- Igen, uram, természetesen.
- Akkor kérem, ha önnek is megfelel, tegyük a következőt: ezt a felvételt hagyja itt nálam, én megvizsgáltatom, amennyiben erről nem készült másolat, ahogy ön állítja, akkor az első lépéssel megvolnánk. Én azonnal elkezdtem összeszedni a 2,5 milliót készpénzben. Pontosan 10 nap múlva, ön átadja nekem az eredeti felvételt, amelyet én megvizsgáltatok és amennyiben azon azt látom, hogy egyetlen másolat történt róla, átadom önnek a pénzt, ön pedig átadja nekem a felvételt. Ez így rendben van?
- Igen, Mr. McCharty.
- Tökéletes. Köszönöm szépen, Miss. Marshall. Most, hogy ilyen remekül megoldottuk ezt a problémát, megiszik velem egy teát?
Ez az egész helyzet teljesen abszurd! – gondolta Rebecca.
Mindig is tudta, hogy a főnöke valahogy nem emberi. Dehogy ennyire? Ha engem zsarolnának meg, én tombolnék, őrjöngenék… Ez meg itt teázni akar velem??
Azért engedelmesen hozott mindkettőjüknek egy teát.
- És mihez kezd ennyi pénzzel Marshall kisasszony?
- Hogy? Tessék?
- Érdeklődöm a tervei felől. Hogy mihez fog kezdeni. Gondolom, elveszítem önt, mint remek munkaerőt. Ez fájdalmasan érint kicsit, de hát az adott helyzetben érthető.
- Én… ööö… veszek egy házat, Miamiban.
- Remek választás! Esetleg körbenézett már?
- Igen. Már kiválasztottam a házat.
- Ön igazán okos, kreatív, pontos, precíz, és jó tervező. Nem is értem, hogy miért csak titkárnő ennél a cégnél?
Rebecca akarata ellenére elpirult kicsit a dicséret hallatán.
- És milyen a ház, amit választott? – kérdezte a férfi.
- Hollywoodban van és közel a tengerhez. Még medencéje is van.
- És mit fog csinálni ott?
- Rengeteget olvasni – vágta rá azonnal Rebecca.
- Szeret olvasni?
- Igen, Mr. McCharty.
- Ó, akkor ez közös bennünk! – csillant fel Jeremy szeme. – Tudja én is nagy rajongója vagyok a könyveknek – folytatta, aztán kortyolt a teájából.
- Igazán? Nem is tudtam… – felelte zavartan Rebecca.
- Még magánkönyvtáram is van. Imádom a könyveteket!
Pár percig még beszélgettek, közben elfogyott a tea, és Rebecca így szólt.
- Most már mennem kell, uram.
- Ó, persze, hiszen későre jár. Menjen csak. Kérem, hogy az elkövetkező tíz napban végezze úgy a munkáját, mint eddig, mintha mi sem történt volna.
- Természetesen, uram.
- Akkor a holnapi viszontlátásra.
- Viszontlátásra, Mr. McCharty.
Jeremy alig várta, hogy a nő elhagyja az irodát.
Kívül ugyan nyugodt volt, kedélyes, de belül pattanásig feszültek az idegei. Hátradőlt a székében és hagyta, hogy a gondolatai száguldjanak. Hiszen ez is csak egy megoldásra váró probléma, mint már annyi az élete során. És ennek is kell, hogy legyen egy jó megoldása.
Persze semmiféle technikai zseni ismerőse nem volt. Az üzletben tudni kell blöffölni. Mindig is jól értett a hazardírozáshoz. Amúgy nem tartana ott, ahol most tart.
Összefűzte maga előtt a kezeit, rákönyökölt az asztalra és a gondolatai csak cikáztak és cikáztak, mígnem egy óra múlva megszületett fejében a megoldás.
Nem fogja hagyni, hogy mindent, amit felépített, amiért olyan keményen megdolgozott, most holmi kis vértelen titkárnő elvegye tőle! Tudta, hogy rizikós, amit tervez, de hát kockázat nélkül nem megy. És ő képes volt kockázatot vállalni.
