– Nekem állandóan beszóltak a férfi vendégek, flörtöltek egyfolytában, de tudod, olyan durván. Hiába tettem szóvá a tulajdonosnőnek, rá se hederített. Volt képe azt mondani, hogy ez a munka ezzel jár, ne hisztizzek, szolgáljam ki a vendégeket és vágjak jópofát az egészhez. Nos, érthető, hogy ezt nem tűrhettem. A többieket alig piszkálták. Mikor harmadszor is szóvá tettem, azt mondta a főnök, hogy ha nem tetszik, már mehetek is, több tucat ember áll sorba a helyemre. Természetesen eljöttem. Képzeld a béremet még azóta se fizette ki! Most mondd meg, hogy lehetek ilyen szerencsétlen, hogy velem csupa rossz dolog történik?
– Tényleg nagyon kellemetlen lehetett – felelte együtt-érzőn a szőke lány. – Ó, ez a zserbó mennyei! Kóstold csak meg. Gondolom, azóta találtál már másik állást, hiszen ügyes vagy, talpraesett.
– Ah – legyintett Anna – találtam persze, többet is. De velem mindenhol kiszúrnak. Komolyan azt gondolom néha, el vagyok átkozva!
– Jaj, dehogy! Előfordul néha, hogy kifogunk egy rossz szériát, aztán minden helyrejön.
– Hát – kezdte lassan a barna lány – ha így gondolod… De akkor nálam ez a széria, már legalább huszonnyolc év óta tart!
– Ugyan már! Hiszen emlékszem, milyen szép eredményeket értél el a suliban is. Például a matekversenyen.
– Ugye most csak viccelsz?! Második lettem. Egy pont híján! Mindig így járok. Éppen egy kicsivel lemaradok, de sosem leszek első, befutó. Ah!
– Szép eredmény másodiknak lenni.
– Hát szerintem meg szerencsétlenség egy pont híján lemaradni! Mindegy, hagyjuk is!
Kortyolgatják a forró csokit, hallgatnak kicsit. Végül megint a szőke lány töri meg a csendet.
– Most akkor nem is dolgozol?
– Tegnap óta megint nem.
– Mi történt?
– Végső kétségbeesésemben elhelyezkedtem egy boltban, eladónak. Nagyon nehéz munka! Árufeltöltés, kasszában ülni, takarítani, a rengeteg problémás vevő. Ah! Szóval jeleztem párszor a főnöknek, hogy én nem tudok ennyit emelgetni, osszon be máshova, de ne a kasszába, mert egész nap ülni, attól szétmegy az ember dereka. Persze nem érdekelte, nem vette figyelembe a kérésemet. Úgy kiborultam, hogy táppénzre mentem. Muszáj volt pihennem néhány napot. Mikor visszamentem dolgozni, rendben, jogos, hogy aznap késtem, mert nem szólalt meg az ébresztő és reggel hat helyett csak kilencre értem be. Ha hiszed, ha nem, azonnali hatállyal felmondott nekem! Úgyhogy megint itt állok munka nélkül. Teljesen el vagyok keseredve. Neked megvan még a munkád?
– Igen.
– Jó neked.
A szőke lány láthatóan kissé zavarba jött.
– Az én munkahelyemen is vannak azért problémák… – kezdte.
– Ilyen szörnyűségek nyilván nincsenek. Csak én lehetek olyan szerencsétlen, hogy mindig a legpocsékabb helyeket fogom ki.
– Sajnálom – mondta a szőke lány, láthatón erősen gondolkodva, hogy hogyan oldja fel a nehéz helyzetet. – Tényleg! A jóképű barátod – vált témát –, hogy is hívják? Kristóf ugye? Vele mi van?
– Ne is kérdezd! – a villát a zserbó mellé helyezi, nagyot sóhajt.
