Boldogan lépett ki a rendelő ajtaján. Hát ezt is megcsináltam! Magához tudta volna ölelni az egész világot! Minden lelete tökéletes. Isten nyilván nagyon szereti őt!
Eszébe jutott, hogy már hányszor menekült meg a halál karmaiból. Az első ilyen élménye két éve volt. Nyaralni készült, de olyan lázas lett, hogy nem tudott elmenni. A repülő, amelyre a jegye szólt, lezuhant. Egy hétig ki sem heverte a sokkot. Rá három hónapra négyen tartottak hazafelé egy autóban és a kollégája kérte, hogy üljön hátra –, pedig ő előre akart, de végül belement, mert a munkatársa azt mondta, hogy nagyon rosszul van hátul. A karambolt egyedül ő élte túl. Alig néhány karcolással megúszta. Nem sokkal később, miközben áthaladt egy állvány alatt, amelyet egy régi bérház felújítása miatt építettek, egy suhanc kilökte az útra. Miközben a földön feküdt és szitkozódott, az állvány egy része ledőlt és egy vasrúd pont oda zuhant, ahol nem sokkal előtte lépkedett. Rá pár hétre csomót érzett az ágyékában. Hererák. Először el sem hitte. Azt gondolta, elcserélték a leleteit. Végül bele kellett törődnie. Jött a műtét, majd a kezelések. Akkor tudta meg, hogy allergiás az algopyrinre. Még jó, hogy a kórházban volt, mert anafilaxiás sokkot kapott és úgy élesztették újra.
Lassan sétált az utcán. Sőt, szinte táncolva lépkedett. Sosem érzett még ilyen boldogságot. Meglátott egy kávézót és leült a teraszára. Egy pohár pezsgőt rendelt, hiszen ünnepelt. Pár perccel később a jéghideg, gyöngyöző italt kortyolgatta és élvezte, ahogy a napsugarak simogatják az arcát.
Gyönyörű, verőfényes, nyári kora délután volt. Nézte az embereket és azon gondolkodott, hogy vajon hányan lehetnek még rajta kívül, akik ennyiszer menekültek meg a halál torkából? Akiket ennyire óv, félt, és szeret az Isten? Ó, mert nem csak ez a néhány eset volt. Eszébe jutott, mikor lekéste a vonatot, mert egy idős néninek segített a csomagjait vinni. És mekkora szerencséje volt! Mert a vonat kisiklott és nagyon sokan meghaltak. Ha nem nyújt segítséget az idős hölgynek, ő is az utasok közt lett volna! Vagy, amikor egy kollégája helyett bent maradt éjszakára és pont aznap éjjel volt gázrobbanás a társasházban. A lakásából jóformán semmi sem maradt. De lassan megszokta ezeket, és szinte már derűs nyugalommal figyelte az eseményeket. Sőt, a legtöbbször kacagott. Hiszen lám, hogy kicselezi mindig a sorsot! Kezdte azt hinni, hogy ő kiválasztott. Még nem tudta ugyan, hogy mire, de majd biztosan rájön. A halál és az Isten hadakozik őérte. Biztos valami célja van vele az Istennek. Nagyot kortyolt a pezsgőből és kényelmesen hátradőlt. Eszébe jutott a rafting. Kicsit meg is borzongott. A társa azt kérte, hogy hadd üljön ő előre a hajóban, ő meg beleegyezett, pedig ő is szeretett volna elöl ülni, de hát jó szíve van. És aztán ahogy sziklának csapódtak, persze az elöl ülőt érte a nagyobb ütés és szegény flótás a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe. Ő pár zúzódással megúszta az egészet.
Felhajtotta a maradék pezsgőt, aztán fizetett. Bóklászott még kicsit az utcákon, majd a tó felé vette az irányt. Gondolta, elüldögél kicsit a parton és élvezi a napot. Hétköznap lévén nem sokan voltak a tó körüli parkban. Levette a cipőjét, és mezítláb sétálgatott a víz mentén.
Szélesen mosolygott és tánclépéseket tett. Remélte, hogy Isten figyeli őt és ő is boldogan mosolyog. Sőt! Szinte érezte, hogy így van. Pár perc múlva hirtelen beborult az ég. Az a néhány ember, aki a parkban volt, gyorsan összeszedte a holmiját, majd hamarosan elment. Nemsokára egyedül maradt a vízparton. Az ég hirtelen besötétedett és hatalmas dörrenés hallatszott. Úgy látszik, vihar közeleg. Sebaj. Szerette az esőt. És úgyis melege volt. Pont jót fog tenni egy kis nyári zápor. Az égen hatalmas csattanással villám cikázott át, aztán nagy fényesség lett. Ő elbűvölten figyelte. Milyen szép! És lassan továbbsétált. Újabb dörrenés rázta meg a levegőt és hirtelen, mintha megnyitottak volna egy csapot, szakadni kezdett az eső. Ő megállt a víz partján és kitárta a karját. Arcát az ég felé fordította és élvezte, ahogy a nyári eső bizsergetőn zubog a testére. Kitátotta a száját és hagyta, hogy a víz az ajkai közé csorogjon, majd apró kortyban lenyelte a vizet. Úgyis szomjas volt. Lám, Isten még meg is itatja. Felnevetett. Újabb villám cikázott át az égen, és ő gyönyörű festményt vélt kirajzolódni a fényjátékból. Mintha egy szakállas arc lett volna. Lám, Isten megmutatja magát neki! Még jobban kitárta a karjait és hangosan nevetett. Újabb dörrenés.
– Csodás az élet! – próbálta túlkiabálni a hangos égzengést, közben pedig hangosan kacagott.
Látta az újabb fénycsóvát, szemét tágra nyitotta, hogy lássa, vajon most mit rajzol az égre számára az Isten.
És akkor hirtelen, mintha a szívébe egy égő, éles vasat szúrtak volna bele, szoborrá merevedett és úgy érezte, hogy megbénult. Rögtön ezután olyan fájdalmat érzett, mint még életében sosem. És akkor, abban a pillanatban tudatosult benne, hogy belécsapott a villám. És rögtön ezután érkezett a felismerés, hogy meg fog halni. Összecsuklott. A fájdalom elborította az elméjét, szeme tágra nyílt. Az utolsó gondolata az volt, hogy Isten becsapta őt.