A kis kávézóban nyolc kör alakú asztalka van, köröttük vidám virágmintás székek. A kacsatojás–kék falakon régi festmények – szőrös kiscicák kergetnek színes pamutgombolyagot, apró gyerekek játszanak egy tanyaház udvarán, napellenzős sapkájuk alól kikandikál kunkori hajuk. A másik képen mesebeli nagymama hintaszékben, ölében szőke, hatalmas szemű kislány, kezében mesekönyv, mögöttük tűz ég a kandallóban – olyan eleven a kép, hogy az ember szinte hallani véli a fahasábok pattogását.
A kávézó, gyönyörű, tiszta, otthonos. Látszik, hogy minden egyes tárgyat nagy szeretettel válogattak össze benne. A pultban mosolygószemű, negyvenes hölgy áll – érezni mozdulatain, hogy ő a tulajdonos, ahogy szemével megsimogat egy-egy tárgyat. Hófehér kötényén a felirat vidáman hirdeti „Vintage kávézó”. Már csak két szabad asztal van, amikor csilingelve megszólal a bejárat feletti kis szélcsengő. A nyitott ajtóban két lány áll, hátuk mögül – mielőtt becsuknák maguk után – besurran a kinti hideg. Ahogy belépnek, egyikük leveszi a szemüvegét – a melegtől bepárásodott – megtörli, majd visszateszi. Kezeik megoldják a sálakat, kabátjukat gombolják, miközben szemükkel a pult mögött lévő süteményeket gusztálják. Hosszas töprengés után forró csokit rendelnek – egyikük extra adag tejszínhabbal – és két házi zserbót. Felakasztják kabátjaikat a mentaszínű fogasra, majd leülnek az ablak melletti asztalhoz.
– Milyen jó, hogy végre össze tudunk futni – kezdi mosolyogva egyikük. Szőke rövid haja művészien kócos, arca kipirult a hidegben, zöld szeme élénken csillog.
– Igen – feleli a másik lány kissé vontatottan. Barna haja lófarokban, kerek arcán hosszú, egyenes orr ül.
– Jó rég nem találkoztunk már – mondja a szőke lány, miközben kihajtogat maga elé egy szalvétát. – Mesélj, mi újság veled? Legutóbb, mikor is? – gondolkodik el egy pillanatra. – Még a nyáron beszélgettünk. Júniusban tán? Akkor mondtad, hogy júliusban kezdesz az új munkahelyeden. Milyen? Hogy megy? Szereted?
A barna lány felhúzza kissé az orrát, nagy barna szemében bánat csillog, sóhajt.
– Ó, az sajnos nem jött össze. Július elsején beléptem, így aztán szeptemberben, két nappal a próbaidő lejárta előtt felmondták a szerződést. Tudod, az volt a legnagyobb probléma, hogy nagyon is jól dolgoztam! Többet elvégeztem egy nap az irodában, mint mások. Míg ők általában olyan hetven számlát könyveltek be naponta, én legalább kilencvenet. A főnök persze elkezdte mondogatni, hogy „Vegyetek példát Annáról! Lám, ő be tud könyvelni kilencvenet egy nap. Igazán eltanulhatnátok tőle!” Gondolhatod, hogy elkezdtek utálni a munkatársak. Pár nap alatt teljesen kiközösítettek! Együtt mentek kávézni, bezzeg engem nem hívtak. Hozattak ebédet, engem meg sem kérdeztek. Borzalmasan éreztem magam! Volt, hogy sírógörcsöt kaptam esténként, gyomorideggel jártam be. Persze a munkát becsülettel elvégeztem. Aztán egy, azaz egyetlen hibát vétettem és azonnal felmondtak nekem! Most mondd meg!
– Sajnálom – felelte a szőke lány – ez nagyon nehéz lehetett.
Közben megérkeztek a forró csokik és a sütemények. A tulajdonos mosolyogva tette eléjük, a szőke lány kedvesen visszamosolygott – Milyen guszta sütemények! Itt készülnek?
– Magam sütöm – felelte büszkén a tulajdonosnő – a nagymamám receptje szerint.
– Ha az íze is olyan finom, mint amit ígér a külseje, törzsvendég leszek – nevetett rá a lány.
– Remélem, így lesz – mondta boldogan a hölgy és tovalibbent a következő asztalhoz.
A barna lány szórakozottan kevergette a csokit, majd lekanalazta róla az extra adag tejszínhabot.
– Természetesen nem engedhettem meg magamnak, hogy munka nélkül maradjak. El sem tudod képzelni, milyen nehéz az anyagi helyzetem! Úgyhogy még aznap elkezdtem keresni munkahelyet. Először egy presszóba vállaltam el felszolgálást, de ott kellett hagynom néhány nap után.
- Ó, mert mi történt?
