Minden elmosódott. Olyan, mintha egy kaleidoszkóp lenne a szemem előtt. Ő áll az asztalunk mellett.
Szakácsruhában. Mint Rodoszon. Engem néz. Mint aki nem hisz a szemének. És szerelmesen. Közben érzékelem, hogy István kutató tekintettel engem figyel, mintha egy érdekes állatot tanulmányozna. Fejét kissé megemeli, szemöldöke felhúzva, az arca merev. Mintha azt kérdezné: „Nos?”
Ádám döbbenten áll az asztalunk mellett. Kényszerítem magam, hogy a szemébe nézzek. Összekapcsolódik a tekintetünk. A szívem úgy kalimpál, mintha össze akarná törni belülről a bordáimat. Remegni kezdek.
– Lora – suttogja a nevem, és kinyújtja a kezét felém.
– No – hallom meg István hangját –, látom, akkor ti már ismeritek egymást – a tónusa vészjósló.
Ádám leveszi magas szakácssapkáját.
– Gyere velem! – mondja nekem.
És én vele akarok menni. Megmozdulok. Olyan gyenge vagyok, hogy nem tudok felállni. A kezét nyújtja felém.
– Ha felkelsz innen és kimész azon az ajtón, soha többé nem jöhetsz vissza. Az lehet a tied, ami rajtad van. Semmid sincs, ugye tudod? Természetesen, ha nem vagy a feleségem, a családod is a te gondod lesz – mondja István. A hangja teljesen tárgyilagos. Mint egy ügyvédé.
– Gyere! – ismétli Ádám, azután megfogja a kezem, majd felsegít.
– Nem tréfálok, Lora! – néz rám István. – Elmehetsz. De soha többé, hallani sem akarok rólad, sem a családodról! Vagy maradhatsz. Ezt a kis rodoszi közjátékot meg elfelejtjük, és minden marad a régiben.
– Menjünk! – mondja Ádám.
– A döntés a tied, kedvesem – folytatja István magabiztos hangon.
A gondolatok úgy kavarognak a fejemben, hogy szinte elkapni, felfogni is nehéz őket. Néhány megragad a tudatom peremén. Huszonhárom éve mindent a családomért teszek. Mindig mindenki más fontosabb volt saját magamnál. Hálás vagyok Istvánnak. Szeretem a szüleimet és a testvéreimet. Eladtak. Kihasználtak. Idősek, betegek. Nem tehetem ezt velük… Szerelmes vagyok. Boldog akarok lenni. A saját életemet akarom élni. Megölöm a szüleimet. Felnőtt emberek, álljanak a saját lábukra. Önző vagyok. Egy szerelmes nő vagyok. NŐ vagyok! Jogom van boldognak lenni.
Ádám gyengéden megszorítja a kezem. Érzem meleg tenyerében az enyémet. Nem tehetem!
