- Most?! Nem ér rá? Még rengeteg a dolgom és már nagyon késő van…. – túrt őszülő hajába fáradtan.
- Igen. Most – jött a halk válasz.
Felsóhajtott, majd szinte a fogai közt szűrte:
- Jó, de fogja rövidre!
Erre a nő teljesen meglepő módon kihúzott egy széket és leült rá. Lábait keresztbe rakta, majd letett valamit az asztalra. Egy kis magnetofonnak látszott. Aztán előrehajolt, és festett körmű ujjával megnyomott egy gombot. Jeremy pár pillanat múlva a saját hangját hallotta:
- Nos, Mr. Fishman legyen úgy, hogy akkor a cégem átutalja az ön alapítványának az egymillió dollárt…
- Egymillió? – hallatszott Mr. Fishman hangja.
- Igen. Ennyire feltornásztam elnök úrnál a szponzori támogatást. Tehát, akkor…
- Hálásan köszönjük. Én… mi…
- Ugyan, hagyja már. Szóval természetesen cserében fő szponzorként jelenünk meg a csapatnál, lesz tv interjú, újság és minden, ami ilyenkor kötelezően kell. Amikor a pénz megérkezik, gondoskodjon róla, hogy a megszokott forrásból a 350.000 dollárom azonnali utalásra kerüljön. A számlaszámot kódként, ahogy eddig is eljuttatom Önnek és…
A nő megint előrehajolt, megnyomott egy gombot a kis készüléken, és csend lett. Jeremy némán, pókerarccal ült a helyén. Semmi sem látszott rajta. Pedig beül úgy járt az agya, hogy azt hitte, menten szétrobban. A nő még mindig a kis magnetofonnal babrált, majd újra elindította és a férfi megint a saját hangját hallotta:
- Nos, Mr. Smiths, akkor sikerült elintéznem 1,5 millió dollárt az ön klubjának az utánpótlás nevelésre. Minden legyen úgy, ahogy eddig is. Az összes gyerekmeccsen ott lesz a vállalatunk egyik embere, a cégünk munkatársai és gyerekei ingyen járhatnak az edzésekre, tv, újság, online interjúk, és így tovább. Szóval minden ugyanúgy, ahogy minden évben. A 35%-omat a következő kód alapján utalják a…
A nő megállította a berendezést. Újra csend ülte meg az irodát.
Rebecca arra számított, hogy a férfi mond, vagy tesz valamit. Vagy, hogy legalább ideges lesz. Ehelyett, hihetetlenül nyugodtan ült ott, mintha mi sem történt volna. Nem értette.
- Van még. Akarja hallani, Mr. McCharty? – kérdezte végül.
- Köszönöm, nem. Szerintem épp eleget hallottam – felelte Jeremy, a saját maga számára is bámulatos nyugodtsággal a hangjában.
Szíve szerint itt helyben megfojtotta volna a nőt mégsem tett semmit, csak ült és várt.
Az irodát ismételten betöltötte a csend. Rebecca nem értette. Miért nem mond a férfi semmit? Végül nem bírta tovább, és újra megszólalt:
- Ez most nem a legjobbkor jött önnek, uram…
- Hát nem. De higgye el, Miss… –, hogy is hívják ezt a nőt?
- Miss. Marshall. Rebecca Marshall – a rohadék még a nevemet sem tudja! Öt éve vagyok a titkárnője!
- Ó, hogyne, bocsánat, Miss. Marshall. Szóval higgye el, kérem, hogy ez sosem jön jókor.
Aztán újra a csend. Rebeccát az őrületbe kergette, így végül megint ő szólalt meg:
- Természetesen meg tudom semmisíteni őket.
- Akkor kérem, tegye meg.
Ez őrült? – gondolta Rebecca. – Úgy társalog itt, mintha arról lenne szó, hogy elhervadtak a virágok a vázában és ki kell őket dobni. Felfogta egyáltalán, hogy mi ez?
- Hát… meg tudom tenni persze… csak sokba kerül egy kicsit.
- Értem – felelte szenvtelen hangon Jeremy.
- 2,5 millió.
- 2,5 millió micsoda? – kérdezte a lehető legnagyobb nyugalommal a férfi.
- Dollár. Természetesen.
- Készpénzben?
Ez nem normális! Még csak nem is ideges! Rebecca teljesen össze volt zavarodva.
- Igen. Készpénzben – felelte végül.
- És hány példányt kapok érte? Hány példányban készültek a felvételek? És kitől kell még vásárolnom belőle, hogy mind az enyém legyen?
Mi van? – gondolta Rebecca
- Hogy érti ezt, Mr. McCharty? – kérdezte végül hangosan.
- Úgy értem kedves, Miss. Marshall, hogy rendben, természetesen megveszem öntől ezt a hangomat tartalmazó, számomra értékes ereklyét. Csak abban szeretnék biztos lenni, hogy két nappal később nem állít be ön, vagy valamelyik barátja azzal, hogy van belőle még öt példány, és azt is meg kell vásárolnom.
- Ó, értem. Természetesen csak nálam van belőle ez, amit most hallgattunk, és egy másolat – felelte készségesen Rebecca.
- Ugye megbocsát nekem, ha egy picit bizalmatlan vagyok? Talán az adott helyzetben érthető. Van egy technikai zseni ismerősöm, aki bármiről megállapítja, hogy készítettek-e róla másolatot. Ezek szerint van egy olyan példánya, amiről készített másolatot, és van egy olyan, amelyről nem készült másolat, azaz maga a másolat.
- Ööö… igen, azt hiszem.
- Miss. Marshall, kérem, gondoljuk át együtt ezt az egészet. Hiszen ez egy nagy, és mindkettőnk számára roppant fontos üzleti ügy. Tehát két felvétel van az ön birtokában. Van egy eredeti, és van egy másolat, amelyet erről az eredetiről készített. Így van?
- Igen…– felelte zavartan Rebecca. Ez teljesen őrült. Hogy képes ilyen higgadtan, üzletiesen tárgyalni? Most zsaroltam meg tulajdonképpen… Most zsaroltam meg 2,5 millió dollárral és úgy társalog velem, mintha a legkedvesebb ügyfele volnék, és épp el akarna nekem adni valamit!
- Nos tehát – folytatta a férfi –, ezek szerint akkor van egy olyan példány az ön birtokában, amiről azt láthatja a zseni barátom, hogy nem készült róla másolat és van egy olyan, amelyről azt állapíthatja meg, hogy készült. Ebben egyet tudunk érteni?
- Ööö… igen. Igen…
- Ez melyik felvétel?
- Hogyhogy melyik, Mr. McCharty?
- Ez a másolat, vagy az eredeti? – sóhajtott a férfi.
- A másolat, uram.
- Tehát ha ezt viszem el a barátomnak, akkor azt fogja megállapítani róla, hogy erről semmiféle másolat nem készült, ugye?
- Igen…
- Gondolom, ezt megtarthatom, ugye? Hiszen ott van önnek az eredeti.
- Igen, Mr. McCharty.
- Rendben. Akkor kérem, ezt hagyja itt nekem. Két és fél millió készpénzt körülbelül tíz nap alatt tudok összeszedni. Gondolom megérti, hogy szükségem van néhány napra ekkora összeg előteremtésére. Remélem, tud annyit várni kedves, Miss. Marshall – nézett kérdően Jeremy a nőre.
