Egy verőfényes, tavaszi reggelen nem a szokásos madárcsicsergésre, hanem bútortologatásra, visító gépek zajára ébredtem. Először persze nem tudtam, mi az a flex, de a hangja vetekedett az utált porszívóéval. Körülnézek, sehol a megszokott rend, a rekamié a szoba közepén, a bútorok letakarva, összetolva. Jézusmária! Mi készül itt?
Két idegen ember tépi a radiátorokat, tekeri ki a csöveket a falból. De nem ám csak a nappaliban, az egész lakásban! Hová menekülhet ilyenkor egy magamfajta, csend és békeszerető kis jószág? Kínomban bekéretőztem a gardróbba, némi nyugalom reményében.
Oda nem jött be a sok rendbontó, de a hangok! Azok ott is visítottak. Meglestem, még szikrát is szórtak azzal a döggel.
És ez így ment napokon, sőt heteken át.
Amint elment az egyik garnitúra idegen, már jött a másik. Belém költözött az ideg. Ahogy láttam, Mamiba is. Bajszos könnyebben viselte, ő nap közben nem tartózkodott itthon, ment a dolgozójába. Emlegette is sokszor, hogy ott nem ilyen finnyás macskák vannak ám, mint én, azok röptében elkapják még a száraz kenyeret is! Szép dolog azzal dicsekedni, hogy a fajtámat némely helyen nem becsülik meg, sőt, sanyargatják!
Csak legyen egyszer President az az Erzsi, rögtön bepanaszolom nála ezeket a macskakínzókat! Meg az iparosokat is, akik ránk hozzák az ideget!
Esténként kitakartuk a rekamiét, és fáradtan ledőltünk a TV elé. Szegény Mami szeretett volna megnyugodni, de nem nagyon sikerült. Cirógatta a hátamat, próbáltunk lazulni. Elérkezettnek láttam az időt, hogy tudassam vele, melyik is a legérzékenyebb simogatási zónám, mert nem a hátam, az biztos! Lehet, hogy fordítva vagyok bekötve, de én bizony azt szeretem, ha a pocakomat simogatják! Kecsesen hanyatt fordultam, mélységes bizalmam jeleként lábaimat szétdobva odakínáltam a hasikámat cirógatásra. Hát az mennyei volt! A Mami egy őstehetség ez ügyben. Macska elalél, feszkó eltűnik, Mami relaxált állapotba kerül.
Csak így tudtuk túlélni ezeket a borzalmas napokat. Ebből aztán egy bevált szertartás lett. Azóta is este hétkor bármit is csinál az én kedves szolgálóm, kötelessége azonnal abbahagyni, és pocakázni engem. Addig úgysem hagyom békén!
Nem sok embernek engedem ám meg, maximum kényszerből, mikor ő nincs kéznél. De nagyon megválogatom, hogy kinek!
Azért nem ajánlom kipróbálásra a többi macskatulajdonosnak, mert vannak kollégáim, akik ilyen esetben, mármint, ha a pocijukat simogatják, vad támadásba, karmolásba kezdenek. Nem mindenki Csöpike!
A helyzet akkor tetőzött, amikor kiderült, hogy a fürdőszoba mindkét oldala kisebb lett, nem fér be a megvett bútor. Akkor a Mami összeomlott, eszelős tekintettel járkált körbe-körbe, hogy mostmilesztejóatyaúristenéneztnembíromtovább! Hiába volt a pocakázás, amíg az isteni szikra nem jött, nyugalom sem volt. Végül összepakolták a fürdőszobabútort, visszavitték az áruházba. Az eladó értetlenül nézett: mi az, hogy összement a fürdőszoba?
- Kimostuk! – üvöltött a Mami magán kívül.
Az eladó jobbnak látta nem vitatkozni, csendesen csak annyit mondott:
- Tessék másikat választani! – és részvétteljesen nézett Bajszosra.
A szobafestő volt az utolsó iparos, aki elvitte a „balhét”, Mami közölte vele, hogy vagy végez holnap, vagy belefojtja a festékes vödörbe. Én tudtam, hogy nem viccel, de nyilván ő is megérezte a fenyegetésben rejlő igazságot. Kemény egy hónap után végre megint hármasban voltunk. Kezdődhetett a takarítás. Én is túléltem, bár kicsit több szőrt hullattam, mint máskor. Hiába, az ideg…
