Alig kibetűzhető, kusza írás kék tollal.
Július 14.
Ma vitorlázni mentünk a barátainkkal. Szeretem a vizet, a hajókázást. Egyszerre voltam izgatott és kissé gondterhelt, nehogy valami baj legyen. Már napok óta minden csodás, szerettem volna, ha így marad. A hajón egész nap flörtölt velem, csókolóztunk, simogatott, magához húzott, bókolt. Láttam a barátaink szemében az irigységet, hogy ennyi év után is így szeret. Délutánra teljesen feloldódtam, nagyokat nevettem, élveztem, ahogy a nap simogatja a bőrömet. Ellazultam. Nem figyeltem eléggé. Az utóbbi időben gyakran elejtek dolgokat. Olyan ügyetlen lettem! Állandóan résen kell lennem, hogy ne tegyem. De olyan jól éreztem magam és annyira csodás volt minden. Ő is, ahogy egész nap udvarolt és kedves volt velem. A kezembe adott egy pohár vörösbort, közben hozzám hajolt és szájon csókolt. A kezem megbillent, elejtettem a poharat. A bor a pólójára fröccsent, a pohár hangos csattanással a teakfa hajópadlóra érkezett. Elkaptam a pillantását, láttam, ahogy átalakul a szeme. És már ordított is „Hogy lehetsz ilyen kétbalkezes hülye picsa! Nézd meg, mit csináltál! Minden kiesik a kezedből! A faszom! A büdös kurva életbe! Kibaszott vörösboros az egész pólóm! Mindig ezt csinálod! Baszd meg!” Éreztem, megdermedek. Mintha ez nem is velem történne. Mintha ez egyszerűen nem történhetne meg. Aztán hirtelen tudatába kerültem a végtelen csendnek, hogy minden barátunk zavartan minket néz. Elborított a szégyen, azt éreztem, mindjárt meghalok. Majd minden egyszerre történt. A többiek hirtelen zavartan, hangosan beszélgetni kezdtek, én felpattantam, mosolyt erőltettem az arcomra, kedvesen hozzá fordultam, kértem vegye le a pólót, azonnal kiöblítem. Természetesen tettem oda tartalék felsőt, vegye át a tisztát. Mindannyian, velem az élen, megpróbáltunk úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna és minden rendben lenne. Kibújt a pólóból, felém nyújtotta. Ahogy rám nézett, láttam, milyen kedves a tekintete. Megsimogatta az arcom, csókot lehelt a fejem búbjára, és elfordult tőlem. Hallottam, ahogy a barátainkkal tréfálkozik és nevet. Körülnéztem. Minden és mindenki ugyanolyan volt, mint negyedórával ezelőtt. Belém hasított, hogy lehet, tévedek, és az előbbi ordítozás, megaláztatás meg sem történt, csak a képzeletem játszott velem…
Július 18.
Ma ágyba hozta a reggelimet. Még virágot is kaptam mellé. Kisfiús vigyorral, nagy boldogan tette az ágyra, és míg megreggeliztem, végig ott ült velem. Mivel a házimunka kizárólag az enyém, ő még egy vajas kenyeret sem kent meg soha, meghatott, hogy most palacsintát sütött nekem.
Gondolkodás nélkül lapozok és továbbolvasok.
