Még a vekker csörgése előtt ébredek. Ránézek az órára. Öt óra múlt néhány perccel. A sötétítő függöny egy kis résén át beszivárgó városi fények kísérteties külsőt kölcsönöznek a szobának. Oldalra fordítom a fejem. Erzsi még alszik. Ősz, rövid haja kis kunkorokban keretezi az arcát. Tegnap volt fodrásznál. Ebben a derengő félhomályban alig látszanak a ráncai. Olyan békés az arca. Olyan szép! Lassú mozdulatokkal az ágy szélére ülök. Megtámasztom a könyököm a térdemen, arcom két tenyerembe temetem. Érzem, ahogy megrogynak a vállaim. Nagyot sóhajtok. Ügyelek rá, hogy halkan fújjam ki a levegőt. Lábamat az ágy mellé készített papucsba bújtatom. Csendben felkelek és az apró folyosón a főzőfülkébe megyek. Kiveszem a beépített szekrényből a kávét. A gáztűzhely tetejéről leveszem a gyufásdobozt, kiveszek egy szálat, végighúzom az oldalán. Szeretem ezt a hangot, és a hirtelen az orromba csapó foszfor illatát. Elfordítom a gombot, a susogó hang jelzi, hogy jön a gáz. Odaérintem a gyufát, nézem a kékesen fellobbanó lángot. A kis edénybe vizet engedek, majd a gázrózsára teszem és lefedem, aztán a kotyogóst a pultra rakom. Harminchat éve minden reggel így teszek. Háttal nekidőlök a pultnak és csendben várom, amíg felforr a víz. Nézem a szemközti, apró nappali helységben a mintás tapétát. Erzsi idén fel szeretné újítani a kis lakást. Már kiválasztotta a tapétát. Ide is, meg a két szobába is. Kinézek az ablakon. Még mindig sötét van. Látom, ahogy az őszi köd ereszkedni kezd. Vízcseppek csordogálnak az ablakon. A négysávos út másik oldalán is panelházak vannak, néhány ablakban már világosság gyúlt, de csak elmosódott fényfoltok szűrődnek át a ködön. Meghallom a víz zubogását. Leveszem a fedőt a kis lábasról, a kotyogós aljába öntöm a forró vizet. Beleteszem a szűrőt és darált kávét kanalazok a mélyedésbe. Konyharuhát tekerek köré, rácsavarom a tetejét, majd a gáztűzhelyre teszem. Hamarosan friss kávéillat lengi be a helyiséget. Előveszem a két kávéscsészét. A gőzölgő, sötét folyadékot elosztom két felé.
Az egyiket megiszom. Égeti kicsit a szám. Megszoktam már. A másik csészébe egy mokkáskanál cukrot teszek. Megkeverem. Tömzsi ujjaimmal óvatosan fogom meg az aranyszélű csésze elképesztően vékony fülét. A hálóba viszem. Megsimogatom Erzsi vállát. Kinyílik a szeme. Nefelejcskék. Óvatosan felül. Nyög egyet. Fáj a háta. Tudom. Elmosolyodik. Gyönyörű a mosolya! Elveszi a csészét, megköszöni, majd lassú kortyokkal elfogyasztja. A fürdőbe megyek. Borotválkozás közben megállapítom, hogy az utóbbi pár hétben megöregedtem. Olyan az arcom, mint a szomszédban lakó bulldogé. Arcszeszt paskolok megereszkedett bőrömre, aztán tenyeremmel vékony szálú ősz hajamat az egyik oldalra simítom. Miközben csíkos pizsamám nagy gombjaival babrálok, meglepődve tapasztalom, hogy reszket a kezem. Leveszem a pizsamát. Már több, mint húsz éves darab. Erzsi igazán szépen rendben tartja a dolgainkat. Jó asszony. Jobbat érdemelne nálam. Ma sem értem, miért engem választott? De hát ezen már nem érdemes gondolkodni. Mindig is tudtam, hogy eljön a pillanat, amikor ő is rájön, jobb is akadt volna. És ez a pillanat egyre közeledik.
