Nem zavar a külvilág.
Csak virágmezőt lát,
kit elhagyott az
embertelenség.
Vajúdtam életet, vért,
belőle pipacsok szirma
kért színt, erőt,
s én adtam!
Nem tagadtam meg
a szépet, hát
nem zavar a külvilág,
sem a vétek…
Nekem lombosak a fák,
kopaszt csak a szívtelenség
kiált! Belőlem kér, ki
nem hallja az ég szavát!
Vidd!
Én adok!
Engem nem fojtogat
vasmarok!
Fesd meg velem
s ízzel telítsd
a színtelen holnapot!
