Augusztus 2.
Csodálatos egy hetet töltöttünk a francia Riviérán. Az egész hét a legszebb boldogságban telt. Hajókázás, múzeumok, andalgás kéz a kézben a tengerparton, hosszú, forró szeretkezések éjszakánként, kis kávézók teraszán órákig tartó beszélgetések. Egész héten rajongott értem és szó szerint imádott. Úsztam a boldogságban. Az utolsó este kisfiús mosollyal közölte, elvisz a legjobb étterembe. Michelin-csillagos csoda, alig három óra autóútra. Nem volt kedvem hat órát autózni, és egyébként is jobb szerettem volna egy kis meghitt éttermet. Amint ezt felvetettem, rájöttem, hogy óriási hibát követtem el. A szeme megváltozott. Előjött az a másik ember. Az az idegen. Az orrát és az ajkait kissé felhúzta, és gunyorosan közölte velem, hogy nekem soha semmi se jó, és én folyton elrontom a kedvét. Hogy bármit képes vagyok tönkretenni, és ő kezét lábát törheti, hogy a kedvemben járjon, nekem soha semmi se jó! Egyre hangosabban beszélt, én meg szokás szerint ledermedtem. Csak álltam ott és nem értettem, hogy húsz perce még szerelmet súgott nekem, és imádattal simogatta a lábfejem. Ez egy másik ember. Fogta a kocsi kulcsát és az ajtót bevágva maga után elrohant. Egész éjjel virrasztottam. Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel a telefonját. Egyfelől nagyon dühös voltam magamra, hogy így tönkretettem ezt a gyönyörű nyaralást, szidtam magam, miért nem tudtam örülni az éttermi meghívásnak, másfelől aggódtam, hátha valami baja esett. Reggel jött csak meg. Kedvesen megcsókolt, majd javasolta, menjünk reggelizni, hogy aztán legyen időm összecsomagolni, mert másfél óra múlva indulnunk kell. Kérdeztem, mi történt, hol járt, de csak gyengéden a számra tette az ujját: „Ne kezdjük újra, ne veszekedjünk, szépségem. Szeretlek!” Mondtam, szeretném megbeszélni. A tekintete megkeményedett, és közölte, „Erről nem beszélünk, mondtam már! Vita lezárva!” Majd ahogy újra rám nézett – már a kedves szemével –, úgy éreztem, nem ronthatok el megint mindent, úgyhogy visszamosolyogtam, felöltöztem és lementünk reggelizni.
Tudom, hogy valamit nem jól csinálok. Sokkal jobban kell igyekeznem!
Augusztus 14.
Ma nem éreztem jól magam, és egész nap figyelmes aggodalommal vett körül. Teát készített nekem, megmasszírozta a lábam, a hátam. Simogatott. Mellém bújt, és megnézte velem a kedvenc filmemet. Olyan kedves volt, kisfiús és szeretetteli. Melegséggel töltötte el a szívem. Mert Ő ilyen. Kedves, figyelmes, gyengéd. A legcsodálatosabb férj! Talán képzelődöm, amikor…
Augusztus 18.
Tegnap az üzleti partnereivel vacsoráztunk. Az asztalnál egyszer csak éreztem, ahogy tenyerét a combomra simítja, majd lassan egyre feljebb csúsztatja, míg eléri a lábam közét. Ahogy meghagyta, nem volt rajtam bugyi. Őrületesen izgató volt, hogy miközben intellektuális társalgást folytatunk az üzleti partnereivel és feleségeikkel, az ujjai nedves ölemben játszanak. Pár perccel később a fülembe súgta, menjek ki a mosdóba. Éreztem, ahogy a vágy az ölem és a tarkóm közt kéjes táncot jár, végig a gerincem mentén. Izgatottan elindultam. Még el sem értem a mosdó ajtaját, mögöttem termett. Behúzott egy másik ajtó mögé, a falhoz nyomott és nekem esett. Úgy tett a magáévá, mintha az egész élete ezen múlna. Ilyenkor érzem igazán, mennyire fontos vagyok neki, hogy igaz, amit mond, élni sem tudna nélkülem. Megőrjít ezzel a szenvedéllyel. Függő vagyok tőle… Imádom!
Augusztus 19.
Az éjszaka is hasonlóan alakult. Úgy ébredtem, hogy minden porcikám sajgott a sok szeretkezéstől, alig aludtam valamit, de cseppet sem bántam. Egész délelőtt vigyorogtam, ő pedig finoman zrikált és udvarolt nekem. Úgy éreztem magam, mintha a föld legizgalmasabb nője lennék. Könnyű ebédünk után elindultunk a hálószobába, hogy lepihenjünk kicsit. Megbotlottam a lépcsőn és elejtettem a bögrét, amiben a tea volt. A forró ital meztelen lábára loccsant. Megperdült a tengelye körül, és láttam, ahogy az a másik férfi lesz belőle. Torkaszakadtából üvöltött velem. Elmondott mindennek. Azt hiszem, meg is lökött. De nem vagyok benne biztos, csak abban, hogy a lépcső alján ültem. Lehet, hogy csak megbotlottam… Néha úgy érzem, kiesik némi idő. De nem vagyok benne biztos… Nem tudom. Össze vagyok zavarodva. Nem, biztosan nem lökhetett le. Képzelődöm…
Tudom, hogy be kellene csuknom a füzetet, visszatennem oda, ahol volt, de képtelen vagyok megtenni. Több oldalt átugorva, egyszerűen felcsapom valahol.
