Géza
- Zsolt vagyok. A húgomért jöttem! – mondja az ismeretlen férfi.
- Persze – felelem zavartan.
Fogalmam sincs, mit kell mondani olyankor, amikor az ember előző éjszaka részegen betört valakinek a lakásába, ahonnan aztán ellopta a mentális problémákkal küzdő húgát.
- Gyere csak be – teszem hozzá, és szélesre tárom az ajtót.
- Hol van?
- Ööö… az előbb még itt volt – mutatok a konyhába.
- Hát most nincs! – feleli Zsolt.
Magas, vékony srác, szőkés hajjal és nagyon karikás szemekkel. Látszik, hogy milyen fáradt. Valahogy csak most jut el a tudatomig, hogy nagyjából egyidősek vagyunk és micsoda helyzetben van szegény, hogy a beteg húgáról kell gondoskodnia. Mi meg az éjjel… Rettenetesen elszégyellem magam.
- Ne haragudj, haver! – mondom. – Komolyan nem tudom, hogy mi ütött belénk! Tudom, hogy nem mentség, de nagyon részegek voltunk és…
- Nem számít. Már megtörtént – feleli egykedvűen. – Add vissza, aztán kész.
Szólongatni kezdjük Brigittát, de nem felel.
- Harmincöt négyzetméteren azért nem tud eltűnni – felelem, miközben a szobába lépek, a nyomomban Zsolttal.
Látom, hogy a szekrényajtó rényire nyitva van és odamutatok a srácnak.
Egy órával később:
Kilépek a tusolóból, megtörölközöm, de nem teljesen szárazra, hogy az olaj, amivel bekenem a bőröm jobban felszívódjon. Alaposan bedörzsölöm magam az illatos olajjal, s amíg arra várok, hogy a bőröm beigya, addig megborotválkozom.
Amikor elkészülök, a konyhába megyek, hogy egyek valamit. Nem jó éhgyomorral elmenni dolgozni. Készítek egy rántottát, szelek hozzá paprikát és kenyeret, aztán falatozni kezdek.
Miután Brigittát megtaláltuk a szekrényben, kis huzavona után Zsoltnak sikerült rábeszélnie, hogy vegye fel a kabátját meg a csizmáját, és menjen vele haza.
- Az esküvői meghívókat akkor majd a jövő héten visszük ki – mondta Brigitta már felöltözve, az ajtóban állva.
Lövésem se volt, hogy mit feleljek erre, hiszen sem becsapni nem akartam, sem pedig tiltakozni, amivel meg elindítottam volna egy párbeszédlavinát, plusz talán még meg is sértem.
Még mindig nagyon szégyellem magam a történtekért. Legalább az kiderült, hogy az égvilágon semmi sem történt köztünk, csak hazajött velem, és elaludtunk.
Sajnálom őt is és Zsoltot is. Azon gondolkodom, hogy vajon hülye ötlet lenne-e meglepni őket valamivel karácsonyra?
Alighogy elmentek, befutott Lali, aki megnyugodott, hogy a dolog már elrendeződött. Inkább viccesnek találta a sztorit és nem szégyellte magát úgy, mint én. Mivel nekem készülődni kellett, csak ittunk gyorsan egy kávét, aztán ő el is ment.
- Akkor holnap találkozunk. Eszünk valamit és dumálunk – mondta, aztán elköszönt.
Közben elfogy a rántotta, és ekkor érkezik a futár a Mikulás-jelmezzel, amit átveszek és felakasztok az előszobafogasra. Visszamegyek az apró konyhába és hozzáfogok elmosogatni az edényeket. Miután rendet tettem magam után, az órára nézek, és látom, hogy lassan el kell indulnom. A szobába viszem a jelmezt, és öltözni kezdek. Amíg készülődöm, azon gondolkodom, hogy mielőbb találnom kell valami rendes munkát. Három hónappal ezelőttig az egyik nagy multiban voltam raktáros. Csak aztán létszámleépítés miatt elküldtek. Több, mint egy hónapig egyfolytában önéletrajzokat küldözgettem és interjúkra jártam – már, ha nagy ritkán egyáltalán behívtak -, de mindenhonnan nemleges választ kaptam – már ahonnan egyáltalán kaptam. Erre a munkára végső kétségbeesésemben jelentkeztem, mert itt azt ígérték, hogy minden fellépés után azonnal fizetnek. Először ugyan nemet mondtam rá, de aztán másnap, amikor megérkeztek a csekkek és Milán azt mondta, hogy idén kisvasútat kér a Jézuskától, visszahívtam őket és elvállaltam a melót.
Begombolom a piros inget, aztán belebújok a bőszárú, bársonyszerű, bolyhos nadrágba. Már gyerekként is utáltam a jelmezeket, nemhogy most, ennyi idős fejjel. Viszont nagyon kell a pénz.
- Ne nyavalyogj! – mondom hangosan a tükörképemnek, miközben felragasztom a szakállat.
Tizenöt perccel később a már emberi években mérve is nagykorú, kopott autómban ülök a hülye Mikulás-jelmezben, és arra gondolok, hogy még két fellépés, és megvan Milán kisvasútjának az ára.
Közel negyven perc vezetés után megérkezem a megadott címre. Fogom a zsákot, amiben mindenféle izgalmas dolog van, a vállamra vetem és az ajtóhoz megyek. Megnyomom a csengőt.
