Géza
Hideg vizet fröcskölök az arcomra, aztán megtámaszkodom a mosdókagyló peremén és belenézek a tükörbe. Rövid, kissé hullámos hajam szanaszét áll, az arcomon, ami gyűrött, borosta éktelenkedik, szemeim véreresek. Te jó ég!
Így nem mehetek dolgozni! Azonnal kezdenem kell magammal valamit. Eget verően nagy szükségem van erre a melóra! Ki kell fizetnem az albérletet, a rezsit, és megígértem Milánnak a kisvasutat karácsonyra. Valami különös meghitt gyengédség költözik a szívembe, ahogy a fiamra gondolok. Még csak kétéves volt, amikor elváltunk és így csak minden második héten lehet velem. Úgy állapodtunk meg Zsófival, hogy egy hetet nála van, egyet nálam. Miközben persze én azt szeretném, ha minden nap vele lehetnék. Jövőre megkezdi az iskolát és olyan izgatott miatta. Eszembe jut, hogy a múlt héten elvittem focimeccsre, és szerintem az egész stadionban ő volt a leglelkesebb szurkoló. A meccs végén a csapatkapitány odajött hozzánk és kezet fogott vele. Milán egész héten erről beszélt és megígértette velem, hogy veszek bérletet a meccsekre. Jövő héten, amikor itt lesz nálam, el akarom vinni a…
- Ó, hát Superman is te vagy? – hallom meg a hálóból Brigitta szopránját, ami azonnal vissza is ránt a valóságba.
- Mit keresel a szekrényemben? – lépek a szobába.
- Amikor Superman vagy, tényleg kívülre kell felvenned a bugyidat?
- Mit keresel a szekrényemben? – ismétlem meg kissé ingerültebben.
- Csak körülnézek – von vállat. – Szóval tényleg te vagy Superman? – néz rám tágra nyílt szemmel.
Kétségkívül nem ő a legélesebb kés a fiókban – fut át az agyamon.
- Az csak egy jelmez – felelem, miközben látom, ahogy tovább lapoz a fogasok közt.
- És ez a…
- Brigitta. Kérlek, csukd be a szekrényajtót!
- Mi a foglalkozásod? Azt hittem, csak a Mikulás vagy.
- Jelmezes fellépő vagyok és… Ah! Mindegy! – bújok bele egy fehér pólóba. – Nem szeretnék a munkámról beszélgetni – rángatom magamra a farmernadrágomat.
- Akkor miről szeretnél beszélgetni? – csukja be a szekrényajtót és fordul felém.
- Semmiről. Készülődni szeretnék, mert dolgoznom kell menni.
- Ezt már megbeszéltük – néz rám. – Tudod, veled megyek dolgozni – mondja olyan lassan, mintha egy gyerekhez beszélne.
Ekkor megszólal a telefonom. Látom, hogy Lali keres. Nagyot sóhajtok, de felveszem.
- Nálad van Brigitta? – szegezi nekem a kérdést köszönés nélkül.
- Igen – felelem szégyenkezve.
- Odamegyek!
- Ne! – kiáltom.
- De hát vissza kell vinnünk!
- Mit?
- Nem mit, hanem kit.
- Mi van?
- Brigittát. Vissza kell vinnünk!
- Hova?
