Terike
- Boldog születésnapot, anya! – mondja a lányom, Évi.
Mosoly bujkál a hangjában és olyan, de olyan sok szeretet! Meghatódom. Megköszönöm.
- Mikor érkeztek? – kérdezem.
- Még nem tudom pontosan. El akarok indulni kettőkor, de tudod, a két manócskával, anya tervez, az ikrek meg végeznek – nevet fel.
A két tüneményes unokámra gondolok, Zádorra és Zelmosra. Amikor megszülettek, kellett pár hét, mire megjegyeztem a nevüket. Évike hagyományos neveket szeretett volna adni a fiúknak, de a férje, Dani, mindenképpen valami különlegeset akart. Nos, azt hiszem, ez sikerült. Évi könyvelő, Dani pedig grafikus. A lányom nagyon gyakorlatias és praktikus teremtés, a vejem viszont igazi művészlélek. Emlékszem, amikor bemutatta, magamban azon gondolkodtam, hogy vajon meddig fog tartani ez a kapcsolat, mert olyannyira különbözőek voltak. Persze nem mondtam Évinek, sosem tennék ilyet! És lám, már tizenöt éve boldog házasságban élnek. Régóta szerettek volna gyereket, de csak nem akart összejönni. Végül aztán öt évvel ezelőtt Évi áldott állapotba került és mindjárt ikreket szült.
Hirtelen az jut eszembe, mennyire bizarr, hogy az ikrek nagynénje, azaz a volt férjem új gyereke, fiatalabb, mint a fiúk. Elszomorodom.
Nem akarom áltatni magam, tényleg nem volt éppen mintaházasság a mienk. De azért azt sosem gondoltam volna, hogy egyik nap becsenget a munkatársnője – aki nem mellesleg fiatalabb, mint a gyerekink -, hogy öt hónapos terhes, és a férjem a gyermeke apja, úgyhogy leszek szíves elválni, hogy a férjem gondoskodni tudjon róla és a születendő kisbabáról.
Voltam szíves elválni. De nagyon-nagyon fájt. Még most is fáj. Már nem annyira, de azért néha még elég nehéz napjaim vannak.
- Anya, nem baj, hogy odarendeltem hozzád a Mikulást? Tudom, hogy a születésnapodat ünnepeljük, de mivel közben Mikulás is van, hívtam egyet a gyerekek miatt – ránt vissza a valóságba a lányom hangja.
- Ó, milyen jó ötlet! Hogy fognak örülni! – felelem.
- Igen, szerintem is odáig lesznek. Ma lett volna a munkahelyemen is az ünnepség, de mivel oda nem megyünk, ezért gondoltam arra, hogy hívok egyet. Neten lehet rendelni. Képzeld, még azt is ki lehetett választani, hogy milyen magasat szeretnék, legyen-e nagy pocakja és hozzon-e magával krampuszt. De azt nem kértem – nevet fel Évi.
Elköszönünk egymástól, megiszom a teámat, aztán nekilátok befejezni a házimunkát.
Délután kettőkor nézek újra az órára és konstatálom, hogy muszáj nekilátnom készülődni. A fürdőbe megyek, letusolok, aztán bekenem magam azzal a testápolóval, amivel egy hónapja leptem meg magamat.
Méregdrága volt, de csodát tett a bőrömmel. Bori szerint nemcsak a krém, hanem a jóga is. Alaposan megszemlélem magam a tükörben és elégedett vagyok a látvánnyal. Úgy érzem, szépen formába hoztam magamat. Megszárítom a hajamat, amit nem rég sötétszőkére festettem. Sokáig gesztenyebarna volt a hajam, de már olyan régóta szerettem volna világosabbat. Csak Béla folyton ágált ellene. Ironikus, hogy Kitti platinaszőke. Végül is – vonom meg a vállam -, ez már nem az én dolgom. Miután megszáradt a hajam, nagy hullámokat sütök bele a hajsütővassal, aztán amíg hűlnek a tincsek, szépen kisminkelem magam. Nem rég voltunk Micivel és Borival egy színtanácsadáson és sminktanfolyamon, ahol bravúros trükköket tanultam. Bárcsak előbb elmentem volna ilyen helyekre! Miután elkészültem a sminkkel, az ujjaimmal átfésülöm a hajamat, aztán a tükörképemre mosolygok. Ekkor megszólal a csengő. Belebújok a köntösömbe, aztán az ajtóhoz megyek.
Kinyitom, és tátva marad a szám.
