Komolyan mondom, szétszakadok! Nem lehet mindenhol megfelelni, bakker! Dohogok magamban, és közben azon morfondírozom, hogy válaszoljam meg röviden, de nem igazán van jó ötletem. Szórakozottan pörgetem a telefonomon a közösségimédia-oldalam, amikor megakad a szemem egy köszöntő bejegyzésen. Egy volt osztálytársamnak írt képeslapot egy barátja, Viktória-napra. Basszus, tegnapelőtt volt a feleségem névnapja, és nekem baromira kiment a fejemből. Jól éreztem, hogy duzzog valamin, de amikor kérdeztem, mi a baj, azt válaszolta, hogy semmi. A fenébe! Tavaly és tavalyelőtt is elfejtettem. Komolyan! Nem káptalan a fejem! Minden áldott nap reggel öttől estig dolgozom. Sokszor hétvégén is. Megcsörren a telefonom. Viki. Felveszem.
- Szia, édes, most értem a bíróságra, két perc múlva kezdek. És kérlek, bocsáss meg, de nem fog menni a mai nap. Át tudod szervezni máskorra? Nem sokkal ezelőtt hívott Gyuri, hogy részt kell vennem egy ügyfélvacsorán. Sajnálom…
- Áron! Nekem ebből elegem van! Te soha nem érsz rá semmiféle családi programra, végigdolgozod a nyaralásokat, az ünnepeket, a hétvégéket! Egyetlen óvodai eseményen nem vettél részt, egyszer sem voltál Jonatán úszásán! Mikor felébred, már nem vagy otthon, mire hazaérsz, alszik! Ezért találtam ki a keddet, hogy legalább egy héten egyszer lásd a saját fiadat! De fogadjunk, hogy az óvodába vezető úton is végig telefonáltál. Soha semmiben sem számíthatok rád! A közös programjainkat elhalasztod munka miatt, elfejted a névnapomat, a nőnapot, az anyák napját! Még csak mesét se olvastál Jonatánnak soha! Mikor játszottál vele?
- Viki, szükség van a fizetésemre. Én keresem meg azt a pénzt, amivel fenn tudjuk tartani az életszínvonalunkant! Én…
- Mi a kedvenc meséje, plüsse, milyen ételeket szeret? De ha már itt tartunk, én mit szeretek, mit olvasok éppen, milyen zenét szoktam hallgatni, mi a kedvenc virágom? Semmit se tudsz rólunk! – folytatja, mintha közbe se szóltam volna.
- Ez most nem alkalmas, mindjárt kezdek – mondom, a bíróság épületének ajtajában állva, kezemben a hatalmas kilinccsel. – Be kell mennem és…
- Sohase alkalmas! Te sosem érsz ránk! Mi nem vagyunk fontosak, neked csak a munka létezik! – sírja el magát.
Megszólal a tárgyalás kezdését jelző figyelmeztetés.
- Majd megbeszéljük, most muszáj bemennem, kezdődik a tárgyalás – hadarom.
- Baszd meg a tárgyalásod! – mondja, majd bontja a vonalat.
A picsába! – teszem zsebre a készüléket, miközben lenyomom a kilincset. Ebben a pillanatban egy hatalmas ütést érzek, és elsötétül előttem a világ.
