- Ó, én mindent tudok magáról, kedves Áron. Hogy ötödikben aláhamisította az édesapja aláírását egy négyes érdemjegynél, mert nem akart érte büntetést kapni, hogy 2009-ben pénzt fogadott el egy ügyfél férjétől információért cserébe, pontosan egymillióháromszázezer forintot, hogy hat évvel ezelőtt az egyik válófélben lévő ügyfelével az irodában létesített intim kapcsolatot, amit iszonyúan megbánt, és hazugságspirálba keveredett miatta, hogy nem éppen szép eszközökkel ellehetetlenítette azt a kollégáját, aki jó eséllyel indult volna a partnerségért, hogy igen gyakran nem őszinte, önmagával az élen, hogy az elmúlt két évben többször is igénybe vette prostituáltak szolgálatait, hogy szégyellte magát miatta, de újra és újra megtette, hogy…
- Jézusom! Mit akar tőlem?! – kiabálok rá. – Pénzt akar?
- Cccc – cöccög méltatlankodva. – Először is választ a kérdésemre: Szereti ön a feleségét?
- Igen! Nagyon szeretem Vikit! Mindennél jobban szeretem a feleségemet! – kiabálom.
- És ha őt kérdezném meg erről?
- Ő is szeret engem! – vágom rá.
- Nem, nem erről, hanem arról, hogy ő mit gondol arról, hogy ön szereti-e őt?
Hallgatok. Sosem gondolkodtam el ezen.
- Ismeri Popper Pétert? Amúgy a druszám – kacag mély hangon. – Tudja, mit mond ő erről? „Azt, hogy én valóban szeretem-e a másikat, ő érzi pontosabban, nem én! Ha ugyanis könnyebb velem az élete, ha szabadabban élhet, egyre inkább önmaga lehet, és jobban el tudja viselni az élet terheit, akkor szeretem. Ha rosszabbul él velem, ha bűntudatosabban él, ha nem lehet szabadon önmaga, és mindenféle terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem – legfeljebb azzal ámítom magam is meg őt is, hogy igen.” És akkor újra megkérdezem, hogy szereti ön a feleségét, kedves Áron?
Fogalmam sincs, mit felelhetnék. Vikinek nem hiszem, hogy könnyebb velem az élete. Rámarad a háztartás, főzés, mosás, takarítás, mert ezekre nekem nincs időm. De ez amúgy is női munka, nem? És én keresem a pénzt! Rámarad a gyereknevelés is, de hát ez is a nő feladata… Amíg kicsi, az anyjára van szüksége.
- Könnyebb önnel az élete, mint ön nélkül? – kérdezi.
- Rengeteget dolgozom, és én tartom el a családomat! Szép otthonunk van, jó ruháink, jó ételeket eszünk, én fizetem a legtöbb terhet! Automatizált minden. Mosógép, robotporszívó, mosogatógép és…
A férfi hangosan felnevet.
- Maga szerint a mosogatógép meg a robotporszívó tud szeretni?
- Azt kérdezte, könnyebb-e az élete! Hát én…
- Látom, nem akarja érteni… Gondolkodjon kicsit. Könnyebb a felesége élete önnel?
Hallgatásba burkolózom. Ha mélyen átgondolom, persze… nem. Nem könnyebb. Sőt….
- Nos? – sürget a férfi.
- Nem – hajtom le a fejem.
Szabadabban él? – folytatja a vallatásomat.
- Hát… izé. Hogy érti ezt?
Nem felel.
- Nem – válaszolom végül.
- Egyre inkább önmaga lehet?
Eszembe jut, hogy meg akart tanulni festeni és beiratkozni egy rajztanfolyamra, csak hát a munkám miatt neki kellett Jonatánnal lenni és így… Vagy hogy szeretett volna színházba járni, de hiába vett bérletet, én soha nem értem oda, amikor pedig mással ment volna el, nem értem haza vigyázni Jonatánra, amikor meg bébiszittert hívott, kiborultam, hogy egy vadidegenre bízza a gyereket, és hogy mennyibe kerül. Amikor romantikus hétvégét szervezett, én vittem a laptopomat, és az idő felében… na, jó, lehet kicsit többet… dolgoztam. Amikor horgolni kezdett, és elkezdték keresni az általa készített állatfigurákat, hiába kérte, hogy heti kétszer fél napot dolgozzam otthonról, hogy el tudja készíteni az állatkákat, én nem értem rá. Amikor beiratkozott egy online tanfolyamra és Jonatán beteg lett, én semmit sem szerveztem át azért, hogy részt vehessen a vizsgán… Aztán eszembe jut, hogy reggel pont arra gondoltam, hogy a keddeket sem fogom tovább vállalni az óvodába menéssel, pedig ő csak úszni szeretne egy órát.
- Nem – suttogom.
- Tehát összefoglalóan akkor elmondhatjuk, hogy nem él szabadabban, nem lehet igazán önmaga, és a terhei megnövekedtek az önnel való kapcsolatban.
Már épp kikérném ezt magamnak, amikor azonban valaki bennem azt súgja, hogy ismerjem el, ez így van.
- Igen – felelem halkan.
- Nos, akkor nem mondhatja, hogy szereti. És ha ehhez még hozzávesszük a félrelépéseket, hogy nem beszél vele szépen, hogy gyakran kiabál vele és nem hallgatja meg őt… Azt hiszem, kedves Áron, nagy bajban van!
- Hogy érti ezt? És mit akar tőlem? Ki maga? – kérdezem.
