A férfi lehajtott fejjel sétál. Kezeit drága gyapjú kabátja zsebébe süllyeszti, vállai előre esnek. Mélyet sóhajt, és ahogy kifújja a levegőt, arca előtt pára gomolyog. Délelőtt tíz óra van, az utcán rengeteg ember.
Mindenki siet valahová. Egy anyuka nyűgős gyermekével, a kislány arcán rózsás pír, szeme különösen csillog. Talán beteg lehet, és orvoshoz mennek. Fiatal férfi, a legújabb divat szerint öltözve, zselézett haja olyan feszes, hogy a szél sem tud belekapni. Fülében egy fehér tárgy és hangosan beszél.
- … jogi szempontból aggályos, mert az ötödik cikkely szerint…
Ügyvéd lehet, vagy cégjogász. Két ötvenes hölgy mellett halad el, és hallja, amint egyikük azt mondja:
- … egész egyszerűen dobd ki! Senkinek nincs joga így bánnia veled, húsz év házasság ide vagy oda!
A férfi kissé sietősebbre fogja a lépteit. A buszmegállóban, úgy egy tucat kamasz hangosan lármázik. Nem kellene iskolában lenniük? Kikerüli őket. Elkezd szállingózni a hódara. A férfi felhajtja a gallérját és kissé szorosabbra fogja kézzel kötött sálját. Ahogy a puha anyaghoz ér, gyengéden megsimítja, aztán sietősen visszasüllyeszti a kezeit a kabátja zsebébe. A hideg marja az arcát és majd lefagy a füle. Elfejtett sapkát venni. Vékony bőrből készült cipőjében elgémberednek a lábujjai. A következő sarkon befordul egy utcába és pár száz méterrel később megáll egy virágbolt előtt.
A kirakatban színpompás virágok, bentről hívogató meleg fény sugárzik. Mély levegőt vesz, aztán belép. Az ajtó felett kis csengettyű jelzi a jöttét. A pultban egy negyven év körüli, mosolygós, telt idomú, barna nő épp egy csokrot köt.
- Jó napot! – néz fel a pasztell rózsákról. – Miben segíthetek?
- Egy csokrot szeretnék – feleli bizonytalanul a férfi.
- Ezt mindjárt befejezem, és máris hozzálátok – mosolyog tovább a virágos hölgy. – Milyen alkalomra lesz?
A férfi maga elé néz, aztán kissé felemeli a fejét, de nem felel.
- Születésnapra, névnapra, gyermekszületésre, valentin napra…
- Bűnbocsánatra – suttogja a férfi.
- Ó! – Néz rá a nő a pult mögül.
Kis ideig hallgatnak.
- És kinek lesz?
- A feleségemnek – sóhajtja a férfi.
- Van kedvenc virága? – kérdezi a hölgy, miközben zöld szálakat fűz a kezében tartott, hosszúkás csokorba.
- Nem is tudom… – áll egyik lábáról a másikra a férfi. – Talán a liliom, vagy a tulipán, vagy… Nézze, sajnálom, de nem tudom – hajtja le a fejét. – Semmit se tudok! – bámulja a cipője orrát. – Szeretném, ha…
- Ki szeretne fejezni valamit a csokorral? – kérdezi gyengéden a nő.
A férfi bólint.
- Lássuk csak… – gondolkodik el a hölgy, miközben színes szalaggal összefogja a kezében lévő csokrot. – Milyen a felesége?
- Ööö… hogy érti ezt?
- Hogy karakán, nagyszájú, otthonülős, vagy izgő-mozgó, színes dolgokat hord, vagy inkább pasztell holmikat, hogy elegáns, vagy extravagáns, hogy… Bármi segíthet – mosolyog szélesen a férfira.
- Értem… Khm. Nos… Gyönyörű, figyelmes, kedves. Az a típus, akinek mindenkihez van egy jó szava. Mindig csinos. Inkább csendes, visszafogott. De jó a humora. És nagyon okos. A legszebb szemek az övéi. Karcsú és gyengéd. Törődő…
- Akkor valami különleges, lágy csokor lenne talán a legjobb – teszi a vázába az elkészült művét, majd megtörli a kezét pöttyös kötényében. – Milyen színű a felesége haja?
- Mint a méz – feleli a férfi. – Hosszú és hullámos. Imádtam az ujjaim közt morzsolgatni a tincseit…
- Elnézést, ha… – néz rá a hölgy -, csak… múlt időt használt. Elhagyta önt?
- Mindent elrontottam – temeti tenyerébe a férfi az arcát.
- Sajnálom – érinti meg finoman a nő, kabátba bújtatott karját. – Tudja mit? Főzök egy teát, üljön le, aztán együtt kitaláljuk, hogy milyen csokor legyen, jó? – mutat egy színes kis fotel szerű alkalmatosságra a sarokban.
A férfi kigombolja a kabátját, aztán leül. Néhány perccel később a virágos hölgy egy gőzölgő csésze, illatos teával tér vissza. A vidám rózsás csésze éles ellentétben áll a férfi hangulatával.