Egy héttel később
Jeremy az íróasztalánál ült és elmélyülten olvasta a jelentést, amely az értékesítési számokról szólt.
Az elmúlt hat évben, amióta ő az értékesítési vezető, másfélszeresére nőtt a bank bevétele. Értett ahhoz, amit csinált. Nagyon is jól értett.
Belekortyolt a zöldteájába, és közben körülnézett a puccosan berendezett irodájában. Hátradőlt a székében és arra gondolt, hogy fél éven, de legkésőbb egy éven belül már ő lesz az elnök. Istenem, milyen sokra vittem –, gondolta büszkén. És honnan indultam! A faterom megpukkadna, ha ezt látná…
Jeremy apja igazi zsarnok volt és megrögzött piás. Gyakran a nadrágszíjjal verte el a kölykeit, és ha az anyjuk megpróbálta őket védeni, az asszony is kapott az ütlegekből. Mihaszna senkiházinak nevezte őket, és állandóan bántalmazta, megalázta mindegyiküket. Jeremy volt a legfiatalabb, a McCharty család öt gyermeke közül. Vézna, apró növésű kölyök volt, hatalmas szürke szemekkel, sötét hajjal és hófehér bőrrel. Az apja mindig azt mondta neki, hogy ványadt béka, és úgy sem éri meg a következő nyarat. De ő megérte. Sápadtan, vékonyan, állandóan éhesen, tele verésnyomokkal, de megérte. És az iskolában kiderült, hogy briliáns esze van. Minden borzalom elől a tanulásba menekült. Amíg a többi gyerek focizott, ő tanult. Amíg mások verekedtek, ő tanult. Amíg a többiek csavarogtak, ő a könyvtárban ült és egymás után falta a könyveket. A könyvek lettek az ő igazi barátai. Kitűnő tanuló volt. Az apja persze ezért is állandóan szidta.
- Még verekedni sem tudsz! Focizni sem! Nem is vagy te fiú! Nem lehet, hogy nincs is pöcs a lábad között? – és lerántotta róla a nadrágját.
Ott állt, megszégyenülten, az apja meg röhögött rajta:
- Hát az az icipici valami, ami ott fityeg… afelől még akár lány is lehetsz! – hahotázott a férfi.
Visszamenekült a könyvtárba. 14 éves volt, amikor az anyja meghalt. Az apja ettől fogva még aljasabb, még kegyetlenebb lett a gyerekeivel. Később, amikor a többi fiú lányokkal randizott, ő akkor is csak a könyveit bújta. Egyszer az apja a könyvtárból rángatta ki, és azt ordibálta, hogy biztosan buzi, hiszen nem érdeklik a lányok. Annyira összeverte, hogy kórházba került. Mégsem hagyta abba a tanulást. A középiskola négy évét két év alatt végezte el, és végül ösztöndíjjal vették fel a Columbia Egyetemre, ahol csodagyereknek tartották.
Összepakolta szegényes cuccait, behúzta maga mögött az ajtót, és soha többé vissza sem nézett a szülői házra. Keményen elhatározta magát, hogy meg sem áll, amíg hihetetlenül gazdag nem lesz. Megállás nélkül tanult és tanult. Egyszerre vitte a jogi és a pénzügyi szakot. Az egyetem mellett dolgozott, amennyit csak bírt, hogy fenn tudja tartani magát. Volt pizzafutár, mosogatott étteremben, sétáltatott elkényeztetett kutyákat, volt rakodómunkás, és takarító. Bármit elvállalt. Amikor végzett – summa cum laude –, elhelyezkedett egy biztosítónál.
Jó fizetést kapott, de úgy érezte, az valójában semmire sem elég, így soha nem lesz őrületesen gazdag. Aztán hamar rájött, hogy hogyan tehet szert plusz pénzre.
Amikor az egyik ügyfele, aki halálos betegségben szenvedett azt mondta neki:
- Sokra megyek vele, hogy van biztosításom! Nekem most lenne szükségem pénzre a kezelésekre, orvosokra, gyógyszerekre. Nem akkor, amikor már feldobtam a talpam!
Ez adta az ötletet. Az ügyfelének egy 500.000 dolláros életbiztosítása volt. Felajánlotta neki, hogy megveszi tőle úgy, hogy ad neki 250.000 dollárt, cserébe megteszi kedvezményezettnek az általa megnevezett személyt. Létrehozott egy fiktív személyt – könnyebb volt, mint elsőre gondolta –, aztán megszerezte a 250.000 dollárt, és az első üzlet megkötetett. Az ügyfele hat hónap múlva meghalt, ő megkapta az 500.000 dollárt, 300.000-et visszafizetett annak, akitől kölcsönkérte a 250.000-et és maradt 200.000 dollárja. A többi üzletet már könnyű volt megkötni. Így tett szert az első milliójára. Közben a ranglétrán is egyre feljebb lépkedett, egyre több pénzszerzési mód jutott eszébe, és a vagyona szépen gyarapodott.
Most pedig itt ül a csodás irodájában, gyönyörű penthouses lakása van Manhattanben, yachtja, autói, festményei és a pénz csak gyűlik és gyűlik a számláin. Nemsokára kinevezik a cég elnökévé és akkor már semmi sem állathatja meg. Olyan gazdag lesz, amiről mindig is csak álmodott. Elégedetten kortyolt újra a teájába és tovább olvasta a jelentést.
Amikor legközelebb felnézett, látta, hogy már sötét van. Kiszólt a titkárnőjének, hogy hozzon még egy teát.
A nő úgy 10 perccel később belépett az ajtón és letette a teát.
- Köszönöm – mormogta anélkül, hogy felnézett volna. – Késő van… Van itt még egyáltalán valaki?
- Nincs
- Menjen maga is haza – mondta, aztán újra a gépébe merült.
Valahol a tudata szélén érzékelte, hogy a nő még mindig az irodában van. Felnézett.
- Elmehet! – mondta nyomatékosabban. – Menjen haza!
De a nő csak állt ott. Egészen zavarba ejtő volt. Pár pillanatnyi csend után a nő halk, kissé remegő hangon szólalt meg:
- Beszélni akarok önnel, Mr. McCharty.
