra ért haza, hogy Zita az összesből képeket vágott ki, amelyekkel aztán kidekorálta a lakást.
Rendre sérült állatkákkal állított haza és kicsiként az összes zsebpénzét kis védenceire költötte. Mindig is jószívű és örökké vidám kislány volt, de magam is beismerem, hogy semmiképpen nem egy szokványos gyerek. Imádtam, amikor itt volt nálam! A nagymamaság egészen más, mint szülőnek lenni. Életemben nem nevettem annyit, mint amikor az én kis unokám nálunk volt. Hogy imádta az én Jánosom is. És ahogy Zituskám mindig odalépett hozzá, ha igazán szeretett volna valamit, és azt mondta:
– Janóópapaaa! Muszáj, hogy segíts nekem! Én nem bírom ki, ha nem kaphatok…
És aztán jött az éppen aktuális kívánsága.
Amilyen következetes, már-már szigorú volt az én uram a gyerekekkel, annyira volt engedékeny a kisunokával. És azt hiszem, ez így is van rendjén.
Jaj, mennyire hiányoznak a gyerekek is! Gyurikám, amióta betöltötte a huszadik évét, szinte mindig külföldön van. Már az egyetem jó részét is Olaszországban és Nagy Britanniában végezte el. Azóta pedig folyton valami egzotikus tájra szólítja a munkája. Ritkán jön haza. Lassan két éve, hogy nem találkoztunk. Juditkámék is már húsz éve Németországban élnek. Odaszólította őket Péter munkája. Régebben sokat jártunk hozzájuk, de egy jó ideje már nem szívesen utazom. Ők meg ritkán jönnek, mert túl sok a munka. Zituska pedig Spanyolországba ment férjhez.
Igaz, nem panaszkodhatom, hiszen nem telik el úgy nap, hogy fel ne hívnának, és amikor csak tehetik, jönnek. De az elmúlt év nehéz volt, hogy nem lehetett utazni. Az fáj talán a legjobban, hogy az én édes kis dédunokám, Nina napjainak nem lehetek jobban részese. Olyan gyorsan felnőnek!
Zituska hozott nekem egy készüléket, amin láthatom őket képernyőn, de két hónapja elromlott az a dolog. A szomszédasszonyom fia azt ígérte, hogy jövő héten, ha hazajön, megnézi, és reméli, hogy meg tudja javítani. Én is remélem.
Hirtelen fázni kezdek, és ekkor jövök rá, hogy úgy belemerültem az emlékekbe, hogy még mindig a pizsamámba ücsörgök az ágy szélén. Éjszaka és reggel nem megy a fűtés, mert spórolok vele. A szobában alig tizenöt fok lehet. Gyorsan a vastag frottír köntösért nyúlok, ami mindig az ágy végébe van készítve és magamra kanyarítom. Óvatos mozdulatokkal felkelek.
