A felkelő nap narancsvörösre festette az ég alját. A kora hajnali órákban szinte üres volt az autópálya. Már Székesfehérvárnál járt és eddig összesen talán nyolc autót hagyott maga mögött. Jóleső érzéssel konstatálta, hogy a többi autó olyan mintha állna. Boldogan sorolt ki a legszélső sávba, innen végre három sávossá vált az út. Tizennégy perce indult Siófokról. Szép teljesítmény – simogatta meg a műszerfalat. Egy hónapja vette az autót.
V8-as motor, literenként 140 lóerő és 175 Nm. 8 fokozatú Tiptronic automata váltó, quattro összkerékhajtás. 3,9 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Joszef -, ahogy mindenki szólította – imádta a sebességet. Mondhatni a megszállottja volt. Ránézett a sebességmérőre, 270 km/h -t mutatott. Senki sem járt az autópályán, odalépett neki, az Audi még itt is húzott. Megérte megvásárolni hozzá a plusz csomagot, amely megszüntette a sebességkorlátozást.
Az audió berendezésen még feljebb tekerte a hangerőt és hangosan együtt énekelt Arash-sal. „She makes me goooo”. Szabadnak és kitörően vidámnak érezte magát. Aztán hirtelen eszébe jutott, hova is tart.
– A büdös kurva életbe! – csapott a műszerfalra. – A rohadék strici! – Lejjebb vette a hangerőt és önkéntelenül még jobban a gázba taposott.
Joszefé volt az egész magyar szerencsejáték piac, a drogpiac és a prostituáltak felügyelete. Épp Siófokon járt, ahol megbeszélést tartott az egyik kupinak az alagsorában berendezett pazar irodájában, amikor jött az a kibaszott telefon:
– Van egy kis gondunk – kezdte Miklós, a jobb keze.
– Ja?
– Bitter. Ez a fasz azt állítja, hogy kirabolták. Nyolc misi. Sehol a lé.
– Mi a fasz van?! – üvöltötte. – És hol van most az a kibaszott pöcs?!
– Itt ül a székben. És izzad.
– Fél óra és ott vagyok – vakkantotta, és bontotta a vonalat.
– Uraim! – mondta a többieknek, bólintott hozzá, aztán fogta a kocsikulcsát és már ott sem volt.
Mindenki pontosan tudta, hogy az a legjobb, ha ilyenkor csendben maradnak. Szóltak az egyik lánynak, hogy csináljon rendet, aztán mindenki ment a maga dolgára. Senki sem lett volna Bitter helyében.
Joszef arról volt híres, hogy valóban maga tartotta kézben a dolgait és képes volt mindent saját maga elintézni, ha valami súlyos probléma akadt. Ő nem bízta másra az igazán piszkos munkát. Brutális kegyetlenséggel csapott le az ellenszegülőkre. A kishalakat persze meghagyta a spanjainak, de az igazán fontos ügyekben maga járt el. Már négy éve, hogy az ő kezében futottak össze a dolgok, nem sokkal azután, hogy Abdulah alig felismerhető hulláját partra vetette a Duna, valahol Rácalmásnál. Joszef büszke volt, hogy ő végre rendet tart ebben az országban. Mióta ő vezette ezt a vállalkozást, megszűntek a bandaháborúk, egy szórakozó hely sem gyulladt ki – mindenki rendesen fizette a védelmi pénzeket -, az emberei pedig szép egységes rendben dolgoztak. Ő meg gondoskodott róluk és a családjukról. Joszefet tisztelték az emberek. Elég jó volt az úgymond együttműködése a rendőrséggel is.
– Erre ez a kibaszott pöcs Bitter át akarja baszni! – mondta ki hangosan.
Egyszer csak egy furcsa zöld fényt vett észre az ég alján. A fény egyre erősebb lett és olyan volt, mintha közelebb jönne. Egyre közelebb és közelebb.
- Mi a fasz van? – hörögte.
