Egy héttel később Tomi fel-alá járkált, már nagyon unta a munkát. Nehéz feladat volt az övé. Egész nap nem ülhetett le, sőt, mosdóba sem mehetett el; folyamatos őrzést kellett biztosítania. Csak a tízórás műszak felénél kapott tizenöt percet, amikor bekaphatott valamit, és elmehetett mosdóba. Nem volt túlszabva az az idő sem, épphogy csak végzett, és a kapkodó evéstől megfájdult a gyomra. De kellett neki ez a munka. Fél évig volt munkanélküli, most már mínuszban volt, tartozott másoknak.
Miközben megigazgatta kopaszodó feje közepén a pár szál, gusztustalanul átsimuló zsíros haját, és a boltból kifelé nézett, ismerős arcot pillantott meg. A srác az előző hétről. Összehúzott szemmel figyelte, teste megfeszült, készenléti állapotba helyezkedett. A fiú bejött, és nem csipogott a riasztó. Tehát ha kifelé megy, és csipog, akkor ezer százalék, hogy lopott.
Most sapka volt a srácon, Tomi végiggondolta, hogy biztos így akart besunnyogni, hogy elváltoztatja magát, de az ő eszén nem fog túljárni! Az őr elhatározta, hogy rátapad a gyanúsítottjára.
A fiú is észrevette őt, levette a sapkáját, és rávigyorgott.
– Rajtad lesz a szemem, és majd lehervasztom azt a vigyort a képedről – szólt oda Tomi foghegyről.
– Fogadjunk, hogy úgysem kap el! – túrt bele a hajába a srác, és már ment is, hogy tallózzon a könyvek között.
Tomi néhány sorral odébb ugyan, de folyamatosan nyomon követte. A fiú egy-egy könyvet felkapott, majd visszarakott, de az őr látta azt is, hogy a táskájába nyúl és bedug valamit. Megjegyezte, a hátizsák melyik részébe, és már dörzsölte a kezét. Biztos volt a sikerében.
A srác, mint aki megunta a nézelődést, hirtelen megfordult és távozni készült. Természetesen ahogy számítani lehetett rá, a riasztó megszólalt Tomi nagy örömére, mert már ott állt készenlétben az ajtónál.
– Aha, most megvagy! – szólt elégedetten. – Itt a pulton, a kollegám előtt azonnal pakold ki a táskádnak ezt a részét! – mutatott oda, ahol látta, hogy matatott a fiú.
– Parancsoljon! – vonta meg a srác a vállát, és kivett a hátizsákja hátsó részéből pár papír zsebkendőt, egy sapkát, egy fülhallgatót és persze ismét jó néhány könyvet. Ezután széles gesztussal mutatta az őrnek, hogy vigye csak őket a bejárathoz és próbálgassa.
Az őr oda is vitte az első kupacot, sorban ellenőrizte a könyveket, de mind tiszta volt. A második halmot is vitte a bejárathoz, de még az utolsó könyvnél sem szólt a riasztó. Ahogy hátrapillantott, látta, hogy a fiú a pultnál álló lányra kacsint, és a hüvelykujjával jelzi, hogy szuper. Erre Tomiban felment a pumpa:
– Ti meg mit műveltek?! Összejátszotok? Hadd nézzem, mi van a pult mögött!
– Tomi, te megőrültél? – kérdezte a lány megrökönyödve.
Az őr persze nem talált semmit sem a pult mögött. A srác közben ráérősen visszapakolta hátizsákjába a cuccokat, a fejébe húzta a sapkát, és vigyorogva távozott.
– Úgyis rájövök a titkodra! – kiabálta utána az őr.
