Az életünkben vannak pillanatok, amikor megtorpanunk, mert utunkat megakasztják váratlan életesemények, elfogy az erőnk, feladnánk a céljainkat. Talán úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jók abban, amit csinálunk, netán egy időre megbénít egy elszálló lélek távozásának fájdalma. A nehéz percekben szinte mindig megállunk! Lassítsunk, ha az ünnep közeleg, álljunk meg, mikor elérkezik az ideje. Lakásunkat feldíszítjük, házunkat kivilágítjuk, de ne felejtsünk el fényt gyújtani saját magunkban is. Bensőnk fénye, lelkünk szépségének kivetülése.
Különösen szeressük azokat az embereket, akik mellettünk vannak, segítenek, töretlenül hisznek bennünk. Ám ünnepekkor gondoljunk az eltávozottakra is. Ha jól figyelünk, akkor érezzük láthatatlan jelenlétüket az ünnepi asztalnál, a karácsonyfa körül, halljuk hangjukat a muzsika dallamában, s lelkük természetesen fonódik össze a szívünkkel. Akkor ott, és később is, mindig velünk lesznek, ha szükségét érezzük…
